Emberek ezrei búcsúztatják pénteken Lengyelországban Lukasz Urbant, a berlini terrortámadás során meggyilkolt lengyel kamionsofőrt. A férfi lelki üdvéért gyászmisét tartottak Andrzej Duda államfő részvételétel, a fehér koporsóba helyezett áldozatot délután mintegy százhúsz teherautóból álló konvoj kíséri utolsó útjára.
Zoom
A 37 éves lengyel sofőrt a december 19-én este elkövetett merénylet után a fejét ért lőtt sebbel és vágott sebekkel találták meg a vezetőfülkében, holttestét kedden szállították Lengyelországba. Szülőfalujában, az északnyugat-lengyelországi Banie községben rendezett temetés költségeit a lengyel állam fedezi. Beata Szydlo kormányfő külön járulékot folyósíttat a sokak által hősnek tartott sofőr családjának.
A temetésen az államfő mellett több lengyel politikai vezető, valamint a varsói német nagykövetség képviselője is részt vesz. A gyászolók között van Dave Duncan brit kamionsofőr is, aki több tízmillió forintnak megfelelő összeget összegyűjtő szolidaritási akciót kezdeményezett Urban családjának támogatására.
Zoom
A déli gyászmise után a kormányfői hivatal vezetője felolvasta a miniszterelnök rövid levelét, melyben Beata Szydlo rámutatott: a lengyelek már korábban is váltak “az iszlám fundamentalisták által elkövetett terrortámadások áldozataivá”, a berlini merénylet azonban “rendkívüli volt, ami az elkövető kíméletlenségét és kegyetlenségét illeti.” Hangsúlyozta: Lukasz Urban “nehéz és sok lemondást megkövetelő munka végzése közben hunyt el, amikor tisztességes megélhetést akart biztosítani családjának”.
„Úgy viselkedett, ahogy kellett”
A mise alatt a szentélyben, és ennek környékén is több ezer fős tömeg gyűlt össze, a faluba érkezett egyik szállítókocsin “Úgy viselkedett, ahogy kellett” felirat látható. A Banie községben a kamionsofőrök délután 15 órakor dudaszóval tisztelegnek kollégájuk emléke előtt. A Facebook közösségi hírportálon szervezett akciójukhoz országszerte is csatlakoznak a gépjárművezetők.
Urban halálának pontos körülményeit a berlini támadás ügyében nyomozó hatóságok még nem tisztázták, egymásnak némileg ellentmondó értelmezések is napvilágot láttak. A támadást követő első német sajtóértesülések szerint a merénylővel dulakodó lengyel sofőrnek köszönhető, hogy a Breitscheid téri karácsonyi piacon nem haltak meg még többen, mert elrántotta a kormányt.
Zoom
Frauke Köhler, a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője csütörtökön viszont megerősítette azt a sajtóértesülést, amely szerint a kamiont a balesetek megelőzésére szolgáló automatikus fékezőrendszer állította meg. Amikor a jármű a tömegbe hajtott egy karácsonyi vásáron, az ütközést érzékelő fékezőrendszer bekapcsolt, és hetven-nyolcvan méter után megállította, ennek tulajdonítható, hogy nem sebesültek vagy haltak meg még többen.
Frauke Köhler elmondta azt is, hogy a kamion eredeti, lengyel sofőrjének holttestén nem találtak késsel ejtett sebeket. Egy lövés végzett vele, de majd csak a boncolás januárban várható végleges eredménye alapján lehet pontosan megállapítani, hogy mikor halt meg – tette hozzá.
A legmagasabb német kitüntetést kérik neki
Németországban mintegy ötvenezren kérték Joachim Gauck szövetségi elnöktől, hogy adományozza a legmagasabb állami elismerést Urbannak.
A berlini támadásban Urbannal együtt 12 ember halt meg, 53 ember megsebesült. A kamiont a hatóságok szerint a veszélyes iszlamistaként számon tartott, elutasított tunéziai "menedékkérő" Anis Amri vezette, aki a merénylet után négy nappal felbukkant az olaszországi Milánóban, ahol rendőrökkel folytatott tűzharcban meghalt.
(MTI nyomán)