David Duke egy felvilágosító írásművel
David Duke, az amerikai fehér fajvédő mozgalom egyik ismert alakja - korábbi vezetője - védelmébe vette Donald Trumpot, a republikánusok várható elnökjelöltjét.
A Ku Klux Klan fajvédő szervezet egykori vezetője rádióműsorban kelt Donald Trump védelmére, mentegetve a várható republikánus elnökjelöltnek az egyik szövetségi bíró mexikói felmenőire vonatkozó "kirekesztő" kijelentéseit.
Duke szerint a médiában dolgozó zsidók az okai a Trump-ellenes, negatív megjegyzéseknek.
Duke név szerint is felsorolt újságírókat – köztük a Fox televízió munkatársát, Chris Wallace-t, vagy a CNN hírtelevízió két műsorvezetőjét,

David Duke korábban szabadidős tevékenység közben
Wolf Blitzert és Jake Tappert -, mint akik szerinte felelőssé tehetők a kritikákért.
Duke szerint a Trump által elfogultnak minősített Gonzalo Curiel bíró – aki a Trump Egyetem ügyében folyó vizsgálatokat felügyeli – valóban elfogult.
Donald Trump egyébként időközben visszavonta a bíróról megfogalmazott és országos felháborodást keltett "kirekesztő kijelentéseit".
Duke korábban többször is foglalkozott Trumppal, de a New York-i üzletember némi hezitálás után elhatárolódott tőle.
(MTI korrigálva)