Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
lovas-istvan.jpg

Lovas István: Elhallgatott hírek 60. / Nemzetközi sajtószemle

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Pécs és Shiráz testvárváros (Mehr News); 50 millió afrikait fenyeget a rendkívüli szárazság (Spiegel);

Karakán, lenácizott dán integrációs miniszter a migránsoknak: “Menjetek dolgozni!” (RT); Roger Waters: az amerikai zenészek rettegnek a palesztinok mellett kiállni (Independent); a Stanfordon vége a nyugati civilizáció tanításának

]]>MEHR NEWS]]>

Pécs és a perzsiai Shiráz testvérvárosi kapcsolatot létesítettek. A két város polgármestere, Páva Zsolt és Alireza Pak Fetrat hangsúlyozta, hogy mindkét város történelme több mint kétezer éves. Páva elmondta azt is, hogy számos iráni orvostanhallgató tanul Pécsett. Shiráz polgármestere kifejezte reményét, hogy a városi diplomácia jól kiegészíti a hivatalos és politikai diplomáciát, és az az alapját képezi a két állam közötti békének, stabilitásnak és a politikai-gazdasági kapcsolatoknak, hangsúlyozva a turizmus fontosságát is – jelenti az iráni hírügynökség Teheránból.

]]>DER SPIEGEL]]>

Fél évszázada nem volt olyan szárazság Afrikában, mint most annak számos térségében az El Nino és a jelentős népességnövekedés eredményeként. 50 millió embert fenyeget az éhínség és a halál, írja a német hetilap egy etióp kecskepásztorral kezdve cikkét, akinek több száz kecskéjéből öt darab maradt. Malawiban, Mozambikban, Zimbabwében, Lesothóban és Szváziföldön a kormányok már rendkívüli állapotot hirdettek. Dél-Afrikában robbanásszerűen emelkedtek az élelmiszerárak. Szomáliában, Dzsibutiban, Eritreában és különösen Etiópiában érezhető a rendkívüli szárazság.

*             *             *

A német törvényhozás ma szavaz arról, hogy Algéria, Marokkó és Tunézia biztonságos eredet ország-e menekültek szempontjából, írja reggeli köremailjében a balliberális német hetilap főszerkesztője hozzátéve, hogy a többség biztosítottnak látszik ennek kinyilvánítására. „Ez arra példa, hogy egy politikai koncepció szolgálatában a szavak milyen módon választhatóak le a tényekről. A kormánynak szüksége van erre a címkére, hogy az e három országból kitört menekülteket vissza lehessen küldeni. A képviselőknek fel kellene tenniük a kérdést, vajon szeretnének-e Algériában, Marokkóban és Tunéziában a rendőrség karmai közé kerülni. Vajon akkor biztonságban éreznék-e magukat?”

]]>THE WASHINGTON POST]]>

Bob Graham volt demokratapárti szenátor az amerikai főváros vezető lapjának írt cikkében azt írja, már nagyon ideje nyilvánossá tenni a 2001. szeptember 11-i támadásokról készült jelentés eddig titkosított 28 oldalát. Megrökönyödését fejezi ki,  hogy Obama elnök ellenáll a titkosítás feloldását követelőknek.

]]>DIE WELT]]>

Angela Merkel már képtelen megbirkózni a válsággal” címmel a német lap hosszabb elemzést közöl arról, hogy a kancellár már nem ura a helyzetnek, e kegyetlen mondattal kezdve cikkét: „Olyan kancellárunk van, akit megérdemlünk”. A kölni szilveszter éjszakája kellett ahhoz, hogy Merkelről lehulljon a lepel és látható legyen az alatta mutatkozó káosz, tagadás, kommunikációs- és állami csőd. Merkelnek semmiféle jövőképe sincs. Csak ábrándjai és elvi etikája, amiknek a valósághoz semmi közük.

*             *             *

Németországban milliók dolgoznak olyan állásokban, amelyekre messze túlkvalifikáltak, írja ]]>tudósításában]]> a lap.  Akadémikusok bútoráruházakat takarítanak, mérnökök taxisok. A keserűség általános. Bern von Kuhlmann életének bemutatásával kezdődik a riport. Korábban űrállomások irányítását végezte. Most havi 1900 euróért takarít. Szobája falán képek a régi munkahelyéről. A mostaniról egy sincs.

]]>TASS]]>

A török média Erdogan elnök azon nyilatkozatáról írt, jelenti az orosz hírügynökség angol nyelvű portálja, hogy az elnök a Fekete-tenger témáját fel kívánja hozni a július 8-9-én Varsóban tartandó NATO-csúcson. Erdogan kijelentette még, hogy a Fekete-tenger „orosz tóvá” alakul. Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő a török elnöki kijelentésével kapcsolatos kérdésre azzal felelt, hogy „nem vagyok orvos”.

]]>RUSSIA TODAY]]>

Az ukrán belügyminisztérium négyezer olyan orosz és külföldi újságíró adatait tette nyilvánossá, akik Ukrajnában és a Donbassz térségben dolgoznak. Közöttük találhatóak az RT (Russia Today), a TASS, a BBC, a Kommerszant, a CNN, a Bloomberg és számos további médiumok tudósítói, akik telefonszámukkal és email címükkel szerepelnek. A CPJ, az újságírókat védő, Amerikában székelő nemzetközi szervezet elítélte a személyes adatok nyilvánosságra hozatalát. Egyes újságírókat már meg is fenyegettek. Az adatokat az ukrán Mirotvorez („Béketeremtő”) portálon hozták nyilvánosságra, mely portált Angon Gersenkó, az ukrán belügyminisztérium tanácsadója is támogatja. Gerasenkó korábban Olesz Buszina újságíró és Oleg Kalasnyikov ukrán ellenzéki meggyilkolását „szakrális áldozatokként” ünnepelte. A nyilvánosságra hozatalt az orosz külügyminisztérium, valamint Jan Tombinski, az EU ukrajnai nagykövete is törvényellenesként ítélte el. Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság felelőse aggodalmát fejezte ki az érintett újságírók biztonsága miatt, jelenti a globális orosz tévéállomás.

