Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
1ba21.jpg

Bencsik András: Szeretet és összefogás

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nyár elején egy új sorozatot indítottunk el, aminek most értünk a végére, mert úgy véljük, ízelítőnek ennyi elég.

A polgári kormányzás idején helyzetbe került erős embereket mutattuk be sorban, e héten Kubatov Gábort. Azt kívántuk bizonyítani, hogy az Orbán-korszak sok markáns jellemzője közül az egyik figyelemre méltó jelenség az, hogy a miniszterelnök egy-egy izgalmas, embert próbáló feladat ellátását egy-egy arra alkalmas emberre bízza, aki ezt követően a lehető legnagyobb támogatást és döntési szabadságot élvezve igyekszik minél nagyobb eredményt elérni.

Merjünk nagyok lenni! – hangzott az első polgári kormányzás idején a jelszó, ami most visszaköszön. Kezdeményezésünkkel azt akartuk bemutatni, hogy a töretlen bizalom és támogatás a rátermett emberek teljesítményét és így a rájuk bízott terület eredményességét megsokszorozza. De még mennyire! Csodát képes tenni akár a gyengébb emberrel is. Az interneten kering egy párperces filmecske, ami az arra érzékenyekből képes pár könnyet is kisajtolni. Egy kisfiú, hazaérvén az iskolából, a mamájának egy levelet ad át, amit a tanító küldött. A mama elolvassa, pár másodpercig némán hallgat, majd leül a fiával szemben és szépen, komolyan felolvassa a levelet:

„Tisztelt Asszonyom! Az ön fia egy zseni. Iskolánkban azonban sajnos nincs olyan tanár, aki képes volna őt a megfelelő színvonalon oktatni, ezért arra kérem, tanítsa ön otthon a fiát…” Snitt. Évtizedek repülnek el. A felnőtt férfiú édesanyja hagyatékát rendezgeti, amikor kezébe kerül a levél. Olvasni kezdi: „Tisztelt Asszonyom! Az ön fia mentálisan beteg. Iskolánkban sajnos nem tudunk vele foglalkozni, ezért arra kérem, tanítsa ön otthon a fiát…” A felnőtt férfinak könnybe lábad a szeme édesanyja hősiessége láttán. A férfit Thomas Alva Edisonnak hívták és valóban mentálisan sérült volt gyerekkorában. És valóban édesanyja töretlen hitének és szeretetének köszönheti a modern ipari civilizáció, hogy a kor legnagyobb feltalálója lett.

Persze minden hasonlat sántít, de mégis van a két történetben párhuzam. A mentálisan sérült kisfiúnak esetünkben egy mentálisan sérült egész ország feleltethető meg, amelyet az elmúlt évszázadok csapásai megroppantottak, amely részben vagy egészben elveszítette hitét, amelynek rosszakarói ezerszer hányták a szemére, hogy árva, nincsenek sem rokonai, sem barátai, hogy irigy, kicsinyes, lelkesedése szalmaláng, egyébként pedig bűnös és rossz. Úgyhogy merjen csak kicsi lenni és így tovább.

De 2010-ben valami megváltozott. Vagyis korábban, már 2002-ben, az elveszített lehetőség fájdalmas katarzisakor. Akkor a szeretet és összefogás erőtere megváltoztatta az embereket. Nyolc év alatt nem múlt el maradéktalanul a betegség, de a gyógyulás vitathatatlanul elkezdődött. És 2010-ben a nagy innovációk korszaka elkezdődött. Ebben a korszakban rengeteg erős emberrel találkozni Magyarországon és a határokon túl, szerteszét. A számuk egyre nő. Ezek az emberek a maguk körén belül szokatlanul nagy teljesítményre képesek, és ezek a teljesítmények jótékony hatással vannak a környezetre.

Nem tudtunk és nem is akartunk mindenkit bemutatni, hiszen a jóból is megárt a sok. Az kívántuk érzékeltetni, hogy a XXI. században a magyarság megtalálta a megoldást az európai civilizáció válságára, bár ezt még maga is alig hiszi: a szeretet és összefogás erejét. Ami az élet minden területén nagy eredményekkel ajándékoz meg bennünket.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Nagyvilág (1309) Történelem (17) Heti lámpás (310) Mozaik (83) Sport (729) Belföld (10) Egészség (50) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Flag gondolja (36) Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Életmód (1) Tereb (146) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>