jobbegyenes_4.JPGA húsvéti eső elmosta a fekete, arany és piros gyertyákat Antwerpen főterén. Mellettem egy japán turista fotózza a virágokat, a rongyos zászlókat és John Lennon Imagine-jének dalszövegét: a béke megázott üzeneteit. Egyik belga ismerősöm most éppen Je suis Bruxxelles portréval ékeskedik a facebookon. Már a reptéren ér a hír: atomtámadást terveztek Brüsszel szívéből Európa ellen. A repülőgépen írom soraimat, és Frankfurt felett ez jár a fejemben: „Valahol utat vesztettünk.”

Egyébként 22-e kedd hajnalra terveztem jegyet venni Brüsszelbe. Végül nem akkorra vettem, hanem 24-ére, de a hatás ettől még ugyanaz: a londoni késelések, az isztambuli robbantások és a párizsi mészárlások olyan közel kerültek hozzám, hogy már csak egy kattintás választott el tőlük. Tény, hogy Európa nagyvárosairól többet nem a nyugati csillogás és a kultúra, az üzletek és a látnivalók jutnak az eszünkbe, hanem a vérfürdő, a rettegés, a fejetlenség és a dekadencia.

Alapvetően idegenkedtem korábban az európai kultúra kihalását vizionáló gondolatoktól, és most is nehezemre esik idézőjel nélkül leírni ezeket a szavakat. Ezzel rajtam kívül talán többen is így voltak, és érthető is az ellenérzésünk: magyarként az ellenfeleink majdnem mindig európai emberek voltak, sohasem gyarmatosítottunk, és bevándorlási kérdés máig nincs jelen nálunk olyan mértékben, mint nyugaton. Az utóbbi időben azonban nemzetközi események és személyes élmények is átírták a gondolataimat – ha tetszik, egyfajta elemi érzést ébresztettek fel bennem bizonyos történések, melyek során akarva-akaratlanul is egy táborba kerültem olyan emberekkel, akikhez eddig vajmi kevés érzelmi vagy eszmei barátság fűzött.

Ezek közé tartozott, amikor egy palesztin támadó mellettem kezdett késelésbe Jeruzsálem Óvárosában; amikor a londoni metróban az orrom előtt éltették a fehérek halálát fekete bevándorlók: és ezek közé tartozott a párizsi, illetve legújabban a brüsszeli vérfürdő. Nem mintha újdonság lett volna előttem, hogy ilyen van, vagy, hogy velem is megeshetne – de a magyar valóság a tyúktolvaj cigányokról, a pimasz ballib újságírókról és Orbán urambátyámországáról szól. Még akkor sem éreztem közelinek és azonnalinak a veszélyt, mikor a Keleti pályaudvaron hemzsegtek az idegenek, és az első hírek felröppentek a közéjük keveredő lehetséges terroristákról – melyeket egyébként a baloldali sajtó rendre kigúnyolt.

Valahol a nyugati kultúra és a kellemes európai létbiztonság rózsaszín ködében

szunnyadni hagytunk néhány alapvető ösztönt és zsigeri érzést, amelyek jó okkal fejlődtek ki: a saját életünk és épségünk megóvásának érdekében.

Megpróbáltuk megtanítani magunknak, hogy a kését markolászó, minket sunyi szemekkel méregetősöpredék a jövő manchesteri orvostanhallgatója lehet, és talán éppen csak arra vár, hogy szenegáliul kapja kézhez Nietzschét egy ekiszagú interkulturális jógakurzus meg egy feminista önképzőkör között.

Ezt az illúziót már akkor sokan kritizálták, az utóbbi időben rengetegen mutogattak az ijesztő jelekre, és most már nem az alternatív médiában megjelent újságcikkek és a leírt betűk, hanem ártatlan emberek sírjai bizonyítják a „vészmadarak” és a „pesszimisták” igazát Európa-szerte. Sajnos azt is hozzá kell tenni, hogy ez még csak a kezdet. Egy hatalmas álomvár omlik most össze, a politikai liberalizmus csillogó lobogóival, a Gondos Bocsokkal meg a szelfiző migránsokkal együtt; a romok pedig maguk alá temetik azt az Európát, amit mi is ismertünk.

Én alapvetően nem ellenzem sem az Európai Unió intézményét, és azt sem képzelem, hogy az egyes európai államok megállnák a helyüket a világpolitika porondján szoros – akár a mostaninál is szorosabb – összefogás nélkül. De az európai értékek közös megvédése nem a békemeneteket, a rinyálást, a siránkozást és a gyertyagyújtogatást jelenti. Nem érv, de tény:

a mi őseink nem azzal őrizték meg kontinensünk vezető szerepét, hogy profilképeket cserélgettek.

