Spíler

Stockholm-szindrómában az MSZP

Közzétéve: 2016. szeptember 06. Szerző: Edward Blake

Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK volt alelnöke nyíltan kimondta, hogy a DK elsődleges célja az MSZP megsemmisítése. Erre mit csinál az MSZP elnöke? Leül egy DK-sal fórumozni. Stockholm-szindrómában szenved az MSZP?

Az örök túlélő Kerék-Bárczy Szabolcsot kirúgták a Demokratikus Koalícióból, miután nyilvánosan bírálta a párt vezetését. Egészen konkrétan azt mondta, hogy Gyurcsány és pártja feladta a 2018-as választást, és már 2022-re készül. A volt MDF-es kipenderítése nagy vihart kavart. Azonban a média az esetet kizárólag demokráciavitaként – a Demokratikus Koalícióban valahogy nem engedhető meg a különvélemény – tálalta, valamint azt, hogy Kerék-Bárczyék magát a ’18-as választás feladását pedzegették. Azonban van egy teljesen más aspektus is.

Ugyanis Kerék-Bárczy nem csak ezt mondta. Hanem azt is, hogy a DK stratégiája valójában a teljes baloldal leszalámizása, felaprítása és beolvasztása:

„a Demokratikus Koalíció azon, jelenleg is érvényes stratégiája, hogy úgy váljon vezető kormányváltó erővé, hogy először a baloldalon veszi át az elsőséget”

„Ne más politikai pártok legyőzésével foglalkozzunk: senkit ne akarjunk legyűrni”

Tehát a DK elsőszámú célja az egyik (volt) elnökségi tag szerint az, hogy kicsinálja az MSZP-t. Ami elég meglepő, mivel Gyurcsány és párttársai úton-útfélen összefogásról, békéről és szeretetről beszélnek. A színfalak mögött mégis felsejlik, hogy az MSZP megsemmisítésére törnek.

Ehhez kiváló alkalmat nyújt majd rövidtávon a népszavazás. Ugyanis a balliberális oldalon már most borítékolható, hogy bármilyen eredmény is születik, az Gyurcsánynak fog kedvezni. Nézzük a két legvalószínűbb opciót:

Győznek a nemek, de eredménytelen és érvénytelen lesz a népszavazás

Ebben az esetben Gyurcsány elmondhatja, hogy ő hirdette meg elsőként a bojkottot. Az sikeres volt, a baloldali ellenzék pedig ment utána szépen, ahogy azt kell.

Győznek a nemek, érvényes és eredményes a népszavazás

Ebben az esetben a baloldali kudarcot szépen rákenheti a szocikra, mivel több mérés is azt mutatja, hogy a szoci szavazók jelentős része el szeretne menni a népszavazásra, és nemmel akar voksolni. Ráadásul emellett az MSZP kommunikációja gyakorlatilag teljesen összeomlott. Ember legyen a talpán, aki érti, hogy a szocialisták mit képviselnek migráció ügyben. Vagyis megint csak Gyurcsány nyer, mert neki világos és egyértelmű álláspontja volt, ráadásul azt konzekvensen is képviselte, míg a szocik össze-vissza beszéltek.

Na de mit is csinál eközben Molnár Gyula, az MSZP újonnan megválasztott elnöke? A DK-s Lakos Imrével tart közös lakossági fórumot. Lakos korábbi SZDSZ-es alpolgármestere volt Molnárnak a XI. kerületben. Ezzel együtt is meglehetősen érthetetlen, hogy miért ül le az  MSZP elnöke egy asztalhoz egy olyan párt képviselőjével, amelyikről egyik vezetője írta azt, hogy arra törekszik, hogy legyőzze az MSZP-t. Úgy látszik, hogy az MSZP-nek teljesen leépült az immunrendszere és Stockholm-szindrómában szenved.

Gyurcsány hajlamos arra hivatkozni, hogy őt majd a történelem fogja igazolni. Biztos benne, hogy küldetése van Magyarországon. Ez igaz. A küldetése pedig: az MSZP elpusztítása. 

Közzétéve: 2016. szeptember 06. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr8811683111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása