Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
cukimuki-660x330.jpg

Casting a Jobbikban is?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Most őszintén, kit lepett meg az, hogy Vona az elegáns öltönyében végre valahára pontot tesz a mérsékeltek kontra radikálisok vitájának végére a Jobbikban?

 Bár azzal, hogy kirakta az elnökség felét radikalizmusa miatt a mozgalom vezetésből, sok-sok reménykedő szavazót sokkolt. S ezzel el is indult egy olyan folyamat, mely eddig csak a baloldalt jellemezte. Mostantól a Jobbik is hosszú ideig magával és persze az önsorsrontó személyzeti politikával lesz elfoglalva!


Ha körbetekintünk az Európa-szerte növekedő radikális pártok háza táján, végül is azt látjuk, hogy Vona csupán követi a nemzetközi trendet. Mérséklődik az Osztrák Szabadságpárt, cukisodik a francia Nemzeti Front. Keresik azokat a témákat, amivel el tuják magukról hitetni, hogy nem farkasok, hanem bárányok ők – akik nem csak focimeccseken hőbörögnek, esetleg tüntetésen kurvaanyáznak, néha zászlót égetnek, hanem készek kormányozni is. A sógoroknál például egyre sikeresebb a Szabadságpárt átalakulása. Mennek a radikálisok, jönnek a szakpolitikában kompetens új arcok. (Vagy legalábbis kompetensebbek, mint a bénázó nagykoalíció, ami valljuk meg, nem nehéz egy “kapu, oldalsó szárnyakkal” politikai dimenzióban.)

A francia Nemzeti Front vezetője Marine Le Pen pedig odáig ment a cukisodásban, hogy a saját apját Jean-Marie Le Pent (aki az alapító volt) is kizáratta tavaly a pártból, mert néha zsidózott egyet az öreg. Meg mert a régi iskolát képviselte, s így már vérciki volt a mérsékelt politikusokat maga köré gyűjtő ambiciózus elnök asszony mellett, felett, előtt, vagy hol.

Így ha Marine Le Pen a nagy cukisodás, a szakpolitikai irányváltás hevében az örökös elnöknek választott apját is kirúgta a pártból, miért is csodálkozunk azon, hogy Vona is kicseszerintette a kiszámíthatatlan Novák Elődöt, a faszpumpás Szávayt, vagy a zsidózgató Apátit?

Vona végül is a nemzetközi mintát másolja. Azt gondolja, hogy ha szakpolitikusoknak látszó arcokkal veszi körül magát, ha kivágja az ablakon a hőbörgő, zászlóégető bagázst, akkor magához tudja édesgetni a Fideszben csalódottakat. Főként, hogy a baloldal erre gyakorlatilag képtelen. És valljuk meg: tényleg az! A mérséklődéssel csupán néhány gond van. Egyrészről a szakpolitikusoknak beállított jobbikosok, akik majd a tervek szerint a vezetés derékhadát adják, egyáltalán nem biztos, hogy meghatározó szellemek saját szakmájukban. Sokukról sok hülyeség derült már ki. Így a legnagyobb kérdés, illetve probléma az, hogy a Jobbikban nincs annyi szakértő, szakpolitikus, kompetens, kormányzásra képes személy, vagy mi, amennyire szükség lenne. Ráadásul az egykori humán értelmiség, amely a MIÉP szellemi hátterét adta is felszívódott. Az megint más kérdés, hogy a belbudai antiszemita skanzennel egy időutazáson kívül lehetne-e bármit is elérni…

Nagy kérdés, hogy mit szólnak ehhez a kurucosok. A legnagyobb igazságot talán ]]>Budaházy mondta ki egy interjújában]]>. Így fogalmazott:

“A kuruc.info-val jutott el a Jobbik a nulláról a 17 százalékig, ami példátlan teljesítmény a maga nemében. A nagy liberálisok, akik az internet urainak hiszik magukat, nem voltak képesek erre. Azt viszont hibának tartom, hogy miután a párt a nemzeti radikális közösség hátán bejutott a parlamentbe, a megszerzett erőforrásokat nem eléggé forgatta vissza ennek a közösségnek a megerősítésére és a társadalmi tömegbázis ilyetén való növelésére.”

Valljuk meg, van igazság Budaházy szavaiban. A Jobbik sokat köszönhet a kurucinfónak. Az, hogy mennyi százalékot hozott a pártnak, persze megbecsülhetetlen, de tény, hogy a Jobbik szavazók százezrei a kurucinfón szocializálódtak éveken keresztül. Hogy mit fognak szólni az oldal szerzői, de leginkább az olvasói ehhez az egész zsúrpubihoz. Megjósolhatóan nem sok jót.

Tény, hogy a Jobbik 2018-ban, ha nem csinál ennél nagyobb hülyeséget, így elcukisodva is hasonló erővel fog besétálni a parlamentbe. De mi lesz ezután? Mi lesz a kurucinfósokkal? Meddig tart a türelem? Mikor akadnak majd ki azon, hogy valami új arc, akit szakpolitikusnak neveznek megmondja majd a tutit? Mit ír majd erről a kuruinfó? Vagy cukisodni fognak ők is? Aligha! Esetleg lemásolják a Magyar Nemzet stratégiáját? A Jobbik ellenzékébe vonulnak, de nem szolgálják majd az ellenséget? Ez tűnik talán a legsanszosabbnak.

Másrészről jól mutatja a Jobbik személyzeti politikájának kudarcát az is, hogy miközben kitúrják a Novák házaspárt a radikalizmusa miatt, Vona meghívja az elnökségbe azt a Toroczkai Lászlót, akit éppen a minap csapott el a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi missziója elleni 2012-es demonstráción való randalírozása miatt. És ott van még a 2006-os tévéostrom során betöltött főszerepe is. Persze, Toroczkai a maga nemében, egy kisebb közösség előtt hős és polgármesterként sikeresen kezdett új életet. De nagy kérdés, hogy ő miért fér bele a mérsékelt Jobbik vezetésébe, Novák pedig nem. De ezt Vona biztos jobban tudja. Lehet, hogy Toroczkai az elmúlt években elvégzett egy tucat iskolát, s mint polgármester is egyre elfogadottabb személyiséggé vált.

Meglátjuk!

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Mondom a magamét (7501) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Autómánia (61) Gazdaság (702) Történelem (17) Életmód (1) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1309) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Tv fotel (65) Politika (1582) Sport (729) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>