Ha kellett, akkor a Szentföldig mentek, hogy odacsapjanak a fenyegető veszélynek, ahogyan Európa józanabb fele ma is aktívan – ha nem is elég erősen – harcol az Iszlám Állam ellen. Ha mások képesek falakat emelni, akkor nekünk is fal kell; ha mások képesek fűt-fát fél órán át vallatni a reptéren, akkor nekünk is vallatnunk kell; ha mások képesek telefonokat lehallgatni és e-maileket feltörni a terror elleni harc nevében, akkor nekünk is ilyen eszközökhöz kell nyúlnunk. A jogvédés meg az etikett másodlagos, mikor európai életünk – és a mi, európaiak élete – forog kockán.

Ha nem emlékeztetjük magunkat kötelességünkre Európa és a keresztény kultúrkör megvédésével szemben, akkor a probléma, amely ma Európát belülről rágja, folyamatosan újra fogja termelni magát. Több alázatra, kommunikációra, éberségre és erőre van szükség:

attól, hogy mi hiszünk bizonyos értékekben, nem bélyegzünk meg minden muzulmánt, kinyújtjuk a kezünket az elesettek felé, és nem vagyunk hajlandóak barbárokként kaput zárni ártatlanul szenvedők előtt, még komplett hülyének sem kell lenni.

Nincs új a nap alatt, és a világ ma sem más, mint ezer éve volt: vannak ellenségeink, akik mindent megtennének azért, hogy elvegyék javainkat, városainkat, előnyeinket és forrásainkat. Sőt, néha őrült ellenségeink is vannak: ők már nem csak a pozícióinkat, de az életünket is akarják.

Az Iszlám Állam ilyen. Nem nyugszik, amíg nem öl meg minket: nekik „halálkultuszuk” van. Míg mi az életet ünnepjelük, addig ők a halált; míg mi élni szeretnénk, őket csak az hajtja, hogy a halálba akarnak vinni minket. Lehet képzelegni toleráns világról, ahol mindenki szereti egymást és nem zajlik élet-halál verseny egyének, csoportok népek és kultúrák között: de a valósághoz mindig jobb igazodni, mint a vágyálmokhoz.


*


Az antwerpeni városháza előtt állva nézegetem az itt hagyott vágyálmok ereklyéit: a gyertyákat, az üzeneteket, a virágokat. Magyarország ma még nem tart itt, és ha odafigyelünk, nem is fog. Én sok üzenetet itt hagytam volna, ha belga lettem volna, de a marxista John Lennon nevetséges és megvetendő firkálmányát biztosan nem.

Képzeljem azt, hogy nincsenek nemzetek és vallások? Nos, elképzelhetem: de attól még lesznek, és ezek nevében próbálnak majd engem, téged, John Lennon birkaagyú követőit és mindenki mást megölni, Budapesttől Brüsszelig, Jeruzsálemtől Ankaráig.


Ha nekem kéne üzenetet adnom a mai belgáknak, én valami ilyesmit mondanék:

„Képzeld el: meg akarnak ölni!

És jobb, ha teszel ellene valamit, mert ők biztosan nem fogják meggondolni magukat!”

De mi „valahol utat vesztettünk” - mert nem ezt mondjuk. És itt – mint tipikusan a hazai cikkek - zárhatnám három sokatmondó és szomorú ponttal az írást, de nem teszem. Mert Európa még mindig győztesként kerülhet ki ebből a válságból, ahogyan hazánk is. Míg a Nyugat küszködik, addig Kelet-Európa szerepe felértékelődhet: nekünk kellhet majd utat mutatni, mikor London, Párizs vagy Brüsszel embere a házkapuján sem mer kilépni.

Meg kell értenünk, hogy közös értékeink és életünk vannak veszélyben, és hogy n

Nem lesz román-magyar, bal-jobb meg ősjobbos-újjobbos vita, ha a józsefvárosi Iszlám Állam-harcosok adnak majd nevetve interjúkat a szíriai lapoknak a magyar hatóságok impotenciájáról.

Nekünk felkészülten kell várnunk az új kihívásokat!

László Bernát

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr728573964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Presidenté 2016.04.06. 16:21:30

Szóról szóra egyetértek.Korrekt.Ezt még kiegészíteni sem lehet.

