Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
nemnemsoha.jpg

Fura egy dolog a népszuverenitás

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Egy kis analógia: Orbán Viktor 2014-ben megnyeri a választást, 2015-ben kiírja népszavazásra Vona Gábor kérdését.

A kiválás mellett kampányol a kétharmad Fidesz is, de ezt nem csak fű alatt, ugyanis Vona mellett Semjén Zsolt és Tarlós István is kampányol Orbán ellen.

Tóbiás József és az MSZP Orbán mellé áll a kampányban, sőt a leghangosabb támogatójává válik. Időközben lemond Tarlós a főpolgármesterségről, helyébe a szocialisták által támogatott Teleki László kerül. A kampány hevében Heringes Anitát meggyilkolja egy fanatikus elszakadáspárti, ami után azt hiszik, győznek az uniós erők. 2016-ban a vonisták győzelme után Alföld és Dunántúl ki akar lépni Magyarországból. Orbán lemond, de csak 4 hónappal későbbi hatállyal, előtte a Fidesz pártkongresszuson akarja eldönteni Kövér Lászlóval, hogy ki legyen a kormányfő, de valószínű, hogy Tarlós lesz a miniszterelnök.

A britek furcsa emberek, ezt leszögezhetjük.

Szóval Cameron lemondott, és a jó ég tudja eldönteni ki jön utána. Juncker azonban nem nyilatkozott meg, ennek elég kézenfekvő okai vannak. Nyilván szupersikeresnek minősül az a bizottsági elnök, amely a második legnagyobb gazdaságot és 14 százaléknyi lakosságot elveszít, viszont hosszas küzdelemben sem tud semmit se elérni a törökökkel, meg a szírekkel, de a menekülteket meg szétkvótáztatja. Jesszusmari, milyen másnapos lehet ma az öreg, még mindig nem szólalt meg. (Bár az is lehet, hogy inkább szinten tartja magát.) ]]>Update: megszólalt, de annyira semmitmondó volt a szövege, hogy tulajdonképpen nem tekinthető megszólalásnak.]]>

Az uniós jogrend, az aquis communitaire egy olyan elven alapul, amely jelenleg a jelek szerint kihagyta a népszuverenitást a számításból. Jól jelzi, hogy amikor a görögök fenyegetődztek égre földre, akkor is csak valami halavány tervecskét sikerült csak – azt se komolyan vehető módon – fölskiccelni. Ugyanis a rendszer egy Kelsen nevű jogtudós eszméjén alapul. Az egyébként liberális jogfilosz azt vélte, hogy minden jogréteg a fölötte levőből nyeri az érvényességét. Ennek folyományaképp vannak az egyedi szerződések, aztán a rendeletek, majd a törvények, felül meg az alkotmány, majd még felette a nemzetközi jog normái, legvégül pedig a hipotetikus alapnorma.

Ez azt jelenti, hogy az egész rendszerből az a megdöbbentően lényegtelen apróság kimaradt – amit a decizionisták mondottak volt – hogy mit is szeretne a nép.

A Brexit után a skótok állítólag újra ki akarnak válni, mert ők speciel benn maradnának a zúnióban. Ennek függvényeképp a holnapi nap teljes nyugalommal kiírathatjuk a független Transylvania – legyen Erdély újra magyar népszavazást. Ezek után senki, de mondom, tényleg senki ne merjen nekem arról beszélni, hogy nem lehet határokat népszavazással megváltoztatni. Mert lehet. Akárhol lehet népszavaztatni, akármiről. Autonóm Erdélyt, vagy akár Nagy Magyarországot és támasszuk fel Nagy Lajost is!

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Nézőpont (1) Vetítő (30) Autómánia (61) Belföld (10) Mondom a magamét (7501) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1309) Heti lámpás (310) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Politika (1582) Gazdaság (702) Jobbegyenes (2778) Történelem (17) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>