*             *             *

]]>Amikor I]]>nger Støjberg dán integrációs miniszter asszonyt Koppenhága egyik, főként muzulmánok lakta részén, Nørrebroban, két „dán asszony” „nácinak” és „fasisztának” nevezte, gyorsan odavetette legfelindultabb bírálóinak: „Menjetek dolgozni” és „Viselkedjetek!” a helyett, hogy „a helyi boltosokat piszkálnátok”. A miniszter asszony azért ment oda, hogy az egyik olyan boltossal beszélgessen, akit – sok társához hasonlóan – helyi fiatalok és névtelenek vandalizmussal  fenyegettek.  A tulajok még e héten korábban segítséget kértek. A két, „nácit” kiabáló nőt nem sokkal később rendőrök tartóztatták fel. Pénzbüntetésre ítélhetik őket, mert egy miniszternek kiáltott átkozódásokkal megzavarták a közrendet. A rendreutasított „fiatalok” egyike azt mondta, hogy a miniszter kijelentései „populista politikából” fakadnak.

]]>DAGENS NYHETER]]>

Stockholm Rinkeby negyedében általánossá vált, hogy a rendőröket kővel dobálják. Egy évben harminc ilyen esetre is sor került, jelenti a svéd lap. A főváros Tensta negyedében az emberek este nyolc óra után bezárkóznak. Nem mernek az utcára menni. Egy „fiatalember” (nyilván migráns ért alatta a lap) egy parkolóban odaordít a rendőrnek: „Mi van akkor, ha megdobom kővel?”. A rendőr udvariasan, pedagógushoz illően magyarázza, hogy „az attól függ”.

]]>THE INDEPENDENT]]>

„A Pink Floyd Roger Waters arról, hogy zenésztársai miért rettegnek Izrael elítélésétől” címen a brit hírportál arról ír, hogy a világhírű előadóművész szerint az Izrael bojkottálását támogató amerikai zenészek azért rettegnek a palesztinok jogai mellett kiállni, mert karrierjük szétrombolásától tartanak. Biztosak lehetnek abban, nyilatkozta az Independentnek, hogy ha támogatják a BDS (Izrael bojkottálását, az onnan való tőkekivonást és az ellene életbe léptetendő szankciókat sürgető) mozgalmat, azonnal náciknak és antiszemitáknak nevezik őket. Roger Waters most nyilatkozott először arról, hogy miért támogatja 10 éve a BDS-t annak megalakulása óta. Elmondta, rajta, Elvise Costellon, Brian Enót, a Manic Street Preachersen és egy-két másik tásán kívül gyakorlatilag senki nincs az USA-ban, ahol Waters él, aki ne rettegné magát halálra a BDS melletti kiállástól.

]]>TIMES OF ISRAEL]]>

Hasszan Naszrallah sejk, a libanoni Hezbollah vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az Iszlám Állam egy új „nakbát” hajt végre a Közel-Keleten. /A „nakba” (katasztrófa) palesztinok által használt kifejezés arra, amikor Izrael állama létrehozása után megkezdte a palesztinok kiűzését és legyilkolását./. Naszrallah egyenesen Washingtont vádolta az Iszlám Állam létrehozásával és pénzelésével azzal a céllal, hogy a Közel-Keleten saját és Izrael ellenségeivel harcoljon. A nakba és a mai helyzet között a különbség azonban az, hogy most vannak, akik ellenállnak az Iszlám Államnak. Hozzátette, a Nyugat most fizeti meg az árát az Iszlám Államnak, mint az látható volt a párizsi és brüsszeli merényletekben.

]]>BOULEVARD VOLTAIRE]]>

A kaliforniai Stanford Egyetemen (a világ egyik legjobbja) úgy döntöttek, hogy nem tanítják a „nyugati civilizációt”. Az erre vonatkozó szavazáson 80 százalék voksolt ellene. Az erről beszámoló egyetemi lap, a Stanford Daily ezt így magyarázta, írja a népszerű francia alternatív portál: „A nyugati civilizáció tanítása a fehér felsőbbrendűség, a kapitalizmus, a gyarmati kor és a nyugati civilizációkból eredő egyéb elnyomó rendszerek dicsőítését jelenti”. A Stanford Egyetem a „kulturális marxizmus” fellegvára, mely ideológiát gyakorta nevezik „dekonstruktivizmusnak”. A portál cikke a döntést felháborítónak tartja, részletesen kitérve az ellenérvekre. Például arra, hogy a világ minden civilizációjában gyakorolták a rabszolgaságot, de a Nyugat volt az egyetlen, amely azt megszüntette és egyedül gondoskodott arról, hogy ezt a gyakorlatot megszüntessék a Földön.

]]>www.lovasistvan.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Gazdaság (702) Történelem (17) Mozaik (83) Heti lámpás (310) Tereb (146) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Vetítő (30) Politika (1582) Belföld (10) Nagyvilág (1309)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>