Harriet Tubman "afroamerikai" rabszolgamentő arcképe kerül az amerikai húszdollárosra, Andrew Jackson, az Egyesült Államok hetedik elnökének arcképe helyett - közölte Rob Runyan, az amerikai pénzügyminisztérium szóvivője.
Harriet Tubman lesz így az első néger nő, akinek az arcképe rákerül az amerikai papírpénzre. Az amerikai dolláron több mint 100 éve nem szerepelt női arckép.
Runyan nem bocsátkozott részletekbe arról, hogy a húsz-, tíz- és ötdollárosokon milyen változások történnek majd, mint mondta, Jacob Lew pénzügyminiszter hivatalos bejelentése során többet árul majd el.
A Politico című lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a tízdollárost továbbra is Alexander Hamilton amerikai alapítóatya arcképe díszíti, míg egyes hírportálok beszámolói szerint az ötdolláros bankón valószínűleg egy polgárjogi aktivista arcképével lehet majd találkozni.
Női arcképpel, az egykori amerikai elnök George Washington felesége, Martha Washington arcképével az amerikai papírpénzen legutóbb 1891 és 1896 között lehetett találkozni, előtte pedig az 1865 és 1869 között forgalomban lévő húszdollároson egy csoportképen az amerikai őslakos bennszülött indián nő, Pocahontas volt látható.
(MTI nyomán)