Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Csak tíz

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Levél Angela Merkelnek!

Persze, Nizza után sem találtak vagy két napig…, s „érthető, ha az emberek szoronganak”. És azt is hozzá tette, majd „kiderítik”, hogy miért „radikalizálódott” a würzburgi baltás terrorista. Nem gondolja, hogy kicsit elkéstek ezzel? És azzal tisztában van, hogy a magát afgánnak hazudó, „radikalizálódott” baltás terroristát csak mi, magyarok regisztráltuk tavaly, a saját határunkon? Regisztráltuk, levettük az ujjlenyomatát, betettük egy kiskorúaknak fenntartott táborba, ahonnét megszökött, elment magukhoz. Anélkül, hogy bárhol, bárki megkérdezte volna, ki ő és mit akar. Elment magukhoz, a német adófizetők pénzéből egy év alatt ráköltöttek 50 000 eurót (15 000 000 forintot!), hogy aztán felszálljon egy vonatra, és baltával támadjon a békés utasokra.

Amikor mi regisztráltuk, levettük az ujjlenyomatát, maguk éppen nácinak, fasisztának, embertelennek gyaláztak bennünket. Magával az élen. Pedig, ha mi, akkor lelőjük a határon azt a patkányt, akkor most beljebb vagyunk öt ártatlan ember életével, sorsával, maguk pedig beljebb vannak 50 000 euróval. Szörnyű, de igaz. Igaz, még akkor is, ha tudjuk, nem lehet agyonlőni migránsokat. Mert ez valóban összeegyeztethetetlen a kereszténységgel. Azzal a kereszténységgel, amelyet a korszellem –nem kis részben magának is köszönhetően - kiröhög, feleslegesnek tart. És nem tehetjük meg azért sem, mert nem lenne összeegyeztethető az európaisággal, bár már azt sem tudjuk, mi az. Nem tudjuk, mert Európát maga, és a magához hasonló felelőtlen, hagymázas idióták és gazemberek tönkretették. Tönkretették, visszaélve az európai ember nagylelkűségével, naivitásával. Lássuk be: maguk ott, Nyugaton, belehülyültek a jólétbe. Zabálják a lótusz virágát, és elfelejtenek mindent. Mindent. Európát, múltat, hitet, hagyományt s a bizonyosságot, hogy igenis van összekötő kapocs a nemzedékek között. A többit pedig Kirké változtatta disznóvá, és csak röfögnek az ólban, pedig emberi agyuk van.

Mi itt, keletebbre, hajlamosak vagyunk azt gondolni magunkról, hogy kitaszítottságunk a jólétből és a „szabadságból” (Istenem, abból is mi lett…) Eurülokhosszá tett bennünket. Tartok tőle, ez nincs így. De jelenleg jobb állapotban vagyunk maguknál, már amennyiben nem gondoljuk, hogy a boldogság kizárólag a fizetésben és a mindent felejtésben rejlik.

És lám, mégis hiába minden: már maga is kénytelen belátni, az emberek szoronganak. Örülünk, hogy ezt legalább megérti. De a magához hasonló felelőtlen, hagymázas idióták és gazemberek felelősségét természetesen nem látja ebben az egész iszonyatban. Pedig a felelősségük megkerülhetetlen! Amikor maguk kijelentették, hogy Európa befogad mindenkit, sőt, várja a migránsokat, majd amikor hozzá tették ehhez, hogy mi, európai polgárok vegyük tudomásul, a világ már soha többé nem lesz olyan, mint volt, nos, akkor beírták magukat a történelemkönyvekbe. Az eljövendő legsötétebb lapokra.

Ki hatalmazta fel magukat, hogy kijelentsék, vége a régi világunknak? Kicsodák maguk, hogy vindikálják maguknak a jogot egy ilyen kijelentéshez? Gazemberek. Azok. És vegyék tudomásul, hogy majd mi, polgárok eldöntjük, fel akarjuk-e adni a régi világunkat. És maguknak a döntéshez sem lesz semmi közük. Amúgy pedig, mégis, hogyan gondolták? Beengedünk mindenkit az idők végezetéig? És ha majd Afrika népessége megnégyszereződik, és egymilliárd ember indul Európába, akkor mi lesz? Zárótűz a partoknál? Addig pedig utánunk a vízözön? Mert bizony ám, a Föld népessége a következő ötven évben ismét meg fog duplázódni (az elmúlt ötven évben egyszer már megduplázódott!), és ez úgy fog megtörténni, hogy csak az európai őshonos fehér rassz produkál szignifikáns népességcsökkenést. Ma például Alsó-Szászországban, maguknál, a termékenységi ráta 0,3! Vagyis ott a fehér nők már konkrétan nem szülnek gyereket!

Csak mi veszítettük el az önfenntartás és a fajfenntartás alapvető ösztönét, ami nélkül nem is lehet fenntartani az életet. És erre a magaféléknek az a válaszuk, hogy fogadjunk be integrálhatatlan, szaporodásra kész és képes, más kultúrájú, vadidegen milliókat, és eresszük rá őket a saját elöregedő, az életképtelenség jeleit mutató társadalmainkra. És az sem számít, hogy ezekkel a milliókkal terroristák érkeznek, mert maguk csak azt képesek makogni, hogy „de hát nem minden migráns terrorista”.

Ha küldök magának egy nagy tál csodálatos csokoládét, és közlöm, hogy mindössze tíz szemet mérgeztem meg belőle, maga mit tesz? Leül a foteljába, s miközben megnézi a tévében, hogy maguk miatt éppen kik haltak meg, belemarkol a csokiba és nekilát, vagy az egészet kidobja a szemétbe?

Na ugye… De akkor miért gondolja, hogy nekünk, európai polgároknak kötelességünk bambán és hülyén tűrni a maguk migránselmebaját? Nem fogjuk tűrni! Még akkor sem, ha a maguk sajtója pontosan annyira szabad és tisztességes, mint amennyire a harmadik birodalom sajtója volt.

(P. S.: Ha pedig maradt magában csöppnyi is a lelkiismeretből, kövesse meg az összes müncheni áldozat, köztük a 15 éves magyar fiú hozzátartozóit. Tudja miért? Csúri Ákos kollégám megírta: „Ha nem lett volna a Charlie Hebdo, a párizsi véres péntek, Brüsszel szétrobbantott keddje, a nizzai horror, akkor csekélyebb esély lett volna arra, hogy az ámokfutó iráni-német meg merje tenni Münchenben, amit megtett. Mert a hírműsorok, az internet valamennyi fóruma másról sem számol be, minthogy sikeres merénylet itt, sikeres merénylet ott. Európa fél. Ez a félelem adta a bátorítást, az utolsó löketet.” Hát ezért. Addig is, amíg majd megtalálják mégis az iszlamista szálat…)

Bayer Zsolt -]]> www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7546) Történelem (18) Mozi világ (440) Sport (729) Gazdaság (705) Heti lámpás (312) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2788) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Belföld (10) Kultúra (7) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Egészség (50) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>