Kilencven éves korában elhunyt Fidel Castro, a kubai forradalom "atyja" - jelentették szombat reggel hírügynökségek a kubai televízióra hivatkozva.
Életének kilencvenedik évében elhunyt Fidel Castro, a kubai forradalom “atyja”. A halálhírt fivére, Raúl Castro kubai elnök jelentette be, aki nyolc évvel ezelőtt vette át az ország vezetését bátyjától.
Zoom
Fidel Castro Havannába halt meg, helyi idő szerint péntek éjszaka. “A kubai forradalom főparancsnoka éjszaka 22.29 órakor halt meg” – jelentette be Raúl Castro a National állami tévében. Azt mondta, hogy bátyja akaratának megfelelően helyi idő szerint szombat reggel elhamvasztják. A temetés időpontja egyelőre nem ismert.
Vörös diktatúrát épített ki, emberek tízezrei haltak meg miatta
A kubai kommunista politikus, 1965–2008 között az ország diktátora volt. Egy személyben töltötte be az elnöki és miniszterelnöki posztot, és ő volt a kubai hadsereg parancsnoka, valamint egy ideig a Kubai Kommunista Párt vezetője is.
Fulgencio Batista rezsimjének megdöntése után 1959-től 1976-ig az ország miniszterelnöke volt, amikor is az Államtanács és a Miniszterek Tanácsának elnöke lett.
1965-ben ő lett a Kubai Kommunista Párt első főtitkára, és az ő vezetésével vált az ország egypárti szocialista köztársasággá.
Zoom
Fidel Castro gyilkos cimborájával, Che Gueverával
Castro valós vagy vélt ellenfeleivel keményen bánt el: több tízezerre teszik a megkínzott vagy kivégzett ellenzékiek és ellenállók számát, újabb tízezrek lélekvesztőn Floridába menekülve vesztették életüket.
2008-ban lemondott elnöki és hadvezéri posztjáról, 2011-ben pedig megvált első titkári posztjától is.
Régóta betegeskedett, keveset szerepelt a nyilvánosság előtt
A BBC gyorshíre szerint a kubai televízió nem közölte Castro halálának okát, de az 1959-es forradalom vezetője régóta betegeskedett, egészségi állapota miatt adta át a hatalmat 2008-ban az öccsének, Raúlnak - kezdi összeállítását a diktátor szót és a kegyetlenségek felhánytorgatását kínosan kerülő Origo.
Azóta egyre kevesebbet szerepelt a nyilvánosság előtt, de nagy ritkán kommentálta a kubai eseményeket, írt a párt lapjába, a Granmába, és külföldi vezetőkkel is találkozott.
Castrónak többféle betegsége is volt, a CIA például 2005 novemberében a tévéfelvételek és saját orvosainak a véleménye alapján arra a következtetésre jutott, hogy a kubai vezetőnek Parkinson-kórja van – emlékeztetett a CBS News.
Zoom
Sokk van, de válság nem lesz Kubában
Bár a halálhíre az egészségi állapota miatt nem volt váratlan, mégis sokként érte a kubaiakat, hogy a commandante nincs többé - írta megemlékezésében a brit Guardian.
„Kevés olyan ember volt a XX. században, aki mélyebb hatást gyakorolt volna egy országra, mint Fidel Castro Kubára. A saját képére formálta Kubát, jó és rossz értelemben is” – mondta róla Robert Pastor, Jimmy Carter egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, akit a CNN amerikai hírtelevízió idézett.
A Reuters úgy véli, hogy a halála aligha okoz válságot Kubában, mert Raúl hatalma megkérdőjelezhetetlenné vált.
Frissítés: Elsők között nosztalgiáztak az egykori baráti diktátorról az orosz politikusok
Az orosz politikai vezetők az elsők között nyilvánítottak részvétet a kubai népnek Fidel Castro halála miatt, a világot megváltoztató, nagy államférfinek nevezték a helyi idő szerint pénteken elhunyt volt kubai elnököt.
Konsztantyin Koszacsov, az orosz Szövetségi Tanács (felsőház) nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke közölte, hogy Fidel Castro neve örökre belevésődik a világtörténelembe. Vezetése alatt Kuba, oltalmazva saját szuverenitását, "kibírta a legkeményebb külső nyomást", bebizonyítva ezzel a szankciók és elszigetelés hiábavalóságát - fogalmazott. A szenátor szerint Fidel Castro halála veszteség mind a kubai nép, mint a világ számára.
