Horthy színre lépésekor tombolt a káosz. Antibolsevista leszámolás és bosszú, egyik szélsőség után felszabadult a másik, előbb balról, s annak reakciójaként jobbról kapva hátszelet. A numerus clausushoz (az ókori görög csillagász, Metón fogalomelnevezése) semmi köze sem volt Horthynak. És a téves közhiedelemmel szemben nem a zsidók ellen irányult, annak ellenére sem, hogy a később hírhedtté vált antiszemita Baky László nyújtotta be a törvényjavaslatot. Minden kisebbség ellen hozatott. Antiszemita töltete a Tanácsköztársaság rémuralmából, nemzetiségi-kisebbségi vonatkozása Trianonból, az utódállamok kegyetlen mohóságából fakadt. Ám a zsidókat sújtotta a legjobban.

A szemellenzős ficegenc képtelen történelmi távlatokban és sokirányú szempontok figyelembevételével mérlegelni. (Ez jellemzi a mai migránskérdés megítélését is.) Nem tudja elképzelni, mit jelentett a proletárdiktatúra, amit az egész zsidóságra általánosított a hangadó réteg, a magukat internacionalistának kinevező zsidó kommunisták miatt, és mit jelentett Trianon, a kisebbségekből utódállamokká pöffesztett kisantant, országunkat szétszabdalása okán. Igen. A baloldali terror fölszabadította a szélsőjobb rémuralmát. A mai, fantáziakoldus defetista nem érzi át, mit jelentett az elszakított területekről elüldözött, rozoga vagonokban, mellékvágányokon tengődő sok százezer ember nyomorúsága, munka, élelem, civilizált körülmények nélküli élete. Teljes kilátástalanságukban szenteltvíz volt nekik a numerus clausus. Tömeglélektanilag: kivétel nélkül minden nemzeti társadalom tudat­alattijának a mélyén lappangó rosszindulatokat fölszabadította a proletárdiktatúra, és azt tovább fokozta Trianon.

A sötétkamraagyúak, a Horthyt vádolók, akiknek poshadt, „hidrokinonszegény előhívó fejvizében” nem dereng föl, hogy az 1920. törvénycikk leszögezte: nem Horthy, hanem a Nemzetgyűlés volt hivatott a hatalmi jogkörök gyakorlására. Ez választotta meg és tartotta függőségben Horthyt, szűk jogkörök közé szorítva. Püski Levente „A Horthy-korszak parlamentje” című könyvében adatolja: kezdetben bizalmatlanul, gyanakodva, lenézően, sőt ellenségesen kezelték a „lovas tengerészt” (a Bécsbe szaladt, defetistává züllött Gábor Andor pöccseteg gúnyszava), „Tengerészgyalogos” nem röhejes? (Külföldről nem szűnő kommunista aknamunka, belföldről szélsőjobb hidravas csapdák, az arisztokrácia megvetése, a legitimisták, Friedrich Ferenc sunyanckodása, hogy összemossa Horthyt a fehérterrorral.) Furincsák, de tény: a bécsi vörösök és a hazai fehérek azonosultak Horthy erkölcsi és politikuslétbeli megsemmisítésének céljában. Belső ellenzéke mindent elkövetett, hogy leszűkítse hatáskörét, azonos irányú külföldi hátszéllel.

Államférfiúi nagyságára vall, hogy a minden irányból rázúduló alattomos támadások sem rendítették meg politikai, államvezetői pozícióját. Cselekvőképességét talán igen. Ám nem provokált. Csak a legritkább esetben élt vétójogával. A numerus clausust sem vétózhatta meg, vagy ha mégis megteszi, veszedelmesebb pokolbugyrok száját nyitja meg. Mint már említettem, lovat ad a legvadabb szélsőjobb alá. Érdeme, hogy idejében fölismerte Teleki Pál, majd Bethlen István képességeit. És Bethlen adott erőt Horthynak, hogy mérsékelt, konzervatív államvezetésre törekedjék. Az 1919–20-as belső ellenzék, háta mögött a fölhergelt közhangulattal, jobboldali katonai diktatúra bevezetését szorgalmazta. Azzal, hogy ezt megakadályozta miniszterelnöke, Bethlen István tekintélye segítségével, múlhatatlan érdemeket szerzett. Bethlen özvegyétől, személyes közlés alapján tudom, még Sztálin is sokra tartotta férjét.

(folytatjuk)

Szalay Károly - ]]>www.demokrata.hu]]>