Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Nyílt levél Áder János köztársasági elnök úrhoz

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)
a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés rangjának védelmében.

Őszintén csodálom a magyar nemzetet, a világ egyik legősibb népét, amely megőrizte egyfelől a saját kultúráját és létét a hatalmas ázsiai őshaza területéről hozva, másfelől gyökeret eresztett a Kárpát-medencében – Európa szívében –, és e helyen védelmezi egyszerre a saját függetlenségét és azonosságát, valamint a keresztény erkölcsű Európát az idegen hatalmak mohóságával szemben, szakadatlanul küzdve a középkortól mindmáig.

E nemzet legmagasabb rangú képviselőjétől, az államfőtől vettem át 2014-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést – olyan lengyelként, aki több mint ötven esztendeje Magyarországon él, 1994 óta pedig nem csupán lengyel, hanem magyar állampolgár is, miután Magyarország már régóta ugyanolyan közel került a szívemhez és ugyanúgy a hazámmá vált, mint az a föld, ahol születtem.

Ama díjazottak egyikeként, akik a legmélyebb tisztelettel elfogadták a Lovagkeresztet, döbbenettel és felháborodással tudtam meg, hogy az elmúlt napokban jó néhány személy visszaadta a korábban átvett kitüntetést, arra hivatkozva, hogy azt most Bayer Zsoltnak is odaítélték. Bayer Zsolt azon újságíró hazafiak egyik legkiválóbbika, akik – akárcsak Ady Endre a maga idejében – kritikusan, ugyanakkor a legnagyobb szeretettel, kertelés nélkül rámutatnak arra, mi okoz kárt az országnak, valamint a nemzetnek. Azokat ostorozza, akik – nem válogatva a módszerekben – arra törekednek, hogy ezt az országot és nemzetet rágalmazzák, erőtlenné tegyék és a magyar érdekek ellenségeinek kezére adják. Bayer Zsolt kitüntetése a Lovagkereszttel meglátásom szerint újabb tanúbizonysága annak, hogy e rendkívüli ország állami vezetői bátran kiállnak a nemzet érdekei mellett. 

Budapest, 2016. augusztus 24.

Konrad Sutarski - Magyarországon élő lengyel író

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Egészség (50) Mozi világ (440) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Heti lámpás (310) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Autómánia (61) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Történelem (17) Tv fotel (65) Mozaik (83) Nézőpont (1) Politika (1582) Életmód (1) Kultúra (6) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>