Zoom
Castro és a mi 56-unkat leverető Hruscsov
"Bárhogyan viszonyulunk is hozzá, túlzás nélkül elmondható, hogy nagysága világraszóló, valóban hatással volt a világtörténelem alakulására" - mondta Koszacsov a TASZSZ hírügynökségnek.
"Meghalt Fidel Castro. Együtt érzek kubai barátainkkal, Kuba egész népével. Castro azon dicső nagyságok közé tartozott, akik megváltoztatták a világot. A világ emlékezni fog rá" - írta Alekszej Puskov, a felsőház védelmi és biztonsági bizottságának tagja a Twitteren.
2. frissítés: Venezuela és Mexikó elnöke is gyászol
Nicolás Maduro venezuelai és Enrique Pena Nieto mexikói elnök is méltatta a péntek este elhunyt kubai elnök, Fidel Castro érdemeit, és szolidaritását fejezte ki a kubai néppel a politikus halála miatt.
Nicolás Maduro Twitter-üzenetében közölte, felhívta telefonon Raúl Castrót, hogy bátyja halála miatt tolmácsolja szolidaritását és szeretetét a kubai népnek. "Hatvan évvel azután, hogy a Granma jacht kihajózott Mexikóból, Fidel Castro belép azon halhatatlanok táborába, akik egy életen át harcoltak" - írta Maduro, utalva arra a hajóra, amelyen Castro 82 forradalmárral 1956. december 2-án visszatért Kubába, hogy megdöntse Fulgencio Batista kubai diktátor hatalmát.
Maduro emlékeztetett arra, hogy Kuba országa legfontosabb térségbeli gazdasági partnerei és politikai szövetségesei közé tartozik. A venezuelai elnök szerint néhai elődje, Hugo Chávez és Fidel Castro "lefektette az utat a két nép felszabadításához", és egy sor térségbeli társulást hozott létre, a történelem pedig őket igazolta.
Enrique Pena Nieto mexikói elnök Twitter-üzenetében Mexikó barátjának és a múlt század egyik jelképének nevezte Fidel Castrót. "Fidel Castro Mexikó barátja volt, ihletője a kétoldalú kapcsolatoknak, amelyek a kölcsönös tiszteleten, a párbeszéden és a szolidaritáson alapultak. Gyászolok Fidel Castro, a kubai forradalom vezére és a 20. század jelentős alakjának halála miatt" - írta Nieto. Hírügynökségek emlékeztettek arra, hogy Mexikó az egyetlen latin-amerikai ország, amely sohasem szakította meg a diplomáciai kapcsolatait Kubával.
3. frissítés: Fiesztával ünnepelték a Floridában Fidel halálát
Az egykori kommunista diktátor halálának híre gyorsan elérte a floridiai Miamit, amely a kubai emigráns közösség központjának számít az Egyesült Államokban. Ujjongó tömegek vonultak az utcára Kis Havannában - derült ki a közösségi oldalak posztjaiból.
Pezsgős üvegek durranása, edények csörömpölése törte meg az éjszaka csendjét Miamiban, amikor kiderült, 90 éves korában elhunyt Fidel Castro egykori kommunista diktátor.
Zoom
Vannak, akik a helyén kezelik a néhai diktátort
Az emigránsok és szimpatizánsaik a kubai zászlót lengetve, éljenezve ünneplik az utcákon annak az embernek halálát, aki oly sokuk életét megkeserítette, aki miatt sokuknak évtizedek óta száműzetésben kell élniük az Egyesült Államokban.
Több száz fős tömeg gyűlt össze Kis Havannában a Versailles étteremnél, a száműzött közösség régi törzshelyénél. Énekelve, táncolva örökítették meg a történelmi pillanatokat okostelefonjaikon, hogy azután a videók egy részét megosszák az interneten is.
Ez egy ünnep. Nem egy ember halálát önnepeljük, hanem a remélhetőleg a szabadság kezdetét, amelyre mindannyian sok éve várunk már – mondta a CNN-nek egy mulatozó, aki maga is Kubában született.
