A Le Parisien számolt be először, később más francia napilap is közölt részleteket az újabb tanár elleni erőszakról. Hétfőn Párizs elővárosában Molotov-koktélt dobtak egy tanfelügyelőre, az azt megelőző tanítási napon pedig egy technikatanárnak ütötte ki egy gyerek több fogát.
A legutóbbi erőszak szintén Párizs elővárosában történt, a nehéz környéknek tartott Argenteuilben. Egy tanár dél körül az utcán egy kislányt szidott éppen, valahova vitte a gyerekcsoportot. Akkor megállt mellettük egy autó, kiugrott két férfi, leütötték a tanárt, amikor már a földön feküdt, belerúgtak, és ököllel ütötték az arcát. Azt üvöltötték, hogy hogy meri szidni a lányt, és hogy szerintük a tanár rasszista.
A tanár védekezésképpen azt válaszolta, hogy azért fegyelmezi a lányt, mert ocsmányul trágárkodott, és hogy ő a gyerekek nevelője. Erre a két férfi azt válaszolta, hogy csak Allah lehet a nevelőjük, csak Allah taníthatja őket.
A két férfi ezután beugrott az autóba, és elhajtott. A tanár feljelentette őket. A rendszám alapján elfogták a kocsi tulajdonosát, de nem ő verte meg a tanárt. A két támadót körözik. Az biztosnak tűnik, hogy egyikük sem a megszidott lány apja, még az is lehet, hogy nem is ismerték.
(Origó nyomán)