GNDL 2016.04.06. 16:50:29

„nekünk kellhet majd utat mutatni”

Igen, Nyugat-Európát csak az mentheti meg (a mitől is?!), ha kádárista rezsiharcos félkegyelműek vagy Szálasi-hívő ultranacionalista idegengyűlölő seggfejek rázzák az ökleiket és lobogtatják zászlóikat... mert ez a hozzáállás az elmúlt 100 évben is sokat segített Európán, mi?! :)

Ha egy kicsit többet foglalkoznátok azzal, hogy Magyarország már nem Európától hanem Szlovákiától szakad le folyamatosan, akkor akár még meg lehetne menteni Magyarországot attól, hogy az évszázad közepére teljesen belesüllyedjen a balkáni mocsokba. A bevándorlás is egy kezelendő probléma, úgy mint a már évtizedekkel ezelőtt bevándoroltak leszármazottainak beilleszkedési/kirekesztettségi nehézségei... de Európában, ahol ennél komolyabb problémákkal is megbirkóztak már, nem pedig Magyarországon, és hát valljuk meg őszintén, nekünk itt vannak a fideszes/szocialista szavazók is, akik nagy része ugyancsak képtelen beilleszkedni az európai kultúrkörbe. :)

Jelenleg ez több ezredrangú probléma az országban mondjuk ahhoz képest, hogy putyinista seggfejek fosztogatják szervezetten a közpénzeket, szétverik az eddig sem stabil lábakon álló szabad piacgazdaságot, kommunista restauráció keretein belül államosítanak, választásokat csalnak, és egyébként lerohasztják az államot, a közszolgáltatásokat, az egészségügyet, oktatást... de mondjuk a legsúlyosabb, hogy évente kisvárosnyi magyar hagyja el ezt a koszos balkáni szemétdombot, úgy, hogy vissza se néznek.

GNDL 2016.04.06. 22:08:40

@new_boy_on_the_block: Ez egy vélemény volt? Ellenérv? Vagy mi a... Tényleg ne vidd túlzásba... :)

panelburzsuj 2016.04.06. 22:15:37

"de a magyar valóság

a tyúktolvaj cigányokról,

a pimasz ballib újságírókról és

Orbán urambátyámországáról szól"

Na, három (ralatív) nyertese máris van a népvándorlásnak: az öregező szörnyekből tyúktolvajjá enyhülő népcsoport különösen hálás lehet...

Óbégatás rulez.

jágör68 2016.04.07. 09:14:53

Na de kik is hozták létre az ISIS-t?

Barack Obama felolvassa papírból: felgyorsítjuk az ISIS- csapatok kiképzését

www.youtube.com/watch?v=p2NkjNvwuaU

Ballib Cenzúrázók Réme 10 2016.04.07. 09:44:19

Ne higgytek a blognak! Ez egy ellenforradalmár társulat. Miniszterelnökünk Orbán Viktor, aki mellesleg az EU-nak most már az első számú vezetője is, megmondta, hogy az arabok és az iszlám a mi legjobb barátaink és ez a jövő!

Orbán Viktor: Aki bezárkózik, vesztes lesz
INDEX 2015.06.09.

Budapesten rendezik az Arab Bankok Szövetségének éves közgyűlését. Az eseményen az arab bankárokat Orbán Viktor köszöntötte, és figyelmükbe ajánlotta Magyarországot.

A miniszeterelnök néhány fontosabb állítása:
Magyarország nyitott és barátságos ország, ahol barátságos emberek laknak. Nálunk örülnek a befektetőknek az emberek. Nem mindenhol mondható el, hogy ilyen nyitott és üdvözlő a szemlélet.

Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa.
Itt hiányoznak azok a gettók, telepek, külvárosi részek, ahová az ember nem teheti be a lábát, az egész város biztonságos.

Magyarország biztonságos jogi értelmben is.

Magyarországon él a tisztelet kultúrája. Ez nem mondható el Európáról. A világnak ezen a sarkán nem tisztelik a jóistent, a családokat és a nemzetet, tőlünk nyugatra mindenki progresszív. De mi nem osztjuk ezt a vélekedést.

Minőségi életet csak ott lehet élni, ahol a tisztelet hangján beszélnek. Itt mindenki RENDKÍVÜL NAGYAR ÉRTÉKELI AZ ISZLÁMOT. Úgy tekintük az ISZLÁMRA, mint egy MAGY ÉPÍTMÉNYRE.
NEM TEKINTÜNK FENYGETÉSKÉNT AZ ISZLÁM VILÁGBÓL ÉRKEZÖKRE.

Orbán a pápát idézte: "ÚJRA KELLENE OLVASNI A KORÁNT" Ha jobban figyelt volna az emberiség a Korán tanításaira, akkor nem tartana itt a világ.

Mi senkit nem oktatunk ki majd demokráciából, vagy ember jogokból.

