Magyarország elleni skandináv egységfrontot alakítana Morgan Johansson svéd bevándorlási miniszter.
Morgan Johansson csütörtökön szülővárosában, Lundban találkozott dán, norvég és finn kollégájával, a megbeszélés témája azoknak a bevándorlóknak a visszatoloncolása volt, akik nem kaptak letelepedési engedélyt, és akiket Magyarországon regisztráltak elsőként az EU-ban.
Zoom
Morgan Johansson az a huszáros alkatú legény, jobbról a második
Johansson egy úgynevezett Északi Frontot akar létrehozni, hogy egységesen gyakoroljanak nyomást Magyarországra a "menekültek" visszafogadásáért.
Svédországban legalább ezer olyan szíriai és afgán van, akik a balkáni útvonalon, Magyarország érintésével érkeztek. "Őket Magyarországon regisztrálták menedékkérőként. A dublini szabályozás kristálytiszta. Magyarországon kell elbírálni a kérelmüket" – mondta Johansson, aki a közelmúltban még a svédországi magyar nagykövettel is tárgyalt.
Az egykori Svédországba tavaly 163 ezer kontinenshódító érkezett, a kormány becslései szerint nagyjából a felük kap menekültstátuszt. A visszautasítottakat pedig a hatályos európai szabályok szerint visszatoloncolnák abba az EU-tagállamba, ahol először regisztrálták őket, de Magyarország többször egyértelművé tette, hogy nem fogad visszatoloncolt gazdasági bevándorlókat.
(HVG - 444 - Sydsvenskan nyomán)
Frissítés: Svédország óriásit hibázott
Szijjártó Péter reakcióját a Külgazdasági és Külügyminisztérium eljuttatta szerkesztőségünkhöz, melyet változtatás nélkül közlünk az alábbiakban.
A svéd bevándorlási miniszter rájött, hogy Svédország óriásit hibázott amikor a bevándorlókat Európába vonzó politikába kezdett. Az elhibázott svéd politika következményeit Magyarországra akarja terhelni, hazánk ellen szervezkedik és frontot szervez azért, hogy bevándorlók ezreit kényszerítse Magyarországra. Ez a politika európaiatlan, és az elmúlt századra emlékeztet.
Felfoghatatlan, hogy a svéd miniszter mit nem ért azon az egyértelmű szabályozáson, hogy az illegális bevándorlókat abba az országba kell visszavinni, amelynél az Európai Unió területére léptek.
A közel-keleti és az észak-afrikai illegális bevándorlók esetében ez az ország nem Magyarország, éppen ezért a magyar kormány ezeket az illegális bevándorlókat nem engedi vissza az országba.
Ráadásul a svéd bevándorlási miniszter kétszínűen politizál, hiszen Svédország liberális bevándorlási politikát hirdet, de amikor ott vannak a bevándorlók, el akarja zavarni őket.
Pontosan ez az ostoba és felelőtlen politizálás lökte az Európai Uniót abba a káoszba, amiben most van.
A magyar kormányra és a magyar emberekre nem lehet nyomást gyakorolni, a magyar emberek október 2-án el fogják mondani, hogy mit gondolnak az illegális bevándorlásról és a kényszerbetelepítésről. Jobb, ha ezzel a gondolattal a svéd bevándorlási miniszter is megbarátkozik.