Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
lovas-istvan.jpg

Lovas István: Micsoda? Hogy győzött az IGEN?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A brüsszeli kényszerű migránskvótáról tartott vasárnapi népszavazás eredményét a világsajtó több ezer cikkben kommentálta, jelentett és hazudott róla.

Miután e hatalmas termést egyetlen ember elolvasni képtelen, semmiképpen nem tudományos, e termés töredékének elolvasásán alapuló egyéni vélemény: annak lényegét, ami a referendumon történt, legegyszerűbben, legtárgyilagosabban a globális orosz RT (Russia Today) tévéállomás angol nyelvű portálján október 3-án, hajnali 1 óra 42 perckor kiadott beszámolójának címe foglalta össze emígy: „A magyarok 98 %-a elutasítja az EU menekültkvótákat, de az alacsony részvétel érvénytelenné tette a népszavazást”.

Amely címet is természetesen ennek az orosz adónak a KGB ljubljankai börtöne legmélyén lévő egyik tömlöcében fogalmazták, miközben a hátra kötött kezű újságíróknak Putyin elnök személyesen üvöltve diktálta, mit írjanak arról, ami Magyarországon vasárnap történt.

Arról már ne is essék szó, hogy amikor Putyin a címben szereplő „alacsony” szót üvöltötte a cellába vitt, kiéheztetett medvék szeme előtt vergődő zsurnalisztáknak, még ő is tudat alatt a nyugati médiának kedvezett, ugyanis a népszavazáson a részvétel egyáltalában nem volt „alacsony”, ha a 3,3 millió szavazóra objektív szemlencsével nézünk. Főként egy olyan nyugati sajtó szemével, amely akár egy néhány száz fős budapesti kormányellenes tüntetésről is nyelvét szájából ütemes lihegéssel kilökve tudósít, ha a kormány jobboldali.

Az RT e Kreml által korbáccsal kikényszerített címe természetesen szembemenetelt mindazon gigaigazságokkal, amelyeket a nyugati médiumok rohantak közölni a világgal.

Mint például a Financial Times nevű globális napilap, mely szerint kínos kudarcot vallott a magyar kormányfő. Vagy a luxemburgi, közismerten magyarimádó Jean Asselborn külügyminiszter azon kijelentését idéző Der Standard, amely szerint a magyar nép európaibbnak bizonyult, mint a kormánya és hogy a többség passzív ellenállást tanúsított. Azt már talán ne is említsük, hogyha ugyanezt a baromságot e lap egy svájci népszavazás kapcsán írná le, stábját nyilván megkérnék, a legközelebbi alpesi teheneket váltsák le a legelőn, jobb híján az előbbieket invitálva a szerkesztőségbe.

A Népszava nevű lap tegnapi száma a referendumról egy teljes oldalon közölt külföldi lapszemléjének – annak tartalmát tekintve – teljes joggal ezt a címet adta „Kínos bukta a népszavazás Orbánnak”.

A népszavazással pofont kapott Orbán Viktor, értékeli a helyzetet a szomszédjuk után szaglászni és őket feljelenteni imádó Svájc vezető lapja, a Neue Zürcher Zeitung.

A balliberálisnál is rosszabb, azaz neokon-balliberális német Die Zeit hetilap portálja pedig így kommentálta az eseményt: „Amikor a populizmus lelepleződik”. Ez is a 98 százalékban a NEM-ek által uralt népszavazásról szólt.

A brit Guardian pedig a magyar nácik által Dunába lőtt zsidók egyik leszármazottjának azon félelmével fejezte be „Magyarország menekült referenduma nem érvényes, miután a szavazók távolmaradtak” (!) címmel megjelent budapesti tudósítását, hogy a migránsellenes referendum e túlélőt arra a szörnyű időre emlékezteti.

Ami pedig a legszebb: nem egy lapot a 98 százalékos NEM aránya a kádári idők szavazati eredményeire emlékeztette. Akárcsak Eleni Kounalakis volt budapesti nagykövetet, aki a CNN-ben mondta szenvtelenül hideg arccal az Iránból származó, de nem perzsa Christian Amanpournak, hogy még Titó Jugoszláviájában is csak 90 százalék körüli eredményeket hoztak a választások, hozzátéve  – nyilván, hogy a mindenhol jelenlévő neokonoknak is dobjon egy talpcsókot – mennyire emlékezteti Európa sötét időire az, ami Magyarországon történt.

A valóságnak ezt a brutális kifordítását nálunk valóban a régi, vérgőzös kommunista idők leghűségesebb kiszolgálói, mint Várkonyi Tibor, gyakorolták, aki még Gyurcsány idején írta a gazember terrorista miniszterelnök ellen tüntetők számát lekicsinyelni próbálva, hogy de azért 9 millió otthonmaradt.

