Cadmus fordítás Cadmus
Vélemény

2016. 07. 17.

A nizzai mészáros portréja – Francois Hollande

2016. 07. 17.

A múltkor írtam egy bejegyzést, aminek a lényege az volt, hogy könnyen visszafelé sülhet el, ha bizonyos országok szélsőséges csoportok támogatásával próbálják érvényesíteni a külpolitikai céljaikat.

Az az írás az amerikai kormány által az oroszok elleni harcában támogatott, és a 90-es elején hősként ünnepelt Oszama bin Laden-ről szólt.

Francois Hollande nyilvánvalóan nem olvasta.

De ha elolvassa amikor megjelent, már régen késő lett volna.

Akkor egy Bassár el-Aszad idézet-részlettel kezdtem, ami azt hiszem most is helytálló.

“Ezeknek a (nyugati) politikusoknak tudniuk kellene, hogy a terrorizmus nem egy olyan ütőkártya amit megjátszhatnak amikor jónak látják, és a zsebükben tarthatják amikor nem. A terrorizmus olyan mint a skorpió, bármikor megcsíphet amikor nem is számítasz rá. “

Franciaország az elsők között volt aki támogatni kezdte a szír kormány ellen fegyvert ragadó csoportokat.

A Guardian 2012 decemberében megjelent cikke a szíriai fegyveres ellenzék legprominensebb támogatójának nevezi a francia kormányt, amely Törökországon keresztül juttatott pénzt a lázadóknak, hogy fegyvert és lőszert vásárolhassanak.

A cikk szerzője azt is megjegyzi, hogy szélsőségesebb, iszlamista csoportoknak is bőven jutott a francia adófizetők euróiból. Akkor az Iszlám Állam hivatalosan még nem létezett.

2014-ben Hollande megerősítette, hogy már nem csak pénzt, hanem egy ideje fegyvert is szállítanak a Szíriában tevékenykedő kormányellenes fegyvereseknek.

A pénzen és fegyvereken kívül Franciaország dzsihadista önkéntesekkel is bőven ellátta a szír polgárháborút.

Mondjuk ez 2013-ban még nem izgatta különösebben Manuel Valls belügyminisztert.

Valls azt nyilatkozta akkoriban, hogy nincs legális alapja letartóztatni a Szíriába utazó európai dzsihadistákat, vagy megtiltani a ki, illetve beutazásukat.

“A harcosok Szíriában nem Európa vagy Franciaország ellen harcolnak, hanem az Aszad-kormány ellen.”

Azóta a szír káoszban megszületett az Iszlám Állam.

Franciország továbbra is támogatja a fegyveres ellenzéket, akik vállvetve harcolnak a “demokráciáért” az al-Kaida leányvállalatával, az al-Nuszrával.

A francia kormány képtelen nyomon követni, és megfigyelés alatt tartani a Szíriából visszatérő dzsihadistákat.

Manuel Valls szerint jobb ha a franciák hozzászoknak a terrorhoz.

Orientalista.hu – Politikai Ateista (sorkoz.blog.hu)

Megosztom:

,




Back to Top ↑