Rácz Sándor 1956-os kiállításának megnyitója előtt egy magyarországi zsidó szervezet durva, valótlanságokat és a szólásszabadságot korlátozó, antiszemitát kiáltó támadást intézett ellene a kiállítás Mindszenty-képének felirata miatt. Erre és hasonló, alaptalan vádakra Rácz Sándor még életében válaszolt. Alább ismételten közzétesszük 2008-ban írott levelét, amelyet a Népszabadság is megjelentetett. Ajánljuk a mostani vádaskodók figyelmébe is, és elvárjuk, hogy honlapjukra (www.tev.hu) kitegyék - írja az MVSZ sajtószolgálata, alább a folytatás.

Rácz Sándor, akit 1956. november 16-án, 23 évesen a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökévé választottak, aki Kádár János cselszövésével történt letartóztatásáig és életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltetéséig gyakorlatilag Magyarországnak a forradalom által megválasztott vezetője volt, ötven évvel később, az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére 2006-ban egy emlék-kiállítást szervezett. A kiállításon ’56-os hősök, vértanúk szerepeltek, mindenkinek fényképe alatt egy Rácz Sándor által megszövegezett képaláírás szerepelt. Mindszenty József fényképe alá ezt írta Rácz Sándor: „Ő mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják.”
Zoom
A kiállítást két év alatt számos helyszínen ezrek tekintették meg, mígnem 2008 októberében, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba látogató turisták egyike felháborodott olvasói levelet küldött a Népszabadságnak, nyílt antiszemitizmusnak címkézve a Mindszenty-kép alatti szöveget. Rácz Sándor másnap válaszolt:
Sóskuti Tamásné
Budapest
Az a kor, melyben Mindszenty hercegprímás és én éltünk, fájdalmas, mély nyomokat hagyott az életünkben.
Ezeket a fájdalmakat polemizált újságcikkekkel nem lehet kezelni.
Az ártatlan felirat a kép alatt az általam ismert igazságot tartalmazza.
De akik emiatt rögtön antiszemitizmust kiáltanak, azoknak az irányultságával van baj.
Kérem, vegye elő a korabeli újságokat, és olvasás közben tegye fel a kérdéseket!
Ki volt az ország akkori vezetője (1948 karácsonya)?
Ki adta ki a letartóztatási parancsot?
Ki vitette a magyarországi hercegprímást az Andrássy út 60-ba?
Kik és milyen módszerekkel vallatták?
Ha a kérdésekre pontos és igaz választ kap, akkor meg fogja érteni a kép alatti írást:
„Ő mentette a zsidókat, és mentette volna a magyarokat is, ha a zsidók hagyják.”
Rácz Sándor
a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke,
akit életfogytiglani börtönre ítéltek 1958-ban,
ma a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke is
Emlékeztető melléklet:
„1944-ben Mindszenty folyamatosan igyekezett menteni a zsidókat a nácik elől. Sokukat a saját házában rejtett el.”
(John W. Mc Cormack szenátor beszéde az amerikai Kongresszusban. The Hungarian Observer, 1954. február-március)
A felszabadulásnak hazudott szovjet megszállást követően, 1948. december 26-án, karácsony másnapján letartóztatták Mindszenty József bíboros hercegprímást. Ekkor a szovjetek által megszállt Magyarország vezetői: Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály, Péter Gábor, valamennyien zsidó származásúak.
Mindszenty hercegprímást az ÁVH börtönéből az 1956-os Magyar Forradalom szabadítja ki, melynek eltiprói élete végéig tartó száműzetésbe kényszerítik.