Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a voksolás az ország 3177 településén kialakított 10 331 szavazókörben a vasárnap tartott országos népszavazáson. A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához. Az előzetes adatok a nemek elsöprő arányáról szólnak.
A kvótareferendumon, a voksolás napján készített, a belföldi lakosságra reprezentatív közvélemény-kutatása alapján 3,2 millió "nem" szavazatra számít a Nézőpont Intézet.
Az intézet az MTI-hez vasárnap, az urnazárás előtt fél órával eljuttatott közleményében azt valószínűsítette, hogy a népszavazáson 42 százalékos lesz az érvényes szavazatok aránya, azon belül pedig a “nem” voksok 95 százalékot tesznek majd ki.
A felmérés készítői szerint “igennel” mindössze az érvényesen voksolók 5 százaléka szavaz, hozzávetőlegesen 168 ezer ember.
Zoom
A Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatása ezer felnőtt megkérdezésével készült, és a belföldi lakosság körében a nem, a kor, a régió, a településtípus és az iskolai végzettség szempontjából is reprezentatívnak tekinthető, maximális mintavételi hibája pedig 3,2 százalék.
Fidesz-alelnök: jogi értelemben a döntés az Országgyűlés kezében marad
Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a felső korlát nélküli kényszerbetelepítést elutasítók elsöprő győzelmeként értékelte a vasárnapi kvótanépszavazást az exit pollra és a részvételi adatokra hivatkozva.
"A választópolgárok döntését (...) magunkra nézve kötelezőnek tekintjük" - mondta a politikus, a parlament alelnöke vasárnap este, a kvótanépszavazás lezárulta után a kormánypártok eredményvárójában, a Bálna Budapest épületében. Közölte: jogi értelemben a döntés az Országgyűlés kezében marad, de politikai értelemben a választók döntése "mindannyiunkat kötelez".
Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1990 óta a magyar választók között alig volt példa hasonló nagyságú összefogásra, "ha volt rá példa egyáltalán".
A népszavazást azért kezdeményezték, hogy a felső korlát nélküli kényszerbetelepítés brüsszeli ötletét megakadályozhassák, és "az elnyert felhatalmazással közelebb kerültünk ehhez a célhoz" - zárta szavait a fideszes politikus.
A Jobbik szerint kudarc az eredmény
Beigazolódott a Jobbik legnagyobb félelme. Nem népszavazást kellett volna kiírni a kötelező betelepítési kvóták ellen, hanem az alaptörvényt kellett volna módosítani, amely „nem került volna semmibe, gyors és betonbiztos lett volna” – jelentette ki Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője. Az ellenzéki politikus elmondta: a Jobbik abban érdekelt, hogy a kvóta semmikor és semmilyen formában ne legyen kötelező Magyarország számára.
„Felelőtlennek” és „elképesztő kudarcnak” nevezte a kormánypártok által kiírt népszavazást. Úgy vélte, a referendum után Orbán Viktor miniszterelnöknek le kell mondania.
"Győztünk, nem kicsit, hanem nagyon" - párhuzamos valóságban él a böszme
Orbán Viktor miniszterelnök mindent egy lapra tett fel és ezzel a lappal politikai, illetve közjogi értelemben is méretes kudarcot szenvedett - kommentálta a kvótáról szóló népszavazás várható érvénytelen végkimenetelét a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap este.
"Győztünk, nem kicsit, hanem nagyon" - mondta Gyurcsány Ferenc a hivatalos eredmény nyilvánosságra hozatala előtt tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
Úgy fogalmazott: érvénytelen lett Orbán Viktor népszavazása, ezzel Magyarország és a demokratikus ellenzék "vitathatatlan győzelmet" aratott a kormány és a Fidesz felett.
A magyarok megmutatták, hogy hiába a "sokmilliárdos hazugságkampány, az orbáni média hírhamisításai, a félelemkeltés", nem térnek le az európai útról - jelentette ki. Úgy értékelt, sok millió ember ellenállt a félelemkampánynak és nemet mondott Orbánnak. Most véget kell vetni a gyűlöletkampánynak, a miniszterelnöknek pedig meg kell értenie, hogy a magyarok erre nem vevők - hangoztatta.
