Hogy ne merüljön feledésbe Fodor Gábor áladjunktusi csalása

fodoráladjunktus

Az alábbi nyílt levél  az Új Magyarország című napilap 1995. II. 9-i számában jelent meg.

(A levélre Ficzere – exdékántól – a mai napig nem érkezett válasz. A Fodor Gábor nevű mai liberális pártvezér szintén nem válaszolt. )

 

NYÍLT LEVÉL DR. FICZERE LAJOS DÉKÁN ÚRNAK

ELTE  ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

 

Tisztelt Dékán Úr!

 

Értesülésem szerint dr. Fodor Gábor, a kulturális tárca jelenlegi birtokosa e beosztásába lépése előtt tanársegédi beosztásban dolgozott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.  Ennek ellenére a nyilvánosság előtt (televíziós fellépésekkor, stb.) egyetemi adjunktusnak címeztette magát, és egyetemi szobája ajtaján még ma is ez a címzés áll (ld. a dátumozott fényképet).

Azt hiszem, egyetért velem, hogy közéletünk tisztaságának megőrzésében kitüntetett hely illeti meg az Ön által vezetett kart.

Éppen ezért, nem csak úgy kérem a fentiek megválaszolására a nyilvánosság előtt, mint ahogyan azt az 1986. II. sz. sajtótörvény azt kötelességévé teszi, mint egy költségvetési intézmény egyik vezetője, de egy felsőbb, morális parancs alapján is.

Szíveskedjék tehát a nyilvánosság előtt tájékoztatni, vajon a fentiek megfelelnek-e a valóságnak, és amennyiben információim  igaznak bizonyulnak, megjelölni azokat a jogi lépéseket, melyek haladéktalan meghozatala nem csupán szükségesek, de az egyetemi autonómia eszméjéből fakadóan elengedhetetlenek is.

Tiszteletteljes üdvözlettel,

Lovas István

 

 

 

Megosztás: