Körözés van érvényben dániel péter ellen

Ünnepelni ugyan még nincs okunk, hiszen Izraelben bujkál a zugügyvéd, de dani peti mentális képességeit ismerve nemsokára lesz.  Előbb-utóbb úgyis belesétál a hatóságok kezébe…

A botrányairól és szakmaiatlanságáról közismertté vált dániel péter nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ki szerette volna záratni a nemzeti 11-et az EB-ről. Ez nem sikerült neki, de valami más igen. Körözési listára kerülni.

dániel-péter (clicks: 4)

A félkegyelmű baloldali ikon nem először bizonyítja be, hogy alapítani kéne a kedvéért egy alternatív Darwin-díjat, amit a leggyengébb képességű ügyvédek kaphatnának, akiknek annyira sem sikerül elsajátítani a jogot, hogy a börtönt elkerüljék, ugyanis dániel ellen már régebb óta érvényben van egy másik elfogatási parancs is, becsületsértés miatt. Ezúttal pedig a hamis vád bűncselekményébe sikerült beleszaladnia.

A nyomorult abban bízik, hogy Izrael nem fogja kiadni Magyarországnak, amire sajnos valóban komoly esély van, de ismerve a képességeit nem lennénk meglepve, ha ő maga sétálna a magyar hatóságok kezei közé.

(SZKR)