Egy volt rabtársa szerint Portik Tamás az egyik magyar ellenzéki politikust nemcsak tanácsokkal, de pénzzel is segíti - hangzott el a tv2 Tények című műsorában, amelyben a volt elítélt azt állította: Juhász Péterről, az Együtt alelnökéről van szó.
Mint a csütörtöki műsorban felidézték, a Pesti Srácok korábban már írt arról, hogy Portik Tamás egy ellenzéki politikust irányít és támogat a börtönből, később a Magyar Idők utalt arra, hogy ez a politikus Juhász Péter lehet.
Menyhárt Attila, aki önbíráskodás és zsarolás miatt ült egy börtönben Portik Tamással, a Tényeknek kijelentette: Juhász Péter Portik embere.
A férfi szerint Portiknak az a célja, hogy megbuktassa a kormányt, amely szerinte őt börtönbe zárta, ezért cserébe pedig pénzzel és tanácsokkal segíti Juhász Pétert.
Juhász Péter a Facebook-oldalára feltett videóban tagadta, hogy bármi köze lenne Portik Tamáshoz, mint mondta, soha nem találkozott vele a bírósági tárgyaláson kívül és soha nem beszélt vele.
A drogos azt elismerte, hogy Portik kapcsolattartójával találkozott: F. Erika a tárgyalás után a sajtófigyelésben kért segítséget tőle, mivel nem ért az internethez.
Ezért egy kollégája segítségével összeállítottak neki egy paksamétát, amiből tudott dolgozni, és beszámolni a beszélőkön Portiknak – tette hozzá Juhász Péter, hangsúlyozva, hogy ennyi volt a kapcsolata F. Erikával.
(MTI - tv2 nyomán)