Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Biztonságpolitika

2016. 08. 11.

Trump szerint Obama és Hillary alapította az ISIS-t

2016. 08. 11.

Barack Obama amerikai elnök és Hillary Clinton volt külügyminiszter “alapították” az Iszlám Állam terrorista csoportot a közel-keleti régióban, jelentette ki Donald Trump republikánus elnökjelölt.

A szerdai floridai Fort Lauderdale-ben tartott kampánygyűlésen Trump kiemelte, hogy az “ISIS nagyra becsüli Obama elnököt”.

“Ő az ISIS alapítója. Ő az alapító! Ő alapította az ISIS-t”, hangsúlyozta az ingatlan iparmágnás.

“Azt mondanám, hogy a társalapítója a ’gátlástalan’ Hillary Clinton”, tette hozzá Trump.

Ezt követően Obama arra való elhatározását kritizálta, hogy kivonja az amerikai csapatokat Irakból, amely következtében a Daes tölti ki a maguk mögött hagyott űrt.

“Soha nem lett volna szabad félreállva kiszállnunk,” mondta. “Szörnyű dühöt szabadítottunk el az egész Közel-Keleten.”

“Ahelyett, hogy hátrahagynák néhány kisebb csapatot, hogy talán, csak talán, azt ellenőrzésük alatt tartsák, mi kivontuk azokat”, folytatta.

A Daes terroristák, akik közül sokat kezdetben a CIA képzett ki Jordániában a szíriai kormány destabilizálása érdekében 2012-ben, még mindig jelentős területeket tartanak ellenőrzésük alatt Irakban és Szíriában, és évek óta súlyos emberiség elleni bűncselekményeket követnek el az irányításuk alatt álló részeken.

A takfiri terroristák szörnyű bűncselekményeket, mint a nyilvános lefejezés és keresztre feszítés, hajtanak végre mindegyik közösség, köztük a síiták, szunniták, kurdok, keresztények tagjai ellen.

Mike Pence, azaz Trump alelnökjelöltje múlt héten kiadott nyilatkozatában szintén kiemelte, hogy Obama és Clinton politikája vezetett a Daes felemelkedéséhez.

Élesen bírálta Obamát és Hillary Clinton demokrata elnökjelöltet a “katasztrofális döntésekért”, amelyek végül Humayun Khan kapitány halálához is vezettek Irakban.

Július 28-án Khizr Khan, a hősi halált halt amerikai muzulmán katona édesapja felszólalt a demokraták országos konvencióján, és beszédében Trumpot hazafiatlannak és önzőnek írta le a bevándorlók és muszlimellenes nyilatkozatai miatt.

Orientalista.hu – Persianews

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