Gyurcsány Ferenc szerint a referendumon nemcsak az ország, hanem a demokratikus ellenzék is győzött. A baloldal tíz éve vár egy igazi győzelemre és ez vasárnap megtörtént - mondta.
Gyurcsány szerint a miniszterelnöknek egy "normális, demokratikus" országban még vasárnap este le kellene mondania.
A demokratikus ellenzéknek most az a feladata, hogy a vasárnapi "győzelemből" kormányváltó erőt kovácsoljon 2018-ra, ehhez viszont az kell, hogy minél előbb megkezdődjenek a konstruktív, felelős tárgyalások a választási együttműködésről - jelentette ki a DK elnöke. Közölte, hogy pártja már a jövő héten meg szeretné kezdeni a tárgyalásokat azokkal a demokratikus ellenzéki pártokkal, akik a távolmaradásra buzdítottak.
A szocik szerint illegitim lenne az eredmény figyelembe vétele
Az MSZP elnöke szerint alkotmányellenes lenne, ha a kormány az érvénytelen és eredménytelen kvótanépszavazás eredményére hivatkozva akarna bármit tenni.
Molnár Gyula vasárnap Budapesten a népszavazás eredményét értékelve közölte, ha mégis a referendumra hivatkozva tesz lépéseket a Fidesz, akkor Orbán Viktor hatalma illegitimmé válik.
Frissítés: 66%-os feldolgozottság: 98,23 százalék a nemek aránya
A szavazatok 66,32 százalékának összeszámlálása után a kötelező betelepítés kérdésében kiírt népszavazáson a szavazatok megoszlása a következő:
Összes leadott szavazat: 2 241 770.
Érvényes szavazatok száma 2 041 854, ez az összes választópolgár számának 38,78 százaléka,
- az igen szavazatok száma 36 105 (vagyis 1,77 százalék),
- a nem szavazatok száma 2 005 749 (vagyis 98,23 százalék).
Érvénytelen szavazatok száma 128 654.
Zoom
2. frissítés: 85,52 százalékos feldolgozottság
A szavazatok 85,52 százalékának összeszámlálása után a kötelező betelepítés kérdésében kiírt népszavazáson a szavazatok megoszlása a következő:
Összes leadott szavazat: 2 985 398
Érvényes szavazatok száma 2 736 510, ez az összes választópolgár számának 39,46 százaléka
- az igen szavazatok száma 48 968 (vagyis 1,79 százalék)
- a nem szavazatok száma 2 687 542 (vagyis 98,21 százalék)
Érvénytelen szavazatok száma 178 645
Az érvényes szavazati arányok megyei bontásban
Zoom
3. frissítés: 94,8 százalékos feldolgozottság
A szavazatok 94,8 százalékának összeszámlálása után a kötelező betelepítés kérdésében kiírt népszavazáson a szavazatok megoszlása a következő:
Összes leadott szavazat: 3 358 138
Érvényes szavazatok száma 3 085 549, ez az összes választópolgár számának 39,72 százaléka
- az igen szavazatok száma 54 194 (vagyis 1,76 százalék)
- a nem szavazatok száma 3 031 355 (vagyis 98,24 százalék)
Érvénytelen szavazatok száma 204 376
4. frissítés: A gittegyletek is "győztek"
Az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) szerint sikeres volt a vasárnapi kvótareferendum bojkottja.
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a vasárnapi "bizalmi szavazást" elbukta, "egy normális országban egy miniszterelnöknek ezek után le kellene mondania".
Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke kijelentette: a bojkottal sikerült megvédeni a haza becsületét, Magyarország nemzetközi tekintélyét.
Tordai Bence, a PM szóvivője azt mondta, hogy a magyar társadalom józan és jó szándékú többsége nyert, Orbán Viktor veszített.
Vona: Orbán öngólt rúgott, ideje az alaptörvény-módosításnak
A Jobbik elnöke Orbán Viktor személyes kudarcaként értékelte, hogy várhatóan érvénytelen lesz a vasárnapi kvótareferendum.
Vona Gábor esti budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ezt a játékot gólra játsszák, és hiába volt mezőnyfölényben a miniszterelnök és a Fidesz, Orbán Viktor egy hatalmas öngólt rúgott.
