Rekordösszegért, 7,1 millió fontért (2,41 milliárd forint) vették meg csütörtökön a londoni Christie's aukciós ház árverésén Adrian Ghenie román festőművész Nickelodeon című festményét - közölte a Mediafax hírügynökség.
Az összeg abszolút román rekordnak számít. Adrian Ghenie előtt csak Constantin Brancusi román származású szobrászművész műveit adták el millió eurós nagyságrendű összegekért. A 2008-ban készült kompozíció két nagyméretű (2,38 x 4,14 méteres) festményből áll, és az árverés előtt az aukciós ház 1 – 1,5 millió fontra becsülte az értékét. A londoni árverésen Ghenie A sebész és a lelke című festménye 341 ezer fontért (116 millió forint) talált gazdára.
Zoom
Ennyiért hiba lett volna otthagyni
Amint a Mediafax emlékeztetett, Adrian Ghenie ezzel az idén februárban felállított személyes csúcsát döntötte meg. A napraforgók 1937-ben című festményét 3,11 millió fontért (1,06 milliárd forint) adta el a Sotheby’s aukciós ház.
Az 1977-ben Nagybányán született Adrian Ghenie a kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetemen szerzett diplomát 2001-ben Ioan Sbarciu tanítványaként. Első egyéni tárlatát a több társával közösen alapított kolozsvári Plan B galériában tartotta 2006-ban. A Plan B galéria rendezte be a 2007-ben a Velencei Biennále román pavilonját, 2008-ban pedig Berlinben nyitott kiállítóteret. Adrian Ghenie 2008-tól 2013-ig Kolozsvár és Berlin között osztotta meg idejét, jelenleg a német fővárosban él és alkot.
(MTI)