Kocsis Csaba elutasítja a szerecsenmosdatást és azt is, hogy szexuális bűncselekmény elkövetői fiatalokkal foglalkozhassanak.
„Alulírott Kocsis Csaba a mai napon lemondok az RLSE elnökségéről. Kérem az egyesületet, a lehető legrövidebb határidőn belül gondoskodjon új elnök megválasztásáról. Jómagam alapító tagként továbbra is támogatom az egyesület működését. Döntésem indoka: meggyőződésem, hogy a kialakult helyzetben alkalmatlanná váltam az elnöki tisztség betöltésére” - írta a Kuruc.infóhoz is eljuttatott közleményében a Rugóláb SE műugróklub – hazánk legsikeresebb műugró-egyesületének - elnöke.
A vezető Kocsis a Kiss László-ügy hatására pénteken úgy döntött, nem folytathatja, ezért feláll az elnöki székből. Az egyesületben sportol többek között Kormos Villő, aki 2014-ben és 2015-ben bronzérmet szerzett szinkrontoronyugrásban az Európa-bajnokságon.
Kocsis Csaba lemondó nyilatkozatában úgy fogalmaz:
„Amit én gondoltam és gondolok a sportról, valamint egy sportvezető feladatairól, teljesen összeegyeztethetetlen azzal, ami az elmúlt napokban eluralkodni látszik a magyar sportéletben.
Morálisan mélységesen elutasítom azt, hogy szexuális bűncselekmény elkövetői fiatalokkal foglalkozhassanak. Elutasítom azt, aki az ilyen cselekedetet mentegeti. A »szerecsenmosdatás« módjáról és eszközeiről nem is beszélve! Nem tudok azonosulni azzal, hogy sportvezetők ilyen embereknek évekig esélyt adtak arra, hogy gyermekeinket veszélyeztessék. Megdöbbenve és értetlenül állok az olyan véleményekkel szemben, amelyek az aranyérmek számától teszik függővé egyes emberek morális megítélését.”
A volt elnök hozzáteszi:
„Ma Magyarországon – úgy tűnik – alkalmatlan vagyok sportvezetőnek, mert úgy gondolom, van olyan »ár«, amiért nem kell sem aranyérem, sem új uszoda. És ennek minden alkalommal hangot fogok adni, amikor erre módom lesz.”
Kiss László azóta lemondott szövetségi kapitányt 1962-ben ítélték el nemi erőszak miatt, ügye kedden robbant újra a sajtóban. Gyárfás Tamás úszószövetsége kiállt mellette, de csütörtökön úgy döntött, távozik.
(Kuruc.info - MNO)
Kapcsolódó: