Cadmus fordítás Cadmus
Diplomácia

2016. 11. 09.

Szíriai vezetés bizakodó, az iszalmisták aggódnak Trump miatt

2016. 11. 09.

A damaszkuszi kormány örömmel fogadta Donald Trump republikánus amerikai elnökjelölt győzelmének hírét, míg a szíriai iszlamista csoportok aggodalommal figyelték az eredményeket szerdán. Az Öböl-menti monarchiák egyöntetűen üdvözölték az eredményt.

Serif Sehada, a szíriai parlament egyik tagja úgy nyilatkozott, hogy “óvatos bizakodással” tekint a jövőbe, miközben a felkelők közül – mint azt nyilatkozataik tanúsítják – sokan összeomlottak.

Donald Trump győzelme “kellemes meglepetés” a szír kormány számára, Damaszkusz az amerikai politika megváltozására számít – mondta Vaddah Abed Rabbó, az al-Vatan című, a kormányhoz közeli újság igazgatója. A szír állami televízió élő adásban közvetítette Trump győzelmi beszédét.

Cserbenhagyásról beszélnek az iszlamisták

Bár a szíriai iszlamisták régóta élesen bírálják Washingtont az elkötelezett támogatás hiánya miatt a törvényes szíriai kormány megdöntéséért több mint öt éve folyó harcban, az Egyesült Államok ennek ellenére kulcsfontosságú szövetségesüknek számított – eddig.

Változhat a helyzet Trump hatalomra kerülésével, aki az egyik tévés választási vitában azt mondta, hogy Iránra és Oroszországra hagyná a szíriai konfliktus rendezését. Moszkva légi támogatást nyújt a szíriai kormányerőknek a lázadók elleni harcban.

“Trump állításainak és Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fűződő viszonyának tükrében úgy vélem, hogy bonyolódni fog a helyzet. Szerintem ez nem tesz jót a szíriai ügynek” – mondta Zakaria Malahifdzsi, egy aleppói székhelyű ellenzéki csoport tagja.

A szíriai ellenzék szerint Barack Obama leköszönő amerikai elnök cserbenhagyta őket, mert nem tartotta magát a saját maga által szabott feltételekhez. Obama azt ígérte, hogy beavatkozik a szíriai konfliktusba, ha kiderül, hogy Damaszkusz vegyi fegyvereket vetett be a felkelőkkel szemben. Az elnök végül visszakozott.

“Az amerikaiak sohasem voltak őszinték velünk” – summázta Abu Hamed, egy iszalmista csoport katonai tanácsának vezetője.

“Ott hagytak minket a mocsárban, amelybe szép lassan minden szíriai belefullad. Mindenki a vérünkkel és a szenvedésünkkel kereskedik” – tette hozzá.

Öböl-menti olajországok: a szövetség folytatásban bízva

Táviratban gratulált Donald Trump republikánus párti amerikai elnökjelölt győzelméhez Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király szerdán, és kifejezte: reméli, hogy Trump kormányzása stabilitást hoz a konfliktusok tépázta Közel-Keletnek.

A 80 éves uralkodó “a két baráti ország nagy múltú és szoros kapcsolatait” éltette, amelynek további elmélyítése szerinte mindkét fél érdeke. A Barack Obamát januárban váltó Trumpnak Mohamed bin Nájef trónörökös és helyettese, Mohamed bin Szalmán is gratulált.

Az Obama-kormányzat utolsó éveiben a szaúdi-amerikai viszony háttérbe szorult, miután Washington az atomvita elcsitulása után közeledni kezdett a síita Iránhoz, a vahhábita szaúdi királyság régióbeli legnagyobb ellenlábasához. Rijádot és a Perzsa-öböl menti monarchiákat érzékenyen érintette az is, hogy az Egyesült Államok vonakodott elköteleződni a szíriai konfliktusban.

Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete, Abdallah bin Fajszal bin Turki röviddel Trump választási győzelmének bejelentése után megpróbálta kisebbíteni a nézeteltérések jelentőségét. ”Az amerikai-szaúdi viszony biztos alapokon nyugszik immár nyolc évtizede, függetlenül attól, hogy ki lakja a Fehér Házat” – idézte a diplomatát az Arab News című szaúd-arábiai napilap.

“Lehet, hogy néha különböznek a nézeteink egyes taktikákat illetően, de ez megszokott a közeli szövetségesek és barátok esetén is” – hangsúlyozta.

 ”Ugyanakkor a következő kormányzattal is a békéért, a stabilitásért és a jólétért szeretnénk munkálkodni a térségben és a világban” – nyomatékosította Turki.

Az Egyesült Államok többi öbölbeli szövetségese, köztük az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Katar és Bahrein is üdvözlő táviratot küldött az újonnan megválasztott elnöknek.

Orientalista.hu – Hirado.hu nyomán

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