Az S.O.S. Pozsonyi Vár nevű állampolgári kezdeményezés a múlt év folyamán követelte a pozsonyi vár területén folyó munkálatok leállítását, mivel a helyszínen római és kelta maradványokra bukkantak a kutatók. A szlovák régészek „felbecsülhetetlen értékű kulturális emlékekről” beszéltek, amelyek nagy része megsemmisült. A feltárt kulturális emlékek helyén ugyanis egy barokk kertet, és egy skateparkot létesítettek, alattuk pedig mélygarázst építettek.

 

Mindenhez a kormány is segítségét nyújtott.

 

Az állampolgári kezdeményezéshez régészek, építészek és más szakértől is csatlakoztak, felszólítva a hatóságokat, hogy állítsák le a beruházást. Mindhiába.

 

 hirdetes_810x300  

„Durván megsértették az Alkotmányt, amikor egy felbecsülhetetlen örökség elpusztítását engedélyezték közvetlenül a pozsonyi vár mellett, amely a nemzeti kulturális örökség része” – nyilatkozott az S.O.S. Pozsonyi Vár szervezete. A kormány így maga is segédkezett a műemlékek a megsemmisítésében.

 

90bf7a5f2deee716a29d91e386c23e39
Egy barokk kert és egy skatepark is létesült a kelta-római maradványokon, a kert alatt mélygarázst építettek. (Kép: boardlife.sk).

 

A Smer-SD nem bánta a leletek elpusztítását

 

A mélygarázsok megépítésekor is a Smer-SD volt kormányon, a munkálatokat Pavol Paška házelnök és  utóda, Peter Pellegrini is felügyelte. Amikor a régészeti feltárások során Kr. e. I. századi épületmaradványokra bukkantak – és kiderült, hogy az épületeket a rómaiak építették a helyi kelta fejedelmek számára –  tovább folytatódtak az építkezések, melyek hatására több lelet is megsemmisült.

 

Danko még nem nyilatkozott

 

A parlament új elnöke Andrej Danko (SNS) még nem nyilatkozott a pozsonyi várnál folytatott munkálatokról. Elődei döntéseit sem szerette volna kommentálni, pusztán annyit üzent, hogy megtisztelés lesz számára az új barokk kert megnyitása.

 

A parlamenti sajtóiroda közleményében elmondta: „A barokk kert látványtervét szigorú elbírálás előzte meg, annak megépítését történészek és építészek engedélyezték. Minden fának, minden falnak és szobornak megvan a maga történelmi jelentősége” – zárul a nyilatkozat.
MTI/DennikN/boardlife.sk

 

Nyitókép: boardlife.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!