Ők ugyanis meg voltak győződve arról, hogy szőke, kék szemű Jürgenek voltak az elkövetők, csak a csúnya nácifasisztakurucinfóéstársaik állították előítéleteikből kifolyólag azt, hogy nem így van...
De persze az is megkönnyebbülés lett volna nekik, ha német állampolgárságú bevándorlókról szólt volna a hír (hiszen azok már "echte" németek), elvégre tudjuk: ha a nigger Svédországban születik meg, akkor svéd, ha a patkány istállóban, akkor .
Zoom

A teljes MTI-hír:
Szinte kivétel nélkül külföldieket, többnyire marokkói és algériai férfiakat gyanúsítanak a szilveszteri kölni erőszakkal – derül ki az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztérium kedden megjelent kimutatásából.
A tartományi gyűlés (Landtag) elnökének megküldött belügyminisztériumi jelentés alapján a kölni rendőrkapitányságon a szilveszterkor történtek feltárására létrehozott nyomozócsoport március végéig 1527 bejelentett bűncselekménnyel foglalkozott, köztük 529 szexuális bűncselekménnyel. Az áldozatok száma 1218, közülük 626-an szexuális bűncselekményt szenvedtek el.
A rendőrség március végéig 153 embert gyanúsított meg, köztük 149 nem német állampolgárt. A külföldiek többsége, 103 ember marokkói vagy algériai származású.
A nem német állampolgárok közül 68-an menedékkérők, további 4-en felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorú menedékkérők, 18 ember feltehetően illegálisan tartózkodik Németországban, 47 embernek ismeretlen a jogállása, 10 gyanúsított pedig tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi. További 2 emberről nem közöltek adatokat.
Előzetes letartóztatásba 24 embert helyeztek – áll a Landtag honlapján nyilvánosságra hozott jelentésben, amelyet Ralf Jäger tartományi belügyminiszter jegyez.
Szilveszter éjjel Köln belvárosában tömegesen fordultak elő bűncselekmények. Felháborodást főleg a nők sérelmére elkövetett szexuális zaklatások váltottak ki. Az elkövetők körbevették és zaklatták az áldozatokat, közben loptak tőlük. A 16 német tartomány közül 12-ben történtek ilyen bűncselekmények.