Egy hatéves kislány vérbe fagyva talált rá édesapjára Gersekaráton. Húsvéti ajándékot vitt neki. Sokkos állapotban rohant át a szomszédba.
A Vas megyei kis faluban megdöbbenve fogadták B. János halálhírét. Előző nap a presszóban még jókedvűen be­szélgetett, nem látszott rajta, mire készül. Halála napjának reggelén is elment bevásárolni, majd fát vágott.
Délután, nem tudni, milyen előzmények után, úgy döntött, eldobja magától az életét. A Bors információi szerint egy borotvapengével széthasította a nyaki ütőerét és elvérzett.
Hatéves kislánya, Katika éppen aznap ment át hozzá, és vitt neki egy rajzot, amit húsvétra készített apjának. Az előtérben egy nagy vértócsára lett figyelmes. A gyerek megijedt, sírva átfutott a szomszédba, ahol a nagymamája lakott, és ott kért segítséget. Végül a sógora fedezte fel a holttestet. Mindezt az elhunyt férfi volt feleségétől tudta meg a lap.
A kislány azóta is sokkos állapotban van. A 46 éves férfi egyedül élt a Béke utcai családi házban. Feleségével évekkel ezelőtt elváltak, három gyerekével rendszeresen tartotta a kapcsolatot. Közülük a legnagyobb felnőtt, a legkisebb Katika, aki rátalált. Harmadik gyermeke, egy kislány új kapcsolatából született.
Zoom
Pengét használt, és így pár perc alatt elvérzett József
A tragédiát senki nem érti. Volt neje szerint összecsaptak a feje felett a hullámok. Pedig a családjából mindenkire számíthatott.
– Nemrég elküldték a munkahelyéről, adósságai is voltak, és ki tudja, még mennyi problémája lehetett. Az utóbbi időben depressziós volt, elvonult a világ elől, szakállat növesztett. Próbáltunk neki segíteni, és arra is biztattuk, hogy menjen el elvonóra alkoholproblémái miatt, de nem fogadta meg a tanácsainkat – sóhajtott megtörten az asszony. Korábban húsz évet éltek együtt, de a válás után is nagyon kötődtek a gyerekek az apjukhoz.
Zoom
Volt neje szerint József elvesztette a munkáját
A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az esetet.
(Borsonline nyomán)