Felfüggesztettek egy "brit" munkáspárti képviselőt, mert korábban azt írta a Facebookon, hogy Izraelt át kéne helyezni az Egyesült Államokba.
Zoom
Naz Shah (középen)
"Antiszemita" hozzászólásai miatt felfüggesztették az egyik munkáspárti képviselőnő párttagságát. Naz Shah-t egy korábbi Facebook-bejegyzése miatt támadják. (Élettörténete mellesleg meglehetősen színes a Wikipédia szerint: mikor ő hatéves volt, az apja elszökött a szomszéd 16 éves lányával. 12 éves korában Pakisztánba küldte az anyja - onnan származnak, ő legalábbis -, hogy megkímélje az új élettársától, a párválasztás ugyanis a jelek szerint másodszor sem sikerült szerencsésebben. Idővel tárgytalanná vált a dolog, mert az anya megmérgezte a férfit, mert azt gyanította, hogy a többi lányát be akarja vezetni a muszlim családi szerelem rejtelmeibe. Az anya 14 évet töltött börtönben, a lányát eközben erőszakkal férjhez adták Pakisztánban, de aztán, mint a mellékelt ábra mutatja, visszatért Nagy-Britanniába - a szerk.)
Bradford West parlamenti képviselője többek között azt írta a közösségi oldalon, hogy a palesztin-izraeli konfliktust úgy lehetne megoldani, hogy Izraelt áthelyezik az Egyesült Államokba.
Shah az alsóházban bocsánatot kért a még megválasztása előtt tett bejegyzései miatt. A képviselőnő többek között azt mondta, hogy nagyon sajnálja a történteket, és megérti, ha szavaival megbántotta a zsidó közösségeket.
Shah-t korábban a munkáspárt elnöke, Jeremy Corbyn is figyelmeztette, hogy kijelentései elfogadhatatlanok, David Cameron brit miniszterelnök pedig "rendhagyónak" nevezte, hogy valaki, aki az izraeliek deportálását javasolja az USA-ba, továbbra is élvezheti a Munkáspárt bizalmát.
A Munkáspárt közölte, hogy Jeremy Corbyn és Naz Shah kölcsönösen egyetértettek abban, hogy felfüggesztik a képviselőnő párttagságát, hiszen a vizsgálatok alatt amúgy sem tudna részt venni a párt munkájában.
A Munkáspártban már korábban is volt több, a zsidó sajtó által antiszemita botránynak nevezett eset, és a párt több képviselőjét is kizárták kijelentéseik miatt.
Bár március végén Jeremy Corbyn ígéretet tett arra, hogy fellép a pártban felbukkanó "antiszemita megnyilvánulások" ellen, pár hétre rá pont a testvére, Piers Corbyn írta egy zsidó munkáspárti képviselőről, hogy a cionisták nem alkalmasak a palesztinok jogainak támogatására. Miért, alkalmasak?...
(Origó korrigálva)
Frissítés: "Hitler is a cionizmust támogatta"
Ken Livingstone, aki 2000 és 2008 között volt London első közvetlenül választott polgármestere, a BBC rádióműsorának nyilatkozva Naz Sha-t, a Munkáspárt másik tagját próbálta megvédeni, akit korábban "antiszemitának" ítélt megnyilvánulása miatt függesztett fel pártja.
A politikus a műsorban kijelentette, hogy Naz Shah nem antiszemita. Hozzátette: az Izrael-lobbi nagyon jól szervezett kampánnyal igyekszik rásütni az antiszemitizmus bélyegét mindenkire, aki Izrael politikáját bírálja. Livingstone szerint Adolf Hitler politikája kezdetben arra irányult, hogy a zsidók költözzenek "Izraelbe", és a német vezér "ezzel a cionizmust támogatta". Ez még az előtt volt, hogy Hitler "megőrült és lemészárolt hatmillió zsidót" - igyekezett rekordgyorsasággal hozzátenni.
Naz Shah egy 2014-es Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy megoldaná a közel-keleti válságot, ha Izraelt áttelepítenék az Egyesült Államokba. A politikus szerint Amerikában "bőségesen lenne hely" Izraelnek és még egy térképet is megosztott Facebook-oldalán, illusztrálandó, hogy Izrael milyen kis helyet foglalna el Amerika területéből.
Zoom
A térkép alatti szöveg szerint az izraelieket egyébként is "az amerikaiak szeretik a legjobban", és "tárt karokkal várnák őket otthonaikban". Mindemellett Amerikának nem kellene évente 3 milliárd dollárt költenie az adófizetők pénzéből Izrael megvédésére, a Közel-Kelet ismét békés, az egész világ pedig boldog lenne.
Zoom
Naz Shah a héten az alsóházban elnézést kért, de a Munkáspárt felfüggesztette párttagságát. A zsidóbérenc párt azonban most már Livinstone tagságát is felfüggesztette a vizsgálat idejére. Közben több képviselő is azt követeli, hogy a volt londoni polgármester zárják ki a pártból, mert "szégyent hozott rájuk".
(MTI nyomán)