Szeptember 29-én hallgattam utoljára a Kossuth Rádióban a Déli Krónika után elhangzó „Ütköző” című műsort.
Ami nagyjából olyan gagyi, mint az egész adó kétdimenziós fenéknyalási programja.
Egyik dimenziójában fényesre nyalja a kormány talpát, közben annyira túltolva a kétkerekűt, hogy az leesik a soron következő szikláról, másrészt pedig külpolitikai híreiben a transzatlantista idomított kutyát adja elő, elfelejtve, hogy az Orbán-kormány retorikájában azért messze nem transzatlantista, bele-bele rúgva az IMF-be, Brüsszelbe és nem egy olyan popsiba is, amelyiket azután a tettek mezején megpuszil.
Csete Beáta műsorvezető két vendége Pintér István, a Geopolitikai Tanács Közhasznú Alapítványának elnöke és Horváth József biztonságpolitikai szakértő volt.
Pintér Istvánról annyit érdemes tudni, hogy ő ügyvédként a Soros-féle Transparency International magyarországi lerakatának létrehozását segítette.
A műsorban Pintér – ma már kormányzatilag hitelesített jófiúként – elmondta, hogy José Manuel Barroso, volt európai uniós bizottsági elnök a Lehmann Brothersszel (Brádörz, ejtette ki a nehéz szót) fenntartott régi kapcsolatát gyümölcsöztetve zupált be a világválság gézengúzához. Amely kijelentésével érezhetően jó akart lenni a kormánynál és a jobboldali hallgatóságnál, de a bezupálást végző céget elvétette, ugyanis az a Goldman Sachs.
Az a tény, hogy ezt a bakit sem biztonságpolitikai társa, sem a vita műsorvezetője nem vette észre és nem helyesbítette, holott az nem egyszer hangzott el helytelenül a műsor során, mutatja, e rádió meghívottjainak és műsorvezetőinek kvalitását.
Zoom
A férj, Szadai Károly megbecsült Kövér- és Áder-haver
De mindez semmiség ahhoz képest, ami most következik. Ami azt mutatja, ki vezeti az ilyen műsoroknak helyt adó rádiót.
Mindez a Népszabadság szeptember 29-i számában olvasható, amelyben az áll, hogy az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) a lapot (önként, minden kérdés és kérés nélkül) tájékoztatta arról, hogy a Magyar Rádió csatornái élére új vezetőket neveztek ki.
Aki bennünket érdekel, az a Kossuth Rádió élére tett Mucsányi Marianna.
Róla a Népszabadság cikkében büszkén megjegyzi, hogy korábban a lap belpolitikai rovatvezetője volt. Értjük, népnemzeti fideszbarát barátaim? Vagy most nem figyeltek?
Mucsányi Marianna férje, írja a volt MSZMP-pártlap, Szadai Károly „aki sokáig Kövér László bizalmi munkatársa volt, jelenleg Áder János köztársasági elnök tanácsadója, s a Duna Médiaszolgáltató Zrt. felügyelőbizottságának elnöke”.
A Népszabadság – nyilván nem akarván túlzottan hosszúra nyújtani cikkét – Mucsányi egyéb tevékenységéről nem szólt.
Például a Magyar Narancsban megjelent 16 cikkéről, amelyikben mindenki csemegézhet. Az egyikben („A célegyenes elején: Fidesz: Régi csibészek”) ezt írja:
A Fidesz IX. kongresszusára Orbán Viktor beszédén kívül nem sok mindent találtak ki a fiúk. Igaz, azt nagyon. Semmi idegenszerű értelmiségizés, semmi mélymagyarkodás, semmi ´56-ra utalás. Helyette pontos, kimért mondatok, gesztusok balra és középre.
Amiből e nő balliberális lelke úgy világlik ki, mint pucér utasé a holdvilágban, hogy utánozzam azokat a jobboldali publicistákat, akik imádják Szerb Antalt és Karinthyt idézni, hogy mintegy álkutyafuttában kiáltsák oda a másik oldalnak: „látjátok, nem vagyok antiszemita”, de hát tudjátok, nekem keménynek kell látszani, mert a sors a jobboldalra osztott ki.
De írt ő sokat a Népszavába, megjelent a Mozgó Világban, a jobboldali sajtót elemezve.
Férjét, a politikában és a bizniszben a fejőstehén tőgyét mindig megtaláló Szadai Károlyt a kétezres években Kövér nyomta be a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségébe a Fidesz kuratóriumi elnökének, ahonnan kissé később már ő győzte meg az Országgyűlés mai elnökét, hogy a vére utolsó sejtjéig balliberális és pénzimádó, közpénzfaszoló (ez nem csúnya, hanem monarchiabeli szó) Such György legyen a Magyar Rádió MSZP-SZDSZ-es kurátorainak nagyon tetsző elnöke.
Zoom
Such Györgyre, a szemkilövető rádióelnökére is vigyáznak "nemzeti" barátai
Arról a Such Györgyről van szó, aki 2006 őszén beengedte a rádió épületébe a Gyurcsány-rendőrséget az oda beterelt civileket véresre verni és szobákban kínozni, és akinek a havi nyolcmillió se volt elég havi apanázsnak, úgyhogy még több pénzre vágyva még ma is perli a rádiót.
És akit Kövér az Országgyűlés főigazgatójának nevezett ki, miután, mint ilyen balliberális tettek elvégzése után szokása, még gyorsan elkurjantott tizenkét mellveregetően hazafias és kellően ceremoniális mondatot, nehogy észrevegyék, mit csinál a keze.
A hazafias szólamokat pufogtató Kövérről tudjuk, hogy az első Orbán-kormány alatti titokminiszter korában nemcsak érintetlenül hagyta a kirúgásra akkorra már jócskán túlérett titkosszolgálat legférgesebb, a kádári időkből átörökölt tagjait, de ráadásul a kékfényes Szabó László fiát nevezte ki kabinetfőnökének, ami önmagában elégnek kellett volna lennie, hogy ezt az embert – mármint a Wass Albert hamvával pózolásból rohangáló fidesznyiket - élete végéig nemzetbiztonsági kockázatnak tekintsék és a politikától eltiltsák.
Az is egyben jellemző és megdöbbentő, hogy minden esetben, amikor a Fideszben nemzetárulással felérő ideológiai árulás történik személyi kinevezések terén, Áder János neve nem hiányozhat.
Most sem.
Szadai – mint idéztük a Népszabadságot – Áder tanácsadója. Áder tanácsadói és kabinetfőnökei a rendszerváltás óta ilyenek.
Leghírhedtebb közülük Gyarmati László volt, akiről Szalonna Jánosunk így írt itt tavaly novemberben:
Közismert, hogy Áder János államelnök stábja túlsúlyosan zsidó. A kilencvenes évek elején hosszú időn át például Gyarmati László volt Áder titkára. Előtte azzal foglalkozott, hogy az Oroszországból akkor Budapesten át Izraelbe alijázó zsidókat kísérgette. Fel is robbantották az őket szállító buszt.
A Fidesz révén volt ő minden, beleértve az MTI-t, ahol a vezetőtestület fideszes alelnökeként múlatta a napot. Akkor teljes mellszélességgel és alázattal támogatta Vince Mátyás MTI-elnököt, akinek felesége Schweitzer főrabbi leánya.
Tán nem csoda, hogy hálából az izraeli TEVA gyógyszergyár magyarországi gyártóbázisa e „takony” előnevet kapott embert zsíros állásba helyezte.
Most ő is visszatért Áderhez, a Várba.
De jó lenne a magyar politikai palettán egy párt, amelynek mindez feltűnne és tiltakozna! Egyből rá szavaznék.
Janits András - Kuruc.info