Ismét nyilvánosság előtt mondott csúnyát Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, most éppen a Reuters hírügynökség operatőrét kreténezte le minden különösebb indok nélkül. Moszkva először megpróbálta letagadni a sértegetés tényét.

"Mit akarnak maguk?" – fordult Lavrov az újságírókhoz, aki arra vártak, hogy az orosz külügyminiszter beszámoljon a német kollégájával folytatott hamburgi tárgyalásról. Majd elfordult, és oroszul közölte "gyebil", azaz kretén. Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova először tagadta, hogy főnöke beszólt volna a Reuters-operatőrnek, majd amikor egyértelművé vált, hogy a cáfolattal csak ront a helyzeten, ellentámadásba ment át. "A Reuters azért tette közzé a Lavrovot mutató képsort, hogy megpróbálja lejáratni Oroszországot, s olcsó poénokat szerezzen magának" – idézte a szóvivőt a The Moscow Times című moszkvai hetilap.
A költőként is ismert Lavrov – ő írta például a külügyminisztérium egyetemének, a MGIMO-nak a himnuszát is – már többször is használt sajátos fordulatokat. "Már annyi punci került elő a kampány idején, hogy nem is szeretném kommentálni a kérdést" – mondta angolul, amikor a CNN újságírója októberben arra kérte, értékelje az amerikai elnökválasztási kampány állását.
2008-ban, amikor Oroszország háborút indított Grúzia ellen, "Ki a f@sz, vagy te, hogy bírálsz engem?!" – szavakkal válaszolt a brit külügyminiszternek, aki nem helyeselte a Kreml kaukázusi akcióját. Tavaly augusztusban pedig azokat a szaúdi illetékeseket nevezte "kib@szott idiótáknak", akikkel az Iszlám Állam elleni fellépés kérdéseiről tárgyalt. Lavrovnak az volt a pechje, hogy a közelében több bekapcsolva hagyott mikrofon is volt.
(HVG nyomán)