Négy pohár pezsgővel vészelte át a francia Liberation lappal készült interjúját Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője. Közben váltig állította, hogy nincsenek alkoholproblémái, járása egy baleset miatt bizonytalan, de "valamiért" mindenki félreérti.
Zoom
Brüsszeli körökben már évek óta terjednek Juncker alkoholproblémáiról szóló pletykák, egy vezető politikus szerint “konyakot reggelizik”.
A francia Liberation lappal készült interjúban ezeket a pletykákat szerette volna megcáfolni, de a kérdések közben rákapott a kikészített pezsgőre, melyből töltöttek neki egy pohárral – de utána még háromszor repetázott.
Zoom
Először 2014-ben derült ki, hogy Juncker iszogatását már a legmagasabb körökben is tárgyalják, a legtöbben aggódva követték a vezető destruktív életmódját – írja a Telegraph.
Zoom
“Maguk szerint még mindig itt dolgoznék, ha konyakot reggeliznék? Elszomorít, hogy ezt feltételezik, még a feleségem is megkérdőjelezte józanságomat, de én megmondtam neki, hogy otthon nem iszom” – bizonygatta.
Zoom
Imbolygó járását egy ’89-es autóbalesettel magyarázta: “A bal lábammal nem lépek olyan biztosan, mint a jobbal, ezért ha lépcsőn kell mennem, mindig fogózkodok. Mikor a holland miniszterrel ebédeltem, és megragadtam a karját, ő is azzal gyanúsított, hogy részeg vagyok” – méltatlankodott.
Mint elmondta, a régi autóbaleset miatt három hétig kómás állapotban feküdt, és utána is fél évig csak tolószékkel tudott közlekedni.
Mindez csak a balesete miatt van:
Az EB bohóca azt állította az interjúban, hogy egyetlen problémája a fáradtság. Az Európai Bizottság elnökének lenni nem ugyanaz, mint Luxembourg miniszterelnökének lenni. Előfordul, hogy naponta 14-15 órát kell dolgoznia, és ehhez nem szokott hozzá szegény...
(Telegraph - Híradó nyomán)