Magyarország egy felemelkedő ország. HA FÉL ÉV MÚLVA JÖNNEK, MÉG JOBBKOR JÖNNEK.

A politikusok nem ismerik a jövőt, de ezt nem vallják be. Olyan változások vannak, amelyek hatásait lehetetlen felmérni. Hogy kik lesznek a sikeresek és vesztesek, azt senki nem tudja megmondani. Egy dolgot tudunk: aki bezárkózik, az vesztes lesz.

nu pagagyí 2016.04.07. 10:50:39

A posztíró kóros rettegése valószínűleg csak úgy szüntethető meg, ha dupla magasra emeljük az országot körülvevő kerítést, betiltunk minden közösségi életet, éjszakai kijárási tilalmat vezetünk be, statáriális bíróságokat állítunk fel, továbbá felfegyverzett milíciák őrjáratoznának éjjel-nappal,felhatalmazva mindenféle kényszerintézkedésre a gyanúsan kinéző személyekkel szemben.

xi00 2016.04.07. 12:07:31

@nu pagagyí: észkombájn, nagyjából leírtad, hogyan működik a kalifátus Rakkában...

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.04.07. 13:24:19

Aki nem védi meg magát, az lerohanják. Ez a történelem törvénye.

Szerencsére Kelet-Európa kevéssé fertőzött az antihumanizmussal és a liberalizmussal, így kivonja magát Nyugat-Európa eutanáziaprogramjából, melynek lényege iszlamista csordák ráeresztése a kontinensre.

Különösen a bugyuta németek jeleskednek a fentiekben. Az utóbbi 100 évben 2-szer próbálták megsemmisíteni a kontinenst, most harmadszor is próbálkoznak.

oszt jónapot 2016.04.07. 13:26:16

Mind meghalunk!!!!!!!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.07. 13:29:41

Szarkazmus ON

A posztoló hülye: A Zindex is megírta, hogy indokolatlanul félünk a terrorizmustól. Ráadásul a Tudomány rovatban, vagyis tudományosan bizonyított tény, hogy nem kell félnünk a terrorizmustól:

index.hu/tudomany/2016/04/05/indokolatlanul_felunk_a_terrorizmustol/

Szarkazmus OFF

Megáll az ész, hogy balliberális agymosó média még a történtek után is azt bizonygatja, hogy csak nyugodtan engedjük beözönleni az aktív és potenciális terroristák tömegeit.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.07. 13:35:58

"De az európai értékek közös megvédése..."

Balliberális "barátaink" az európai értékek puszta létezését is tagadják.

"Az Iszlám Állam ilyen. Nem nyugszik, amíg nem öl meg minket..."

Ez még csak hagyján. Az igazi veszély abban van, hogy az átlagos muzulmán lakosság is tapsol ennek. Az átlagos európai muzulmán lakosság is. Az IS nem önmagától erős és veszélyes, hanem a támogatói révén. Ezért is veszélyes a muzulmánok tömegeit beengedni Európába.

oszt jónapot 2016.04.07. 13:37:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nagyon sok minden le van írva abban a cikkben, csak az nem, amit te mondasz. De gondolom csak a címét olvastad el. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.07. 13:41:08

"Nem lesz román-magyar, bal-jobb meg ősjobbos-újjobbos vita, ha a józsefvárosi Iszlám Állam-harcosok adnak majd nevetve interjúkat a szíriai lapoknak a magyar hatóságok impotenciájáról."

Bal-jobb közötti vita akkor is lesz. A hithű balliba még a lefejezése előtti utolsó pillanatában is megsimogatja az őt lefejező dzsihádista "harcos" - mert az nem terrorista ugye - buksiját, és lenácizza azt, aki őt ettől megvédeni akarta.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.07. 13:42:23

@oszt jónapot:

Galambom, én nemcsak elolvastam, hanem - veled ellentétben - meg is értettem.

panelburzsuj 2016.04.07. 13:50:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Te mindent tudsz: van valami infód arról, hogy a kerítésnél elfogott határsértők hova kerülnek? Hol tárolja őket a magyar állam, és meddig?

