Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
lovas-istvan.jpg

Lovas István: Elhallgatott hírek 77. / Nemzetközi sajtószemle

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Elhallgatott hírek” néven sorozatot indítottam azért, hogy a hazai média hallgatását vagy várható hallgatását egyes témákban áttörjem.

]]>EUOBSERVER]]>

A cseh elnök Oroszország trójai falova” címmel a portál azt írja, „a Kremlnek sok barátja van Európában – Nigel Farage Nagy-Britanniában, Franciaország Marine Le Penje és a német AfD párt, hogy csak néhányat nevezzünk meg”. De közülük szinte senki sem vezet egy országot. Nem úgy Milos Zeman cseh elnök, aki 2018-ig marad hivatalában és a Kremlnek az EU és NATO államok ellen folytatott dezinformációs kampányának aktív résztvevője. A Cseh Köztársaság az egyetlen NATO-tag, amelynek elnöke tagadja, hogy az oroszok katonailag jelen lennének Ukrajnában, mert hisz Lavrov orosz külügyminiszter ez irányú kijelentésének. Zeman az Oroszország elleni szankciók megszüntetését is szorgalmazza.   A cseh elnököt az orosz média úgy festi le, mint aki nem hajlandó az USA bábja lenni. Zeman rendkívül népszerű hazájában, köszönhetően elsősorban annak a kijelentésének, hogy a migrációs válságot Európa elözönlésének nevezte. A cikket Jakub Janda, az Európai Értékek nevű prágai agytröszt igazgatóhelyettese írta.

*             *             *

]]>Ha a brit]]> nép az EU elhagyására szavaz, az Egyesült Királyságot az egységes piacon kívül tartanák és az EU nem integrálódna tovább, idézi az uniós szakportál Wolfgang Schäuble német pénzügyminisztert, aki hozzá tette: „Európa szükség esetén Nagy-Britannia nélkül is működne”. Kijelentette, ha az ország elhagyja az EU-t, akkor nem férne hozzá az EU piacához, mert ahhoz az kellene, hogy az betartsa azon klubnak a szabályait, amelyből jelenleg ki akar lépni.   Attól is óvott, hogy más tagországokban – különösen Hollandiában – ugyanúgy elkezdjék sürgetni a tagsággal kapcsolatos népszavazást.

]]>PRESS TV]]>

„Irán, Oroszország és Szíria megállapodást kötnek terrorellenes együttműködésre” címmel  a globális iráni televízió angol nyelvű portálja arról jelent, hogy az illető országok honvédelmi miniszterei Teheránban találkoztak és ott egyeztek meg abban, hogy végsőkig harcolnak azon terrorcsoportok ellen, amelyek mind Szíriában, mind a térség más országaiban szörnyű pusztítást végeztek. Hosszein Dehkan iráni védelmi miniszter élesen bírálta azt a támogatást, amelyet az USA és Szaúd-Arábia  nyújt „mérsékelt” lázadóknak”, ami további bizonyítékot nyújt a terrorellenes szlogenjeik hamisságáról. Azzal is megvádolta az USA-t, Izraelt és néhány más, a terroristákat támogató országot, hogy „a hegemónián alapuló agresszív politikát folytatnak”. Azt is elmondta, „Irán mint korábban, most is a térség biztonságának megbízható támasza lesz és továbbra is ellenáll az erőszaknak, az agressziónak és terrornak, illetve terrorizmusnak”.

]]>DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN]]>

A namíbiai Hererosz és Nama törzsek a hágai büntetőbírósághoz akarnak fordulni, hogy Németországtól jóvátételt követeljenek az 1904-ben ellenük elkövetett „népirtásért” (idézőjel a német portál cikkében).  A portál úgy értesült, hogy Berlin elutasította a két törzs képviselőivel a tárgyalást. „Németország eddig semmiféle hivatalos bocsánatkérést nem intézett a Hererosz néphez”, áll a cikkben.  Már Botswana is készülődik ugyanerre, mert az 1904-es népirtás hatásai őket is elérték, állítják.

*             *             *

]]>A német mozdonyvezetők]]> szakszervezetét felzaklatta, hogy a német vasúti társasság  annak ellenére vesz fel milliárdos kölcsönöket, hogy önjáró vonatokat fejlesszen ki, noha a cég válságban van és 200 vonat eladására készül.

]]>REUTERS]]>

A német rendőrség jelentése szerint az év első negyedében a Németországban élő migránsok 69 ezer bűncselekményt követtek el vagy próbáltak elkövetni. Az adatok – írja a brit hírügynökség – nyugtalanságot okozhat elsősorban bevándorló-ellenes csoportokban Angela Merkel librális migránspolitikájával kapcsolatban. Az Afrikából, Grúziából és Szerbiából származó jövevények aránytalanul nagy számban követtek el bűncselekményeket.

]]>THE NEW YORK TIMES]]>

„Európa és az elképzelhetetlen” címmel a vezető amerikai lapban Roger Cohen, az újság egyik vezető publicistája arról ír, hogy a II. világháború hamvaiból Németországban bontakozott ki két intézmény, a NATO és az Európai Unió, amely együtt emelte ki az országot szégyenéből és Európát ismétlődő önpusztításából. Az Egyesült Államokat pedig európai hatalomként betonozták be…Most pedig a NATO-t és az EU-t megkérdőjelezik, sőt nevetségessé teszik. A dezintegráció erői masíroznak”. Majd jön a Brexit sztori, amikor is a szerző felháborodik, hogy a Brexit kampány egyik vezetője az EU-t Hitler teveihez hasonlította. (E lapnak mások esetében rutinszerűen jut eszébe Hitler.)  „De nem szabad alábecsülni a katasztrófa méretét, ha a brit szavazók a kilépés mellett döntenek”, írja, hozzátéve, hogy „Az az EU végének kezdetét jelentheti”.  Majd azt, hogy a Nyugatot „a düh évszaka” érte el. Ezután Kissingert idézi, „a reálpolitika megtestesítőjét”, aki nemrégiben azt mondta, hogy „az atlanti világ koherenciájának szükségessége ma még nagyobb”. Vele együtt volt Samantha Power, az USA ENSZ nagykövete, az idei Kissinger díj kitüntetettje, aki „a liberlis intervencionalista idealizmus megszemélyesítője”. „Reálpolitika és idealizmus találkozik Európa egységében”, írja.  Ennek kombinációja kell Európának, kiált fel végül Cohen.

*             *             *

]]>Önkéntesek járőröznek]]> Európa olyan részein, ahová kevés migráns teszi be a lábát” címmel  a lap arról ír, hogy a Néppárt – Mi Szlovákiánk, miután hónapokon át kavarta az idegen- és muzulmánellenes hangulatot, elhatározta, hogy új önkéntes csoportot alakíta, amely célja a vonatok ellenőrzése azért, hogy „Szlovákia tisztességes polgárait” óvják a bűnözőktől és kisebbségektől. A tudósítás rátér Magyarországra, ahol Vass István Mátyás volt parlamenti képviselő „július óta egy Hunyadi Határvédelmi Egységnek nevezett csoportot vezet”.  „A csoportot John Hunyadi, egy olyan katonai személy után nevezték el, aki döntő csatát nyelt Belgrádban az oszmánok ellen a 15. században”.

]]>DIE PRESSE]]>

Az azonosságtudatúak hálózati kapcsolata az FPÖ”-vel címen a vezető osztrák lap arról ír,  hogy ma Bécsben vonulnak fel  a csoport tagjai, melyhez „lengyel neonácik” részvételére is számítanak.  A felvonuláson olyan jelmondatokra lehet számítani, mint „Az integráció hazugság” vagy „Követeljük népünk önmegtartásának rögzítését az alkotmányban”: ilyen feliratokkal tépték fel a Klagenfurt Egyetem egyik előadótermének ajtaját. A csoport ismét zavaróakcióra készül, mint amikor májusban Elfriede Jelineknek (Nobel-díjas osztrák írónő, akinek témái hasonlatosak Konrád Györgyéhez)  a bécsi egyetemen Védencek című darabját megrohamozták és a menekültkérőket művérrel öntötték le.  A lap azt írja, az osztrák Szabadság Párt folyamatosan hangsúlyozza távolságtartását a csoporttól, de Heinz-Christian Strache pártelnök mégis kiposztolja soros akcióikat a közösségi médiában, majd egyéb kapcsolódási pontokat mutat be a radikális jobboldali párt és az azonosságtudatúak csoportja között.

