A debreceni rendőrök kérik, hogy jelentkezzen, aki felismeri a férfit, aki megerőszakolt egy fiatal lányt Debrecenben.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. október 9-én 3 óra körül Debrecenben a Bem téren egy fiatal lány sétált haza, amikor egy férfi a bokrok közé rángatta. A sértettel az ismeretlen erőszakoskodott, és "szexuális bűncselekményt követett el a sérelmére", majd elmenekült.
A férfi 25-30 év körüli, 170-175 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid, sötét hajú, elkövetéskor világos melegítő felsőt és melegítő nadrágot viselt. Az elkövetőről grafika áll rendelkezésre.
Zoom
A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.