Három politikai tisztségemről mondtam le, s kész vagyok a képviselői mandátumomat is visszaadni, ha a Jobbik elnöksége így dönt, mert nem ragaszkodom a posztokhoz - írja Fb-oldalán Novák Előd. Alább a folytatás.
Ezért is voltam képes közéleti pályafutásom során az alábbi tisztségekről lemondani: 1999-ben a MIÉP Ifjúsági Tagozat elnöki posztjáról, 2006-ban a Jobbik-szóvivőségről, 2014 decemberében pedig egy országgyűlési bizottsági alelnökségről. A miniszteri bársonyszékek helyett is inkább az elveinkhez kell ragaszkodni! Kormányra kell kerülnünk, de nem minden áron.
Zoom
Az alelnök csak önkéntesen szeret kertészkedni
Bár Csurka szerette volna, ha országos IT-elnök maradok, úgy éreztem, én inkább még csak egy kerületi IT-szervezet vezetésére vagyok hivatott (kár, hogy őbenne később nem volt hasonló önmegtartóztatás, s inkább szétverte a pártot, csak hogy elnök maradhasson). 2006-ban egy akkor komolynak számító nézeteltérés miatt adtam vissza a Jobbik-szóvivői tisztséget, két éve pedig azért mondtam le egy országgyűlési bizottsági alelnökségről, hogy önmegtartóztatást, példát mutassak a képviselők javadalmazásának elképesztő bővítési kísérlete ügyében kialakult, jogos közfelháborodásban, melynek gerjesztője is voltam, ezért a képviselők közt szinte lincshangulat alakult ki ellenem, mivel szerintük én fúrtam meg a javadalmazásuk bővítését.

Most az alelnökválasztáson sokkal többről van szó, mint személyi kérdésekről. Mi, a mögöttünk lévő többség ellenére is megvétózottak, a túlterjeszkedő elnökségi döntést is elfogadva folytatjuk munkánkat a Jobbikban. Ha a képviselői mandátumomból visszahív az elnökség (a mostani vagy a későbbiekben egy akár nélkülem felálló), akkor - szemben a korábbi esküszegőinkkel - rögtön lemondok képviselőségemről is, és akár csak a párt egyik "talpasaként" szórólapozom és standolok majd, ahogy alapításunktól fogva csinálom manapság is, hogy győzzön a Jobbik!
Mert a közösségi érdek az első - csak hát a közösség nem ezt tartja az érdekének, hogy az általa preferált jelöltek ne is indulhassanak a választáson, ezért bár tudomásul veszem a vétót, de nem asszisztálhatok hozzá önkéntes visszalépésemmel, cserben hagyva a tagságot, mint ha szerintem is ez lenne a helyes eljárás.
Kapcsolódó: