A budapesti Hősök teréről induló és a rác, oláh és tót nagykövetségek épületeit érintő Trianon-ellenes felvonulást tartott szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) a Magyarország területeinek nagy részét elcsatoló párizsi békediktátum 96. évfordulója alkalmából.
A rendezvény kezdetén Toroczkai László, a HVIM alapítója, a Jobbik alelnöke - az MTI közlése szerint - néhány száz ember előtt arról beszélt, hogy a környező országok mellett Magyarországon is üldözik a trianoni igazságtalanság ellen harcolókat. Ezt mutatja, hogy a román hatóságok a közelmúltban börtönbe vetették a HVIM két székelyföldi vezetőjét, akiket életfogytig tartó börtönbüntetéssel fenyegetnek.
Zoom
Zoom
Toroczkai László az esettel kapcsolatban a magyar kormány és társadalom bajtársi kiállását is hiányolta a Bukarestből irányított állami terrorral szemben. Egyetlen magyar embertől sem várható el a "mérhetetlenül igazságtalan trianoni diktátum elfogadása" - fejtette ki, majd hozzátette, a Jobbik alelnökeként szerzett nagyobb politikai hatalmát arra használja majd, hogy még intenzívebben fellépjen ezen igazságtalanság ellen. A jobbikos politikus felszólalását "Vesszen Trianon!" felkiáltással zárta.
Zoom
Zoom
Volner János, a Jobbik alelnöke olyan radikálisokként jellemezte közösségük tagjait, akiknek a hétköznapokban is meg kell mutatniuk, bármit megtesznek országuk boldogsága érdekében.
Fülöp Erik, Tiszavasvári polgármestere, a Jobbik alelnöke beszédében a HVIM tagjait arra kérte, hogy a jövőben is ugyanilyen elánnal küzdjenek igazukért, "ha kell szavakkal, ha kell az utcán".
Zoom
Zoom
Zagyva György Gyula, a HVIM társelnöke a román nagykövetség Thököly úti épülete előtt azt mondta, Románia az autonómiatörekvést támogatók megfélemlítésére olyan jogsértéseket követ el magyar nemzetiségűekkel szemben, amelyek szerinte az 1989 előtti Ceausescu-rendszerre emlékeztetnek. Kiemelte, szervezetük a jövőben ereje nagy részét arra fordítja majd, hogy felhívja a figyelmet a román kormány jogsértéseire, amelyekre szintén példaként említette két társuk bebörtönzését. Zagyva György Gyula beszéde végén arra kérte a felvonulás részvevőit, hogy egy percre üljenek le a nagykövetség elé, ezzel is kifejezve, nem tudják őket eltántorítani céljaiktól.
Zoom
Zoom
A HVIM felvonulását egy irredenta dalokat játszó kisteherautó vezette fel, ezt követően pedig egy Igazságot Magyarországnak feliratú molinót feszítettek ki. A részvevők a vonulás alatt "Vesszen Trianon!" és "Székelyföld nem Románia" rigmusokat skandáltak. Nagy részük fekete pólót viselve, egy kisebb csoportjuk pedig katonai mintázatú ruhában járta végig a demonstráció helyszíneit. A tömegben nemzeti és árpádsávos zászlók is feltűntek a HVIM lobogói mellett.
(MTI nyomán; képek: MTI - HVG)