Németországban szíriai menedékkérők mentették ki összetört autójából a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) egy politikusát. Az NPD a német szövetségi törvényhozás tartományokat képviselő kamarája, a Bundesrat szerint "a nemzetiszocializmussal rokon eszméket hirdet", épp ezért a betiltását kezdeményezték.
Zoom
Német hírportálok keddi beszámolói szerint a Hessen tartományban fekvő Altenstadtban működő NPD-szervezet vezetője a napokban (pontosabban március 16-án, szerdán reggel - a szerk.) balesetet szenvedett, autójával fának ütközött. A helyszínen megállt két busz, amelyek szíriai menedékkérőket szállítottak. A menedékkérők a súlyos sérüléseket szenvedett politikus segítségére siettek, kiszabadították autója roncsai közül, elsősegélyben részesítették, és vele maradtak, amíg megérkeztek a mentők.
Zoom
Stefan Jagsch egy 2007-es tüntetésen - jobbról a második
Az esetről elsőként beszámoló Frankfurter Rundschau szerint az illető az NPD helyi listavezetőjeként a két héttel ezelőtt tartott önkormányzati választást felvezető kampányban "mindenekelőtt a menekültek, menedékkérők elleni hangulatkeltéssel igyekezett szavazatokat gyűjteni". A Bild című lap szerint az egyik ismert közösségi portálon kialakított oldalán a többi között az olvasható, hogy meg kell állítani a menedékkérők áradatát, a "hajó megtelt", és hogy az "integráció népirtás". Pártja a szavazatok 10 százalékával a 7. helyen végzett, 4 helyet szerzett a képviselőtestületben.
Zoom
"Ha rajta múlik, már régen kiutasították volna őket" - tálalja az esetet a Bild. Mi hát a tanulság? Minél több bevándorlót, az életed függhet tőlük!
A Bundesrat szerint az NPD "nem csupán a nemzetiszocializmussal rokon ideológiát képvisel, hanem államellenes tevékenységet végez, aktívan szembehelyezkedik a demokratikus berendezkedéssel, és mindezért fel kell számolni".
(Kuruc.info - MTI nyomán)