Cadmus fordítás Cadmus
Líbia

2016. 05. 09.

Az ENSZ felvette a kapcsolatot az Iszlám Állammal

2016. 05. 09.

Az ENSZ Líbiát támogató biztonságának alelnöke hivatalos levélben kérte fel az Iszlám Államhoz köthető fegyveres csoportok vezetőjét, hogy működjön együtt Bengázi civil lakosságának evakuálásában. – közölte az ABNA 24.

Líbiai aktivisták hozták nyilvánosságra Ali Al-Zaatari az ENSZ Líbiát Támogató Bizottság alelnökének levelét, amit a líbiai hadsereg tábornokának Abd Al-Zarak Al-Naturinak címzett, amiben megkéri a katonatisztet, hogy a Bengáziért folyó harcokban segédkezzen a civil lakosság evakuálásában.

A tábornoknak írt levélben a jordániai származású ENSZ megbízott kijelentette, hogy hasonló kéréssel felveszi a kapcsolatot Wisam Bin Hamid terrorvezérrel, aki az Iszlám Államhoz hű fegyveres csoportokat vezeti Bengáziban.

Köz tudod, hogy a Szíriába és Irakba megalakult Iszlám Állam terrorszervezetnek egyik fő toborzó bázisa Líbiában van. Törökországon keresztül iszalmisták ezrei érkeztek Észak-Afrikából a két közel-keleti országba, hogy csatlakozzanak a terroristákhoz. Az Iszlám Állam térvesztésének következménye, hogy a Szíriából és Irakból menekülő civilek közé több ezer terrorista rejtőzött el akik, illegális utakon Európába érkeztek, majd kértek és kaptak is menedékjogot. Erre még tavaly a két ország titkosszolgálatai hívták fel a figyelmet, miszerint naponta 100-150 terrorista hagyja el az Szíria határát és megbújva a civilek között Törökországon keresztül indulnak neki Európa irányába.

Tavaly Németországban a hivatalos források szerint, közel tízezer „menekültnek” veszett nyoma az országban miután regisztrálták magukat.

A szakértők szerint, ha az ENSZ az Iszlám Állam líbiai szervezetével együtt működne együtt egy város civil lakosságának evakuálásában, azt eredményezné, hogy akár több száz terrorista rejtőzhetne el a menekülő civilek között, főleg, hogy az Iszlám Állam vesztére áll a Bengáziért vívott harcokban.

Orientalista.hu – Sinoda

c187760d9cbbe4da6b31109d254bef66

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