Azt kérte: ne próbálják ezt megmagyarázni, hanem ismerjék el, hogy ez az ő kudarcuk. Egyúttal ismét lemondásra szólította fel a kormányfőt. Az ellenzéki politikus szerint az emberek többsége a népszavazáson nem Brüsszelnek, hanem a miniszterelnöknek üzent.
Vona Gábor a legfontosabb teendőnek az alaptörvény mielőbbi módosítását nevezte annak érdekében, hogy Magyarországot meg lehessen védeni a kvótákkal szemben.
A Jobbik elnöke azt is közölte, hogy nyitott minden párttal a párbeszédre, kötelességnek tartja a lehető legnagyobb egységet felmutatni Brüsszel felé.
Vona Gábor szólt arról is, hogy lezárult egy politikai korszak, amely alatt "mindent a migráció alá lehetett söpörni", nem kellett foglalkozni az oktatás és az egészségügy problémáival, a korrupcióval, az elvándorlással és az alacsony munkabérekkel. Megkérdezték arról, milyen esélyt lát a kormányfő távozására. Azt felelte, keveset, azonban szerinte "Orbán Viktor jogilag még a miniszterelnöke Magyarországnak, de politikai értelemben úgy tűnik, már nem".
Népszavazással döntene bármiféle betelepítés ellen
Egy másik kérdésre azt is elmondta, hogy - noha párton belül még meg kell vitatnia - azt javasolja: bármiféle betelepítés esetén ne az Országgyűlés legyen jogosult dönteni, hanem közvetlenül a nép.
98,56 százalékos feldolgozottság
A szavazatok 98,56 százalékának összeszámlálása után a kötelező betelepítés kérdésében kiírt népszavazáson a szavazatok megoszlása a következő:
Összes leadott szavazat: 3 514 632
Érvényes szavazatok száma 3 231 502, ez az összes választópolgár számának 39,80 százaléka
- az igen szavazatok száma 55 729 (vagyis 1,72 százalék)
- a nem szavazatok száma 3 175 773 (vagyis 98,28 százalék)
Érvénytelen szavazatok száma 217 163
5. frissítés: Alaptörvény-módosítást ígért a szavazásra buzdítás helyett a nagy felvásárló temetésén hajbókoló Orbán
Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be a parlamentnek a vasárnapi kvótanépszavazás után, mert "az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben".
A kormányfő a Fidesz és a KDNP kvótanépszavazás utáni eredményváróján vasárnap este a másik sürgető dolognak azt tartotta, hogy a mai döntésnek Brüsszelben is érvényt szerezzenek.

A kérdés egyszerű, megteheti-e Brüsszel, az európai államok demokratikus közössége, hogy rákényszeríti az akaratát egy olyan tagállamra, ahol azt a résztvevők több mint 90 százaléka ellenzi - fogalmazott. A népszavazásra való buzdítás helyett egyébként inkább a nagy felvásárló temetésén hajbókoló kormányfő azt ígérte, mindent meg fog tenni, hogy ez ne történhessen meg.
A csaknem végleges eredmény (99,94%-os feldolgozottsági arány) szerint a választók 98,32%-a, vagyis 3 244 129 magyar szavazott nemmel, míg 1,68%, azaz elenyésző, 55 509 állampolgár voksolt igennel.
6. frissítés: A kormánypártoknak köszönhetően érvénytelen a népszavazás
Az érvényes szavazatok száma nem érte el az alaptörvény szerint szükséges 50 százalékot, így érvénytelen lett az országos népszavazás – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap este.
Pálffy Ilona a szavazatok 98,82 százalékának feldolgozottsága után azt mondta, mivel az érvényes szavazatok száma mintegy 3,2 millió, ezért “megállapítható, hogy ez a népszavazás nem lett érvényes”.
A fagyi visszanyalt
Az országos népszavazás érvényességéhez a választásra jogosultak 50 százalékának érvényes szavazatára, azaz 4 136 313 érvényes voksra lett volna szükség. A kormánypártok egyébként 2013. december 17-én szavazták meg a népszavazásokról szóló törvény módosítását, jelentősen felemelvén az érvényességi küszöböt.
Napközbeni összefoglalónk a szavazás alakulásáról ide kattintva olvasható.
(Kuruc.info)