Román boltra támadtak az angliai Norwichban

Román boltra támadtak az angliai Norwichban

A Brexitről rendezett népszavazást övező idegenellenességgel magyarázzák, hogy ismeretlenek a hétvégén felgyújtották román bevándorlók boltját a kelet-angliai Norwichban.

Rostás Szabolcs

2016. július 10., 16:392016. július 10., 16:39

Ritkán tapasztalható szolidaritás övezi azt a román bevándorló családot, amelynek élelmiszerboltját vélhetően idegenellenes megfontolásból gyújtották fel Nagy-Britanniában. Abrahamék hagyományos termékeket forgalmazó üzletének kirakatába ismeretlen elkövetők szombatra virradóra előbb téglát dobtak, majd gyúlékony anyaggal lelocsolták a Londontól 160 kilométerre fekvő Norwichban. A bolt tulajdonosa szerint a támadás indítéka egyértelműen Nagy-Britanniának az EU-ból való kilépéséről rendezett népszavazást övező bevándorlóellenes hangulattal hozható összefüggésbe.

A bukaresti külügyminisztérium szombati közleményében határozottan elítélte az általa elszigetelt esetnek, egyúttal a román állampolgárokkal szembeni szélsőséges és diszkriminatív incidensnek nevezett megnyilvánulást. A minisztérium közölte, a londoni román nagykövetség felszólította a brit hatóságokat, mihamarabb tisztázzák a történteket és vonják felelősségre a tetteseket, ugyanakkor hassanak oda, hogy megelőzzék a szigetországban élő román állampolgárok megfélemlítésére alkalmas ellenséges megnyilvánulásokat.

A történtek nyomán valósággal felbolydult a 130 ezer lelkes kelet-angliai város, amelynek lakói egy internetes kezdeményezés nyomán több mint 26 ezer fontnyi adományt gyűjtöttek össze a károsult román család megsegítésére. Szombaton este ugyanakkor több mint százan vonultak utcára Norwich Magdalen utcájában, támogatásukról biztosítva a bolttulajdonosokat, bátorító üzenetekkel teleragasztva üzletük bedeszkázott kirakatát. „Nagyon fontos, hogy egységesek maradjunk, és arról biztosítsuk a bevándorló közösségeket, hogy otthon vannak nálunk\" – idézte az Eastern Daily Press regionális napilap honlapján Jan McLachlan városházi jegyzőt.

Szigetországi sajtóbeszámolók szerint a brit rendőrség statisztikái arról árulkodnak, hogy a Brexit témájában rendezett referendum körüli hetekben negyven százalékkal megnövekedett Nagy-Britanniában a rasszista jellegű támadások száma. Ottani vendégmunkások szerint már a referendumot megelőző kampányban megerősödtek a rasszista és idegenellenes hangok.

„A népszavazásig toleráns társadalomban éltünk, azt követően azonban minden megváltozott. Tizenhárom éve élek itt, de soha nem éreztem, hogy titkolni kellene a származásomat\" – panaszkodott az Associated Pressnek a Londontól 135 kilométerre fekvő Rugbyben élő Oana Gorcea. A 32 éves román nő szerint a kisvárosban „angol kommandók\" próbálják megfélemlíteni a nem fehér és nem brit polgárokat, egy bevándorló család pedig kutyaürüléket talált a postaládájában.

A román állampolgárokkal szembeni incidensekért David Cameron brit kormányfő a kilépés témájában rendezett brüsszeli uniós csúcson személyesen kért bocsánatot Klaus Johannis államfőtől, akit nemcsak a maga, hanem Nagy-Britannia nevében is arról biztosított, hogy a román állampolgárok tovább maradhatnak és dolgozhatnak a szigetországban. Miközben hivatalos adatok szerint mintegy 200 ezer román állampolgár dolgozik az Egyesült Királyságban, valós számuk nagyságrendekkel magasabb.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet

Ukrajnának késő tavasszal vagy kora nyáron újabb orosz offenzívára kell számítania, amely az ukrajnai Donbasz keleti régiója körül összpontosul majd – állította Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) főnöke.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet
2024. április 08., hétfő

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket

Az Izrael és a Hamász közötti, tűzszünetről és túszmegállapodásról szóló kairói tárgyalásokon „jelentős előrelépés” történt, és számos vitás kérdésben konszenzus született – jelentette az Al Qahera News.

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket
2024. április 08., hétfő

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással

Ukrajnának semmi köze a zaporizzsjai atomerőműben vasárnap történt incidensekhez – jelentette ki vasárnap Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással
2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson