Majdnem húszéves fegyházbüntetést indítványozott az első és másodrendű vádlottnak, és 10-15 év körülit még tucatnyi társuknak az ügyész a terrorcselekmények vádjával folyó büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken hétfőn.
Zoom
A vádbeszéd szerint a 2007-2008-ban az akkor kormánypárti MSZP és SZDSZ pártirodái, több képviselő, illetve miniszter otthona ellen elkövetett tucatnyi Molotov-koktélos támadás, illetve robbantás "terrorcselekményt megvalósító rongálásnak minősül, célja ugyanis állami szervek, a kormánytöbbség kényszerítése volt". A Vörös Csepel, a Broadway Jegyiroda és buzibárok elleni támadások "a lakosság egyes csoportjainak megfélemlítését célozták".
Miután az egyik felgyújtott köcsögbárban voltak vendégek, így ezúttal aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletével valósult meg a vádhatóság szerint a "terrorcselekmény".
Az egyetlen személyi sérüléssel járó cselekmény Csintalan Sándor, a HírTV műsorvezetője, korábbi MSZP politikus helybenhagyása volt.
A védőbeszédek három hét múlva kezdődnek, az elsőfokú ítéletet várhatóan nyáron hirdeti ki a Fővárosi Törvényszék Budaházy György és társai terrorcselekmény vádjával folyó büntetőperében.
(MTI nyomán)
Frissítés: a "vádlott" közleménye:
Hazafiak, Honleányok!
De nem is jól fogalmazok, inkább így:
JÓÉRZÉSŰ MAGYAR EMBEREK!
A mai napon az ellenem és még 15 másik ember ellen folyó Hunnia- (vagy Magyarok Nyilai-) ügyben az ügyészség a vádbeszéd végén 20 év körüli fegyház büntetést kért rám, és 10-15 éveket a többiekre! Leírom még egyszer: ma, 2016-ban, az állítólagos "nemzeti kormány" Magyarországán 20 ÉV FEGYHÁZAT KÉRTEK RÁM, ráadásul a kedvezményes szabadulás lehetősége nélkül!
Mindez történik azon a Magyarországon, ahol egy bolsevik tömeggyilkost nem vontak felelősségre, az elmúlt 25 évben az országunkat szétlopó, széthordó, 100 milliókat, milliárdokat eltüntető mocskok ügyeit rendre elsikálják. A 2006-ban valóban a lakosság megfélemlítését célzó rendőrterror szemkilövőit, emberek tömegeit agyba-főbe verőit nem állították bíróság elé, a kisemberek életét napi szinten megkeserítő bűnözés virágzik.
Itt 20 évet kérnek rám döntően pár tízezer forintos rongálási károkért, amiknek az elkövetését sose ismertem el, amikre semmilyen tényszerű bizonyíték nincs velem szemben, de kiterrorizálták valakiből, hogy "bevallja" rám.
Igaz, hogy ez még nem a bíróság ítélete, de akkor örüljek majd, ha a bíróság csak 10 évet ad?
Gondolkozzatok ezen el, magyarok! Mert ezzel nem nekem akarnak üzenni, hanem nektek, hogyha fel meritek emelni a fejetek, ha fel mertek lépni a kifosztásotok ellen, akkor így jártok.
Ha hagyjátok!
Budaházy György
A védőbeszédek május 20-án kezdődnek, folytatás: május 23. , 30. , június 1. , 3. , 27. , 29.