Nem mindenki optimista: Castróék bebiztosították hatalmukat
Szomorúnak nevezte az amerikai emigrációban működő egyik kubai ellenzéki szervezet vezetője, hogy a "zsarnok Fidel Castro" halála nem hozza el a szabadságot a kubai nép számára.
"Ez a szívemben lévő legnagyobb fájdalom" - írta az EFE spanyol hírügynökséghez eljuttatott közleményében Ramón Saúl Sánchez, a kubai menekülteket segítő Demokrácia Mozgalom (Movimiento Democracia) vezetője. Úgy fogalmazott, szerette volna kijelenteni, hogy a "zsarnok halála a nép szabadsága", de ebben az esetben Kubára ez nem igaz. Castróék ugyanis bebiztosították hatalmon maradásukat - utalt arra, hogy az ország éléről csaknem fél évszázad után, 2008-ban távozó Fidel Castrót öccse, Raúl követte a hatalomban.
Ramón Saúl Sánchez szerint, ha Fidel Castro akkor halt volna meg, amikor még ő vezette az országot, kibontakozhatott volna Kubában egy szabadságot követelő forradalom, de így, hogy Raúl Castro kormányoz, az idősebb fivér halálának nem lesz akkora hatása. A Demokrácia Mozgalom vezetője számára Fidel Castro jelképe a terrornak, amely hat évtizede gyötri Kubát és a félelmet, a fájdalmat, a börtönöket és azokat a tutajokat juttatja az emberek eszébe, amelyekkel oly' sokan menekülni próbáltak a szigetről.
Némileg derűlátóbb véleményt fogalmaztak meg az Egyesült Államok képviselőházának floridai kubai-amerikai tagjai Fidel Castro halálhíre hallatán. "Évtizedeken át tartó elnyomás után a zsarnok halott, és végre új fejezet kezdődhet Kuba és az ország népe számára, és eljöhet a szabadság és a demokrácia kora" - írta közleményében Ileana Ros-Lehtinen republikánus politikus. A rangidős floridai képviselő hozzátette viszont: sajnálja, hogy Raúl Castro továbbra is elnyomja a kubaiakat. "Itt az ideje bezárni a gulágokat, szabad választásokat tartani, szabadon engedni a politikai foglyokat és visszaállítani a demokráciát Kubában" - írta végezetül több társa nevében is Ileana Ros-Lehtinen, akit 1989-ben első kubai-amerikaiként választottak be a szövetségi törvényhozás alsóházába.
Kilencnapos "nemzeti gyász" következik
Kilencnapos nemzeti gyászt hirdettek Kubában a péntek éjjel meghalt Fidel Castro emlékére. A forradalmi vezetőt, a szigetország volt elnökének hamvait a mozgalma indulásának egyik kiindulópontján, Santiago de Cubában temetik el.
December 4-én, Santiago de Cubában helyezik végső nyugalomra Fidel Castro volt kubai elnököt - jelentette be a kubai legfelső végrehajtó hatalom szombaton. A testület a temetésig, december 4-éig tartó kilencnapos nemzeti gyászt hirdetett a kubai forradalom vezetőjének halála miatt. Ez idő alatt félárbócra kell engedni a zászlókat, a rádióknak és a televízióknak "hazafias és történelmi" műsorokat kell sugározniuk. Nem tarthatók nyilvános rendezvények és előadások, noha szombat este például először lépett volna fel Kubában Plácido Domingo, a világhírű operaénekes.
Az államtanács közleménye szerint a jövő héten, négy nap alatt gyászmenet halad végig az országon Fidel Castro hamvaival. A menet szerdán Santiago de Cubából indul, és bejárja azt az utat - csak ellenkező irányban -, amelyet Castro tett meg a forradalom idején. Havannában a Forradalom terén - ahol Castro hatalmas tömegek előtt mondott beszédeket - nagygyűlést tartanak az elhunyt politikusra emlékezve.
A testület szerint minden kubai lehetőséget kap arra, hogy lerója kegyeletét az elhunyt előtt azzal, hogy hétfőn vagy kedden ellátja kézjegyével a kubai forradalomra tett ünnepélyes eskü szövegét.
(MTI - Origo - HVG - Híradó nyomán)