Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Európa

2016. 08. 08.

Bibliákkal akarják bombázni az Iszlám Államot

2016. 08. 08.

Egy svéd protestáns gyülekezet azt tervezi (láthatóan minden maradék kapcsolatot elveszítve a valósággal), hogy drónok segítségével több ezer Bibliát dobnak le Irakban az ISIS által megszállva tartott területen.

„Az a célunk, hogy eljuttassuk a keresztény evangélium reméynét és szeretetét olyan közösségeknek, ahol megtagadják tőlük az emberi jogokat” – olvasható a as ChristianToday.com reports-on

A Livets Ord (Az Élet Igéje) egyháznak a svédországi Uppsalában van a központja.

„A Bibliák gyógyszeres doboz méretűek és képernyővel rendelkeznek. Nincs szükségük elektromos áramra” – mondta Christian Akerhielm missziós igazgató.

Az Élet Igéjét a 80-as években alapították, és nem örvend túl nagy népszerűségnek Svédországban, mivel szektának tartják. Az egyház két alapítója 2014-ben kilépett és katolikus lett.

Orientalista.hu – Jack Fall

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