Advanced Flight 2016.04.07. 14:07:11

A németeknél most terveznek olyan vonatjáratokat indítani, ahol egyes vagonok csak nőknek és gyerekeknek van fenntartva.
Sapienti sat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.07. 14:13:07

@Advanced Flight:

Tudsz erre néme5 nyelvű linket adni? Hadd röhögjek már azon, vajon ezt hogyan akarják beadni a népnek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.07. 14:19:40

Közben rákerestem:

www.huffingtonpost.de/2016/03/24/frauenabteil-im-zug_n_9541538.html

Természetesen "Grund angeblich nicht sexuelle Belästigungen". :D

nu pagagyí 2016.04.07. 14:20:37

@xi00: Az irónia már túl sok volt neked. A szervezett rettegtetők álomvilágát vázoltam, amelyből a kerítés már megvan, a minden szír-szarra elrendelhető rendkívüli állapotról pedig most akarnak törvényt hozni.

nu pagagyí 2016.04.07. 14:26:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az aktív terroristákat simán beengedi ez a kormány is, hiszen van pénzük, megvásárolhatják a magyar tartózkodási engedélyt a Rogán butikban. A potenciális terroristákat pedig az antihumánus környezet, a személyiségi jogok semmibevétele, a lenézés, az esély nélküli vegetálás neveli ki.

Advanced Flight 2016.04.07. 14:27:23

@nu pagagyí: "szír-szarra"

Nagyon freudi XD

Advanced Flight 2016.04.07. 14:28:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: én az origón olvastam tegnap. Persze az intézkedésnek semmi köze nincs mondjuk a kölni eseményekhez, csak véletlenül pont most jutott eszükbe ilyesmi XD
hát van ilyen, na.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.07. 15:28:39

@Advanced Flight: Az európai nők szép lassan elvesztik majd azokat az emancipált életvezetési feltételeket, amiket az utóbbi 100 évben sikerült kialakítani.
Előbb-utóbb majd csak férfikísérővel, zárt ruhában, mint az üknagyi..:)

Ballib cenzúrázók réme 9 2016.04.07. 15:28:58

@GNDL:

Azzal már foglalkoztunk.
Az elkúró aki a szlovákok elötti pozícióból, az EU utolsó helyére züllesztette az országunkat, miközben rommá aósította, elzavartuk, és soha nem engedjük visszatérni !

Most a muszlim gyilkosokkal kell foglalkozni, mert a magadfajta ballibek rövidtávon a szardobáláson túl nem sok veszélyt jelentenek.

panelburzsuj 2016.04.07. 15:33:45

@A megvalósult amerikai ólom..:
Kiszakadt a humorzsák?

Pedig tényleg érdekelne.

Napi 50-100 újabb éhes szájjal valamit csak kezdeni kell.

GNDL 2016.04.07. 16:09:28

@Ballib cenzúrázók réme 9: „Azzal már foglalkoztunk.”

Nekem nem úgy tűnik, mert még náluk is aljasabb közpénztolvaj rohadékokat szavaztatok kormányra... kétszer is... ráadásul büszkén. :)

„aki a szlovákok elötti pozícióból, az EU utolsó helyére züllesztette az országunkat, miközben rommá aósította”

A te elmeháborodott Kedves Vezetőd pedig idestova több mint 6 ezer milliárddal hizlalta tovább az államadósságot (a lenyúlt nyugdíjpénztári vagyonnal együtt hat év alatt 9.5 ezer milliárdot vertek el elvtársaid nyomtalanul), rendre gyengébb gazdasági teljesítményt nyújt az ország mint a 2002-2006 közti időszakban (átlag 1-1.5%-kal alacsonyabb a gazdasági növekedés), sőt idén már a románok is előznek ezen a téren, ráadásul uniós források nélkül nagyjából megállna az élet Magyarországon, uniós támogatások nélkül minden bizonnyal már komoly recesszió lesz 2018-20 magasságában. Az, hogy ma a másfélszeresét kell költeni munkanélküliek és közmunkások ellátására mint a válság 2008-as legkeményebb évében, mindent elárul arról, hogy mennyivel lejjebb van az ország most mint akkor. Képzeld, 2006-ban még a szlovákok jártak Magyarországra dolgozni, ma már a magyar átlagkereseteknél harmadával többet lehet keresni Szlovákiában, még útiköltséggel együtt is jobban megéri.

Más a kampány, és más a kormányzás, igaz, töki?! :)

„a muszlim gyilkosokkal kell foglalkozni”

Pedig igen sok a közös ideológiai vonásotok: antiszemitizmus, homofóbia, nyugatellenesség, rasszizmus, idegengyűlölet és vallási fanatizmus... a magadfajta putyinista szarok közelebb állnak az Iszlám Államhoz, mint a magyar- vagy európai értékekhez. :)

„magadfajta ballibek”

