Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
camerracing-675x443.jpg

Magyar terroristák

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Terrorcselekmény előkészülete bűntett gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett két férfit pénteken a Székesfehérvári Járásbíróság.

„A bolond édesnek érzi a rossz tettet, míg következménye, a fájdalom el nem érkezik.”

Buddha

Ezt az MTI jelentette, a Járásbíróság értesítése alapján. A hír nem nélkülözi az érdekességet. Elsősorban azért, mert eddig ilyenre még nem volt példa.

Én például úgy tartottam, hogy mi, magyarok különböző okokból, de nem vagyunk hajlamosak a terrorizmusra. Ezt arra a történeti tényre alapoztam, hogy erre mifelénk jelentős és tömeges terrorcselekményeket csak a kommunisták követtek el (’19-ben és ’45 után), velük kapcsolatban azonban némileg kétséges a nemzeti identitás meghatározása. A többiek jellemzően csendben eltűrtek mindent.

A Trianon után idegen országok fennhatósága alá került magyarok némán tűrték és tűrik volt cselédeik uralmát, ellentétben más népekkel. A baszkok, a katalánok, az írek, de még a növényevőnek tartott osztrákok is dél-Tirolban időről időre robbantásokkal, egyebekkel hívták/hívják fel a hazai és nemzetközi közvélemény figyelmét elégedetlenségükre. Mi nem. Béketűrő nép vagyunk.

Ám úgy tűnik ennek is vége, a változó idők megváltoztatják a hajlamokat is. És nem csak szexuális értelemben. Bár azért van néhány furcsaság az üggyel kapcsolatban.

Itt van rögtön az, hogy a két reménybeli terrorista és ISIS-harcos a „gyakorikérdések.hu” internetes oldalon próbált információkat szerezni a terroristává válás mikéntjéről. A nevezett jeles oldalon egymásnak adnak tanácsokat a kommentelők, olyan fogas kérdésekben, mint például: „Tegnap hoztam el az 5 hónapos uszkáromat, azóta nem kakil.” Ez a kérdés – a kommentváltás tanúsága szerint – örömteli módon megoldódott és az uszkár azóta mindenhová… Avagy – ez is egy roppant nehéz kérdés: „Egy birka egyedül elvan egy lóval, vagy kettő birkát kell venni?” – nyilván az járt a kérdező fejében, hogy a ló sokkal nagyobb mint a birka és így nem egyenlők az esélyek, bár a birka meg sokkal szőrösebb; ez a kérdés azonban sajnos függőben maradt. Tehát itt próbáltak meg informálódni mi több valamelyikük még terrorcselekményekkel is fenyegetőzött. Arról nem esett szó, hogy milyen terrorcselekménnyel. Lehet, hogy ő is meg akarta verni Csintalan Sándort?

Zárójel. Az megvan, hogy Csintalan megveréséért a „Magyarok nyilai Felszabadító Hadsereg Solymosi Eszter csapásmérő Alakulata” vállalta a felelősséget? Azóta ezen röhögök. Már akkor is látszott, hogy a magyar terrorizmus és az elmekórtan szétszakíthatatlan oksági kapcsolatban áll egymással. Zárójel bezárva.

Vagy szintén fel akarták gyújtani Kóka ajtaját? Nem tudhatjuk. Nem tréfadolog ez, Budaházy robbanó futball labdája óta – melyről később kiderült ugyan, hogy mégsem robban, csak leeresztett – tudjuk: terrorizmusért annyit ülhet az illető, mint varjú a fán.

Az egyikük még Törökországba is ellátogatott, hogy felcsapjon harcosnak, de kitoloncolták. Kár. Honfitársaink új színt vihettek volna a sivatagi hadviselésbe. Nem tudom ugyan, hogy mennyire lehet a tevéről hátrafelé nyilazni, állítólag nagyon ráz, de – a körülményeket ismerve – bizonyára megpróbálták volna. Elképzelem, amint a sivatagi porfelhőből kibontakozó vad magyarok „hujj, hujj hajrá!” kiáltásokkal nyílzáport zúdítanak az ellenségre, majd pedig fehér tevét áldoznak, s a magyar név újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Ebből nem lett semmi, újabb lehetőséget mulasztottunk el kultúránk megismertetésére idegen országokban.

Sajnos a fent idézett rövid híren kívül semmit sem tudunk az elkövetőkről. Nem ismerjük a korukat, a bőrszínüket, a származásukat – semmit. Mert ugye a régi szép ’60-as, ’70-es években jócskán jártak ide mohamedán diákok, többnyire orvosnak tanultak és egy kisebb részük – akik el is végezték az egyetemet – itt is maradtak praktizálni. Kitűnő rasszista barátom, aki ekkoriban az orvosi egyetemen tanított és minden hülyét átengedett, azt mondta, mikor megkérdeztük, hogy miért teszi ezt: „Mert majd hazamegy és gyilkolni fogja őket.” Természetesen azonnal elhatárolódtunk tőle.

A rossznyelvek szerint aztán voltak olyanok is, akik – mondhatnók – fordított orvostudományt tanultak. Alapesetbe az orvoslás ugyanis arról szól, hogy hogyan gyógyítsuk az emberi test sérüléseit, míg ők azt sajátították el, hogyan okozzuk őket. Lehetnek tehát nálunk is másod-, harmadgenerációs mohamedánok akik „radikalizálódhatnak”, miután például megverték őket a cigányok. Minoritások egymásközt, ahogy az lenni szokott.

Ha őshonosok, akkor nem tudjuk azt sem, áttértek-e a mohamedán hitre és ha igen, ]]>mit szól ehhez Káldos János]]>? Hány feleségük van? Mert az ugye könnyen elképzelhető, hogy a mohamedán tanításon felbuzdulva több feleséget is vettek magukhoz, és ez esetben könnyen érthető, hogy valami távoli helyre vágynak, akár az életük kockáztatásával is. Pedig esetünkben érdekesek lennének ezek az információk.

Egyedül az elmeállapotukkal kapcsolatban lehetnek megalapozottnak tűnő feltételezéseink. Ezt felismerte a tekintetes Járásbíróság is, miután előzetes letartóztatásuk helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki, mintegy utalva a cselekménynek a bíróság által feltételezett, legvalószínűbb okára.

Végre felzárkóztunk a fejlett nyugathoz.

]]>http://aristo.pestisracok.hu]]>

]]>]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Mozaik (83) Mondom a magamét (7501) Politika (1582) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Kultúra (6) Gazdaság (702) Vetítő (30) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Nézőpont (1) Autómánia (61) Heti lámpás (310) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>