]]>HAARETZ]]>

Az ENSZ emberjogi főbiztosa azzal vádolta Izraelt, a nemzetközi jogot sértette meg azzal, hogy kollektív büntetést alkalmazott, miután bevonta 83 000 palesztin beutazási engedélyét Izraelbe. Izrael visszautasította a vádat azzal, hogy a tel-avivi halálos kimenetelű támadást követő intézkedés törvényes léps volt azzal a céllal, hogy a polgárokat megvédjék a terroristákról, írja az angol nyelvű izraeli lap.

*             *             *

A lap kinyomtatta Michael Lerner rabbi gyászbeszédét Muhammad Ali ökölvívó temetése alkalmából, amelyet a CNN tegnap élőben közvetített. Ebben azt mondta, hogy „Mondjátok meg Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, hogy az USA-ban nem nevezhetjük Izraelt demokráciának, amikor ma a palesztin nép megszállásának ötvenedik évébe lép anélkül, hogy lehetővé tenné a Ciszjordániában élő 1,7 millió palesztinnak, hogy szavazzanak az izraeli választásokon vagy hogy létrehozzák saját független, gazdaságilag és politikailag életképes országukat. Mondjátok meg Netanjahunak, hgy Izrael akkor lesz biztonságban, ha megszünteti Ciszjordánia megszállását…”

]]>FOCUS]]>

„A zombi-Draghi Európát temetővé változtatja” címmel a német hetilap hírportálja arról ír, hogy az Európai Központi Bank  igazgatója, Mario Draghi az OECD-t is figyelmeztette: sem az alacsony kamatlábak, sem azon többszáz millárd euró összegek, amelyeket az EKB Európában a piacra pumpált, nem fogja a várt növekedést eredményezni. Az alacsony kamatok és az olcsó pénz különösen azon vállalatoknak használnának, amelyek egyébként nem lennének versenyképesek és amelyek kihullanának a piacról.

]]>THE WASHINGTON POST]]>

Az amerikai főváros lapja „Hitler Mein Kampfja hirtelen ismét népszerűvé vált” címen arról ír, hogy senki nem gondolta volna, hogy az önéletrajz a 21-ik században újra bestsellerré válik. „De pontosan ez történt korábban az év elején, amikor lejárt a német állami szerzői joga, amelyet a könyv újranyomásának megakadályozására használtak”.  Ma, szombaton, a Mein Kampf még szélesebb körben válhat hozzáférhető Európában. „A jobboldali olasz Il Giornale újság bejelentette, hogy a könyvet szombati számának olvasói részére ingyen odaadja, amely bejelentést az országban működő zsidó csoportok súlyosan bíráltak.” Az új német kiadás 3000 magyarázattal jelent meg. A német törvény szerint az annotációk nélküli kiadás uszítás. A lap által megszólaltatott könyvtár-történész szerint „a könyv túl veszélyes a nyilvánosságnak”.

*             *             *

]]>George Will]]>, a lap egyik legismertebb újságírója „Nagy-Britanniában az antiszemitizmus tovább él” címen azzal kezdi esszéjét, hogy „az ideológiailag részeg múlt század idején virágzó harcos hitek közül az antiszemitizmus különösen tartós”. Mutációval él tovább, sőt migrál is a politikai spektrum jobboldalától baloldalára. Leginkább Európa félfasiszta pártjaiban található, de az erősödik „az amerikai egyetemek Petri-edényében és beszennyezi a brit Munkáspártot” is. Will ezután az Izraelt a palesztin területek megszállása és az emberi jogok ottani megsértése miatt Izrael ellen szankciókat sürgető BDS mozgalmat támadja, mint az antiszemitizmus újformáját. Majd ezzel a mondattal zárja cikkét: „Nagy-Britanniának van néhány baloldalija, akik nagyon szeretnék megjavítani vékonyra kopott szocializmusukat a nemzeti szocializmustól kölcsönzött valamivel”.

]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Tereb (146) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Kultúra (6) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Életmód (1) Heti lámpás (310) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>