Ezt is elkúrtad. Gondolom a magadfajta szellemileg korlátolt emberszabásúak primitív világképébe nem fog beilleszkedni, de hidd el, hogy ha én nem támogatom a magadfajta műveletlen balkáni suttyó parasztokat, akkor az nem azt jelenti, hogy automatikusan a posztkommunista elvtársaitok műveletlen balkáni suttyó parasztjait támogatom... Én jobboldali lennék és liberális, de gondolom neked hiába magyaráznék, egy magadfajta késsel-villával enni képtelen tuskó valószínűleg annyira van képben a politikai értékek mibenlétében, mint az ország gazdasági állapotát illetően... semennyire. :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.04.07. 20:17:15

Ebből az igaz, hogy az iszlamisták meg akarnak ölni. Ők ilyenek, mindenkit meg akarnak ölni, aki nem szintén iszlamista és azok közül is csak azokat nem, akik ugyanúgy iszlamisták, mint ők.
(Hozzátenném, hogy Nógrádi az én szememben ezzel ásta el magát, mint a kamu tudományos munkásságával. A Charlie Hebdo merénylet után azt nyilatkozta, hogy nem kellett volna provokálni az iszlamistákat, holott neki hivatalból tudnia kellett volna, hogy egy iszlamistát nem lehet nem provokálni. Pusztán az a tény, hogy élsz is provokálja.)

Én ebből az írásból azt látom, hogy téged legyőztek (jóhiszeműen azt feltételezem, hogy legyőztek és nem megvettek) a terroristák, vagy az SzVR, vagy GRU. Nekik az a céljuk, hogy minél több ember essen pánikba. A pánikba esett ember sokkal befolyásolhatóbb.

"A jogvédés meg az etikett másodlagos, mikor európai életünk – és a mi, európaiak élete – forog kockán."
Ez a leggyorsabb út a diktatúrába. A biztonságra való hivatkozás bevált módszer a póráz rövidebbre vételére.
Egyébként az életünk nincs veszélyben. Az egész egy nagy illúzió. A terrorizmus, bár lehet, hogy ijesztő, de apró kockázat csupán. Ha megnézed, hogy az elmúlt 30 év során egész Európában összesen nem halt meg 2000 ember terrorcselekmény következtében és összeveted, hogy nem 30 év, hanem 1 év alatt és nem Európában, hanem Magyarországon évente meghal 8000 ember tüdőrákban, 5000 vastagbélrákban, 500 közlekedési balesetben, 150 emberölés által stb, akkor te magad is láthatod, hogy ez bizony "minor risk". Sokkal valószínűbb, hogy villámcsapás végez veled, mint hogy terrorista.
Félelmetesnek tűnik, mert nem tudod bemagyarázni magadnak, hogy veled ez nem történhet meg, illetve sokat foglalkozik vele a sajtó, de hidd el, hogy nincs összefüggés aközött, hogy valami félelmetes és valami veszélyes. Ld. az atomhiszti, mindenki retteg az atomerőművektől, de ha összeadjuk az összes atomerőmű-balesetet, hozzáadjuk még Hirosimát és Nagaszakit is, akkor is alulról közelíti csupán a Banquiao-szerencsétlenség halálos áldozatait, pedig az egy vízerőmű, amiről mindenki azt hiszi, hogy biztonságos. Miért? Mert az atomerőműről a szádba (agyadba) rágták, hogy veszélyes, a vízerőműről nem. Az ember ilyen, nagyon rosszul tudja becsülni a kockázatokat.

Az IS egy gittegylet. Egyáltalán nincsenek annyira sokan, mint hiszed. Azért tűnik annyira fenyegetőnek, mert sokat foglalkozik vele a sajtó, egyébként nincsenek 30 ezren és fogynak szépen. Arra se vennék mérget, hogy egy év múlva még létezni fog-e. Persze, az iszlamizmus nem fog eltűnni, de az ISIS könnyen lehet.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.07. 21:50:05

@panelburzsuj: rzár.Ne félj meg van az oldva, csak nem éppen pc módon..
Egyébként napi 50-100 egész más, mint napi 4-5 ezer. Ennyit számít a hatá.

panelburzsuj 2016.04.07. 21:59:16

@A megvalósult amerikai ólom..:
Szóval gyűjtögetjük őket - aztán hosszú, drága és keserves prodecúrák után, sok pénzt kiszórva egyszer valahogy talán túl is adunk rajtuk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.07. 22:01:36

@A megvalósult amerikai ólom..:

Soha senki nem is mondta, hogy a kerítés + határőrizet TELJESEN megszünteti az illegális határátlépést. Ennek számon kérése csak a ballibák Nirvána-érvelése volt: ha valami nem abszolút tökéletes, akkor az teljesen rossz és nem is kell:

hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv

A kerítés megépítése előtt már közzétettek olyan külföldi statisztikákat, amelyekből látható volt, milyen hatékonyan csökkentik a már meglévő kerítések az illegális migrációt: igencsak hatékonyan, ám persze nem nullára. Mivel volt kerülőút, nálunk eleinte hatékonyabb volt a kerítés. Ahogy a kerülőutak kezdenek lezárulni, a hatékonyság közelíti a máshol már régóta meglévők átlagát.

panelburzsuj 2016.04.07. 22:17:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Engem annyi érdekelt, hogy a kerítésen mégiscsak átszivárgók hova kerülnek.

