„Alászálltak” a Sasmadarak – Románia elbukott, Magyarország még kijuthat az Eb-re

„Alászálltak” a Sasmadarak – Románia elbukott, Magyarország még kijuthat az Eb-re

Fotó: MTI

Románia női kosárlabda-válogatottja 62:51-re kikapott szombat este Izraeltől, ezért egy fordulóval a 2017-es Európa-bajnokság csoportselejtezőinek vége előtt nem maradt esélye továbbjutni a H csoportból.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. november 20., 20:042016. november 20., 20:04

Utolsó mérkőzését annak a listavezető Törökországnak a vendégeként vívja meg szerda este, amelyik hétvégén a bosnyákok ellen hosszabbításban nyert 82:79-re, és azzal jegyet váltott a csehországi seregszemlére.

Az egy évvel ezelőtt idegenben 78:77-re győző „piros-sárga-kékek” hatékonyságát némiképp beárnyékolta, amikor Claudia Popot sérülése miatt az újonc Ioana Ghizilára kellett váltani, Florina Pașcalău pedig térdproblémákkal lépett pályára ezen a kolozsvári összecsapáson. A katasztrofális kezdésüket viszont nehéz lenne ezzel magyarázni, hiszen Izrael az első pár percben tizenkét pontot dobott össze, miközben a hazai oldalon még mindig nullát mutatott az eredményjelző. Bár az ötödik perctől már precízebb dobásokat is lehetett látni a „Sasoktól” támadásban még „szenvedtek”, lehetőséget adva ezzel ellenfelüknek arra, hogy 35:17 arányú előnyben vonuljon a nagyszünetre. A folytatásra ugyan rendezte sorait a hazai csapat és megnyerte a negyedeket, de az addig összegyűjtött hátrány már ledolgozhatatlannak bizonyult.

Miroslav Popov szövetségi kapitány értetlenül állt csapata gyenge kezdése előtt, mert bevallása szerint hittek a sikerben, és a felkészüléssel sem volt gond. „Vannak sajnos ilyen napok is. Főleg amikor már annyira szeretnél valamit elérni, hogy már semmi sem sikerül. Jól védekeztünk, de elpazaroltuk a megszerzett labdákat, nem találtunk megoldást a támadásra. A szünet után már azt játszottuk, amit elterveztünk. Négy pontra is felzárkóztunk, de utána már nem tudtunk fordítani, az ellenfél pedig megbüntette a hibáinkat. Nehéz nyerni ilyen kezdett után, pedig nagyon szerettünk volna kvalifikálni az Eb-re” – idézi a meccs utáni értékelését a hazai sportági szövetségi hivatalos honlapja. Az Izrael ellen 7 pontot dobó Anca Stonescu sem talált magyarázatot a kudarcos kezdésre, és elnézést kért az őket végig biztató közönségtől, amiért csalódást okoztak. „Megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, azt, hogy van lehetőség a válogatottban, de drágán megfizettünk a hibáinkért” – fogalmazott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC játékosa.

A H csoportban 9 ponttal listavezető Törökország mögött Izrael (8 pont), Románia (7) és Bosznia-Hercegovina (6) a sorrend. A csehországi Eb-re a kilenc csoportgyőztes mellett a legjobb hat második helyezett is kvalifikálni fog, ezért Magyarország jó eséllyel jegyet vált majd a seregszemlére, miután a hétvégén 68:44-re legyőzte a vendég Portugáliát. Stefan Svitek szövetségi kapitány szerint ott folytatták a munkát, ahol nyáron abbahagyták.

„Mindenki pályára került, és harmincnyolc pont érkezett a cseréktől, ez nagyon fontos. A második félidő eleji holtponton sikerült átlendülni, és könnyű kosarakkal tettük magabiztossá a győzelmünket” – értékelte a luzitánok elleni sikert a magyarok szövetségi kapitánya. Az E csoport összetettjében kilenc pontnál tartó „piros-fehér-kékek” most csak gyengébb kosárarányuk miatt állnak Szlovákia (9 pont) mögött, a második helyen, a sorsdöntő meccsüket pedig épp a listavezető vendégeként vívják meg szerdán. Portugália és Izland egyaránt hat pontnál tart ebben a kvartettben, ezért a magyaroknak egy kis pontkülönbségű vereség is kvalifikációt jelenthet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája
2024. március 23., szombat

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya

Jansik Szilárd, a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya klubjával, a Ferencvárossal a bajnoki cím elhódításán kívül négyes döntőbe szeretne jutni a BL-ben, míg a nemzeti együttessel az olimpián szeretné kijavítani a dohai világbajnoki fiaskót.

A stabil védekezésben látja a siker kulcsát a magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya
2024. március 21., csütörtök

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák

Ibériai gárdák uralják a legjobb labdarúgó-csapatok népszerűségi listáját a romániai focikedvelők körében, de a harmadik helyre azért a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool is odafér – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Szoboszlai csapata dobogós a romániai focikedvelők körében, de a favoritok az ibériai gárdák