A mai nyugati véleményterror korszakára jellemző, hogy erre a szintre süllyedt le az Európai Parlament külügyi bizottságának német CDU-s elnöke,  az önkéntes neokon cselédmentalitású Elmar Brok is, aki a magyar népszavazás kapcsán a német Focus heti magazin portáljának bizonygatta: Magyarországon 5,5 milliós többség akarata a lényeg, vagyis a „hallgatag” többség azt akarja, hogy Brüsszel szabja meg, mennyi migráns érkezzen Magyarországra.

Az pedig csak korunkat járatja le, hogy a Brok-szerű vélemények önmagából automatikus kiadására született Martin Schulz európai parlamenti elnök a „vegye komolyan az alacsony részvételt!” üvöltését anélkül hallatthatta a magyar miniszterelnöknek, hogy a Guinness-rekordok könyvkiadója nem hajította fejére a nyertesnek járó bokrétás díszkalapot a „felelős politikusok legocsmányabb hazugságai” kategóriájában.

A vezető osztrák lap, a Die Presse pedig azt írta, ilyen eredmény akkor is született volna, ha arra invitálják a magyarokat, döntsenek, átkereszteljék-e Magyarország nevét.

Nos, itt tart a nyugati sajtószabadság.

Csakhogy azoknak, akiknek bátorságuk van a kettős mércét minden megjelenése alkalmával úgy ádámcsutkán rúgni, hogy az legjobb esetben is helyben múlik ki, azonnal felteszik a kérdést: nem kellene a magyar népnek rögvest számon kérnie Gyurcsány Ferenctól, Bajnai Gordontól és posztumusz Horn Gyulától, amiért a vasárnapinál messze, de messze nagyobb méretű hallgatag többség akarata ellenére el merték vállalni a választási eredmények alapján a miniszterelnöki pozíciót?

Vajon követve a vezető nyugati médiumok mostani logikáját, nem kellene holnap reggel kilépnünk az Európai Unióból, hiszen a szocialista-SZDSZ rezsim idején az európai uniós csatlakozásról rendezett 2003-as népszavazáson a részvétel csupán 45.6  %-os,  az igenek aránya pedig csak 83,76  % volt? Nem beszélve arról, hogy akkor a sajtóban oly hatalmas volt a diktatúra, hogy egyetlen, ismétlem, egyetlen médium nem volt, amely a 16,2 százalékban NEM szavazatot leadóknak a szócsöve lett volna.

És miután a Magyar Hírlapot senki nem kényszeríti, hogy a valóságnak a fordítottjáról hazudjon, arról is számot kell adni, hogy a referendum utáni, azaz október 3-i média közőrjöngést követően bekövetkezett másnapossági kijózanodottságban már megjelentek a némileg józanabb hangok a nyugati fősodratú médiában is.

A nagyon befolyásos amerikai Politico gigantikus újságírói stábbal dolgozó európai portálja ezzel a címmel jelentette meg mérlegét már24 órás rálátással: „Küldetés teljesítve Orbán Viktornak”. Kiemelve, hogy elhamarkodott a magyar ellenzék túlzottan nagy öröme azért, mert a vasárnapi kvóta népszavazáson „alacsony” volt a részvétel. Mely kijelentésben már csak pontosan az a hiba maradt, amit az orosz medvék által rettegésben tartott újságíróknak diktált a jobbkezében nyilván szögeskorbácsot tartó Putyin elnök.

Ja, és még egy.

Miután nagyon nem szeretném, hogy ne vádoljanak azon összeesküvés-elmélet terjesztésével, mely szerint a nyugati sajtó 26 éve a hazai balliberális ellenzék helyzetértékelését veszi át egy az egyben, olyan hűséggel, mintha annak pincsikutyája lenne, itt a „világhírű” Klubrádióban tegnap Kuncze Gábor volt belügyminiszter által feltett kérdés, amelynek eredményét ma tudjuk meg: „Nyolcmillió állampolgár szavazhatott volna a népszavazáson, de csak 3 millióan mentek el. Önök szerint is több a 3 millió, mint az 5 millió?”

Amire – jósoljunk mi is – a betelefonálók által leadott „nem” szavazatok aránya kádárista magasságokat fog elérni, de az az esetükben olyan demokratikus…

(Lovas István, ]]>Magyar Hírlap]]>, 2016-10-05)

]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Sport (729) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Gazdaság (705) Történelem (18) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (7546) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Életmód (1) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Tereb (146) Vetítő (30) Kultúra (7) Mozi világ (440) Heti lámpás (312) Belföld (10) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Jobbegyenes (2788) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>