Ha mindannyian tettenért elkövetők/gyanúsítottak - akkor a napi pár tucat is olyan teher, amit ettől a ponttól a magyar állam nem lőcsölhet másra.

De hiába kérdem, hogy pontosan mi az ábra - a sok jólértesült csak terel vagy lapít.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.07. 22:35:34

@panelburzsuj:

Galambom, vedd már észre, hogy nem méltatlak válaszra. :)

panelburzsuj 2016.04.07. 23:03:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Panel elvtársat már meg se akarják győzni?...

Levagyok súlytva.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.07. 23:35:51

@panelburzsuj: Ki tudja, lehet hogy időnként egy adagot elbuszoztatnak az osztrák határhoz..Vagy az is lehet hogy vissza a feladónak, ahogy a spanyolok csinálják déli határuknál.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.07. 23:43:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: De most épp az a gondjuk, hogy ezzel a napi 100-zal mi történik, mer' hogy nehogy már az ő adójából..( Mintha az állandó napi ,szűnni nem akaró 4-5 ezres átvonulás ingyen lett volna..)
Arra persze más senki nem gondol, hogy az illegális migránsok viselkedésére is hatással van az, hogy milyen eséllyel kapják el őket egy adott orszában.
Ha híre menne, hogy Magyarországon könnyen át lehet vonulni ,nagyságrendekkel megnőne az illegális behatolások száma.

panelburzsuj 2016.04.07. 23:55:41

@A megvalósult amerikai ólom..:
Meg le vagyok.

Mer nem a vagyásnak, hanem a súlytásnak a zigekötője az a le.

Amúgy naggyon rafkós vagyol, tisztára belekeveredtem már a töméntelen nempécé-bánásmód-variációba. Magamtól biz el se tudnék képzelni ennyiféle megoldást nemhogy kiválasztani a tutit.

Szóval hasznos ember vagy te, akárki láthassa.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.08. 00:13:43

@A megvalósult amerikai ólom..:

"hogy ezzel a napi 100-zal mi történik, mer' hogy nehogy már az ő adójából.."

Nem lehet, hogy ezek az akadékoskodók ugyanazok, akik nemrég még azért ekézték Orbánt, mert nem engedett be napi 5+ ezer migránst az országba?

Advanced Flight 2016.04.08. 01:07:37

@A megvalósult amerikai ólom..: hát ez az....nem a robbantás itt a fő probléma, hanem az egyre nagyobb számú muzulmán jelenlét. Amihez nekünk kell alkalmazkodni (a felvilágosult Európa szerint), és ami egyre inkább megmérgezi a hétköznapi életünket, elveszi Európa jellegzetes arculatát, elveszi a szabadságunkat, beszivárog a mindennapjainkba. Lassan eljön a nap, amikor a többségnek kell félnie a kisebbségtől. És a nyugat nem érzékeli a veszélyt, mert nem csóró, 40 év komcsizmus emlékével terhelt országok, nem gyakorolhattak cigányokon, naivak, feltétlenül bíznak a vezetésben. Ezért fognak elbukni, vagy.....ezért jön el a harmadik birodalom 2.0-s verziója. Egyik szcenárió sem túlzottan szívderítő.

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.08. 16:35:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen a nyuszi meg a spaka esete.
Az ő logikájuk az, hogy minek a kerítés, amikor szegények úgyis csak át akarnak menni, ráadásul a kerítéssel is bejön napi 100 embreke, akikkel valamit kezdeni kell.
Persze arról már nem beszélnek, hogy az "áthaladás" is rengeteg pénzbe került, és a déli határnál élőnek pokollá váltak a mindennapjai, nem is beszélve a délvidéki, szerbiai magyar városokról , ahol az idegenek ellepték a főtereket. A magyar kormánynak pedig a határon túli magyarok érdekeit is figyelembe kell venni.
Ezenkívül tágabb szempontokat is tekintetbe kell venni. A magyar kormány példát adott Európának, hogy a kerítés igenis hatékony lehet az illegális migráció ellen. Azóta többen is átvették a módszert,és a nyugat-balkáni illegális bevándorlási útvonal gyakorlatilag bezárult..

