Határon túli magyarként hónapok óta összevont szemöldökkel figyeltem mindazt, ami Magyarországon a migránstémában történik. Főleg, hogy a Fidesz népszavazásos ötletét az MKP tavaly novemberben, a kötelező betelepítési kvóták ellenes petíciója inspirálta.

 

Berényiék 458 ezres szlovákiai magyarság (ebből leszámítódnak a 18 éven alattiak) mellett mintegy 80 ezer aláírást gyűjtöttek, a Fidesz 8 millió magyarországi és 260 ezer határon túli választásra jogosult állampolgár közül 3,25 millió NEM szavazatát szerezte meg.

 

Ez első látásra egyértelmű siker. A 2014-ben 2,14 millió választópolgár által alkotmányos többséget szerző Fidesz – KDNP népszavazásos kérdésére vasárnap 3,2 millióan válaszoltak a kormány politikájának megfelelően.

 

 hirdetes_810x300  

A nemmel szavazók száma több mint 1 millióval haladta meg azokét, akik a legutóbbi parlamenti választásokon Orbán Viktorékra szavaztak. Ez kétségkívül óriási legitimitás, csakhogy az alacsony választási részvétel miatt mégis érvénytelen lett. És itt kezdődik a probléma.

 

Aki vasárnap este követte a fejleményeket, at láthatta, hogy valami nem stimmel. Az eredményt ugyanis az első perctől kezdve mindegyik oldal a saját szája íze szerint értékeli. Hétfőn ehhez minden bizonnyal Brüsszel és az Orbán-ellenes külföldi sajtó is hozzáteszi a magáét.

 

A szekértáborok reakciói mintha különböző alternatív valóságokat tükröznének.

 

Mi következik mindebből?

 

  1. A balliberális ellenzék és sajtó – tálalják azt bárhogy is -, a referendumon súlyos vereséget szenvedett. Mert egyenként ugyan lehet, hogy hangosak, de világossá vált, hogy nincs felmutatható bázisuk (a liberálisok tábora konkrétan 1,72 százalék). És hiába szajkózzák az érvénytelen szavazatok soha nem látott nagy számát, vagy az 56 ezer igen szavazatot, önmagában ez semmire sem elég.

  2. A Fidesz-KDNP eredménye ugyan megmagyarázható, védhető és  eladható brüsszeli viszonylatban is, csak éppen maga a referendum eredménytelen. Ami ciki. Ezért láthattuk, hogy a fideszes mosolyban és a tapsban volt valami erőltetett és zavaró.

  3. Az ország többsége, közel öt millió választásra jogosult állampolgár a propaganda úthengere ellenére otthon maradt. A (Simicskával való szakítás után jelentősen átalakított) Fideszes médiaháttér képtelen volt az embereket kellő mértékben az urnákhoz vinni.

 

A kormányfő mindenesetre helyesen cselekedett, amikor bejelentette, hogy a népakaratnak engedelmeskedve megkezdik a kötelező kvóták elleni alkotmánymódosítást és következetesen viszik tovább a témát.

 

Jöhet tehát a jogi és a politikai munka, melynek elfogadtatásához talán finomabb médiastratégiára, a holdudvar hatékonyságának növelésére lesz szükség. Az elmúlt időszakban tapasztalt, helyenként kontraproduktívvá vált kommunikáció intő jel a Fidesz számára a jövőre nézve.

 

Király Zsolt

 

Nyitókép: Orbán Viktor fb-oldala

 

Ajánlott írások:

 

Az MKP politikusa nekiment Orbán Viktornak

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!