Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
kiszelly-zoltan1.jpg

2017: Derült égből TTIP?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Obama elnök minapi németországi látogatásán arról beszélt, hogy az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodásnak (TTIP) még az idén hatályba kellene lépnie.

Az eddig zárt ajtók mögött zajló tárgyalások legvitatottabb pontjairól “meglepő módon” alig egy hét múlva ki is szivárgott 1200 oldalnyi anyag, ami nemcsak új lendületet adott a megrekedt tárgyalásoknak, hanem egyben arra is alkalmas, hogy kipuhatolják az európaiak véleményét és “vörös vonalait”.

(A ]]>Greenpeace]]> alkalmi mobil olvasóterembe Berlinben, ahol Greenpeace német alszervezete által frissen kiszivárogtatott dokumentumok olvashatók.)

A globalizáció jelenlegi szakaszában a gyarmatok piacok újrafelosztása zajlik. Az amerikai és nyugat-európai transznacionális vállalatok feltörekvő riválisaikkal szemben meg akarják őrizni piacvezető pozíciójukat. A tágabb értelemben vett nyugat, amelynek Magyarország is a része, pedig a világgazdaságban elfoglalt helyét szeretné megőrizni. Ennek érdekében kéne összenyitni a 330 milliós USA-t az 500 milliós EU-val, hogy Kanadával, Mexikóval és néhány további ipari országgal közösen egymilliárdos egységes piacot alkossunk. Ez már elég gazdaságos üzemméret lenne ahhoz, hogy a szintén egy-egy milliárdnyi fogyasztót integráló Kínával és Indiával, illetve az ezeknél kisebb gazdasági integrációkkal (mint pl. a 170 milliós orosz Eurázsiai Gazdasági Unióval) a nyugat versenyképes maradjon.

A globalizáció 2.0-nak is nevezett folyamat azonban láthatóan csak az eliteknek kedvez, a transznacionális cégeket és bankokat uraló felső 1% egyre gazdagabb lesz, míg a maradék 99% folyamatosan csúszik le. Az átlagpolgár az eddigi szabadkereskedelmi megállapodásoknak is egyre csak az árnyoldalát látja: Az észak-amerikai NAFTA, vagy az EU eredményeként a centrumból munkahelyek tíz- és százezrei vándoroltak az olcsóbb bérköltségű országokba (éppen Mexikóba, vagy Közép-Kelet-Európába), avagy éppenséggel vendégmunkások százezrei érkeztek onnan a centrumországokba, akik leverik a fizetéseket és családjaikkal konkurenciaként jelennek meg a centrumországok nagyvárosai és agglomerációi lakáspiacán és a szociális ellátórendszerében.

Ezekben a centrumországokban tehát a polgárok nem örülnek felhőtlenül annak, hogy a verseny eztán még élesebb lesz. A periférián sem látunk ünneplő tömegeket, hiszen mi magyarok is láttuk, hogy a tőkeerős multicégek leginkább lefölözhető piacokat keresnek, és nem feltétlenül érdekük a helyi termelési struktúrák fenntartása. A félperiféria életszínvonala csak araszolva közelít a centruméhoz.

A TTIP tehát leginkább egy amerikai elitprojekt, ami az USA gazdaságának kedvez. Ha Európa még inkább nyugat felé fordul, akkor automatikusan eltávolodik a kelettől. Az amerikai tömegáru kiszorítja az ázsiait. Az oroszok helyett a palaolajat és -gázt exportáló USA-tól és arab szövetségeseitől kéne több energiahordozót vásárolnunk. Az euró, rubel és jüan helyett továbbra is dollárban számoljuk el a külkereskedelmet és az energiavásárlásokat, ami konzerválja a dollár nemzetközi tartalékvaluta szerepét.

A mostani “véletlen” kiszivárogtatás pont az utolsó aggályokat hivatott az útból eltakarítani. Az USA az EU legfájóbb pontján, az autóexportnál támad: Ha az EU enged fogyasztóvédelmi és élelmiszerszabványaiból, akkor az USA is enged a környezetvédelmi szigorból, nem kell újabb Volkswagen-botrányoktól tartani. Azt sugallják, hogy inkább alkossunk közös szabályokat, akkor azokat majd könnyebb lesz betartani.

A kiszivárogtatott dokumentumok látszólag az EU-t erősítik, és segítenek a legnagyobb vadhajtások visszavágásában. Így pl. a választott bíróságoknál bevezetnék a fellebbezési lehetőséget. A GMO-t megengednék ugyan, de maradna a szigorú tájékoztatási kötelezettség.

Meg nem tudjuk, hogy végül miben maradnak a legvitatottabb pontokban, sikerül-e a méregfogakat kihúzni? Annyi azonban már most is látszik, hogy Obama elnök és Merkel német kancellár tényleg még az idén tető alá akarják hozni a TTIP megállapodást, “kész tényeket” akarnak teremteni, hogy idén novemberben az amerikai, illetve jövőre a francia és a német szavazók azt már ne írhassák felül a szavazófülkékben.

Kiszelly Zoltán

]]>http://mozgasterblog.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Történelem (17) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1309) Mondom a magamét (7501) Flag gondolja (36) Politika (1582) Egészség (50) Mozaik (83) Sport (729) Belföld (10) Gazdaság (702) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>