A megvalósult amerikai ólom.. 2016.04.08. 16:58:51

@Advanced Flight: Már most látni a jeleit annak, hogy a nyugat-európai társadalmakban kezd formálódni egy egészséges immunválasz.
A leginkább agymosott németeknél pl. a pár éve még mérhetetlen Afd komoly politikai erővé kezd alakulni, ahogy azt a 3 tartományi választás is megmutatta.
Az igazszság pillanata a szövetségi választások, és egyéb európai parlamenti választások után jön majd el, de sztem 10 év múlva nem fogsz ráismerni erre a földrészre..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.08. 18:01:37

@A megvalósult amerikai ólom..:

"A magyar kormány példát adott Európának, hogy a kerítés igenis hatékony lehet az illegális migráció ellen. Azóta többen is átvették a módszert..."

Az osztrákok 30 kilométeres kerítést terveznek építeni a magyar-osztrák határra (a döntés még nem végleges). Ez már kicsit túlmutat a "Türl mit Seitenteilen" koncepción, hacsak nem értelmezzük kissé szélesen a Seitenteil definícióját. :D

index.hu/kulfold/2016/04/07/keritest_epitenek_az_osztrakok_burgenlandnal/

Azt nem egészen értem, miért épp a magyar határra, ahonnan nemigen várhatnak sok migránst, de hát ők tudják.

IdomitottFoka 2016.04.11. 11:47:32

@Lord_Valdez: De most nem az elmúlt 30 évet kell nézni. Szted tényleg nem nőtt meg az elmúlt egy-két évben a terrorveszély kockázata? És az ISIS a legkevésbé sem gittegylet. Öngyilkos a stratégiája, de nem fog magányosan kiszenvedni és nem is maradéktalanul. Az al-Kaida sem szűnt meg, az ISIS se fog, tekintve, hogy térség problémáit inkább csak eszkalálta mindenki aki beletapicskolt, nemhogy megoldotta volna.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.04.11. 20:09:00

@IdomitottFoka:

Annyiban jogos Lord Valdez megjegyzése, hogy a terrorizmusnak "csak" az egyik szörnyűsége az életek kioltása. Bármilyen csúnyán hangzik, társadalmi szinten nagyobb az okozott kár, és nincs rá jó válasz: az sem jó, ha nem veszünk tudomást róla és birkákként vonulunk a vágóhídra, de az sem igazán jó, ha a még több megfigyelés, a még több rendőrállam, a még több ellenőrzés és a még kevesebb szabadságjog a válasz.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.04.11. 22:31:03

@IdomitottFoka:
De bizonyosan nőtt, ugyanakkor még most se ér el olyan szintet, ami indokolná a rendkívüli állapothoz hasonló dolgokat. A túlérzékenységi reakció többnyire sokkal több kárt okoz, mint maga az alapbetegség.

Az ISIS-től nem kell és nem szabad beszarni. Tudod, hogy miért támad polgári célpontokat? Mert ezt tudja. Ennyire képes. Ez nem az IRA, hogy meg merjen támadni katonai objektumokat, vagy rendőrőrsöket. Szíriában, ott igen, ott ők valakik, de azon kívül nem. Itt ennyit tudnak, hogy néha sikerül egy-egy sejtet létrehozni.
Sőt, továbbmegyek az öngyilkos stratégia sohasem a magabiztosság jele, hanem a tehetetlenségé. Ehhez akkor folyamodik valaki, amikor tudja, hogy győzni nem tud.

Krisz11 2016.04.11. 22:50:50

Brüsszel meg Franciaország már jó ideje ugyan az a kategória mint Jemen. F..om se menne a környékére se, ha nem muszáj.

A fertőzött nyugat meg egy dolgot tehet, keresztes háborút indít belföldön, aztán meg a közel-keleten, ha élni akar. Vagy ők, vagy mi.
Deus Vult!

bontottcsirke 2016.04.12. 08:00:57

@GNDL: Nagyon buta gyerek vagy te.

IdomitottFoka 2016.04.12. 09:55:27

@Lord_Valdez: Már csak az a kérdés, miféle rendkívüli állapotokról is beszélünk.

Az öngyikosságot nem az öngyilkosmerényletekre értettem - nem is tisztán öngyilkos merényletek voltak a párizsi és brüsszeli akciók - hanem arra, hogy a bázis területein is véges már az idejük, de ott komoly problémának számítanak most és a rendszer szintű elsöprésük után is, hiszen a know-how majd marad is és megy is tovább vmi szintén elbaszott térségbe.
süti beállítások módosítása