Spíler

Ezt nagyon benyalta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Közzétéve: 2016. március 17. Szerző: Edward Blake

iwkad22.jpgFideszesnek hazudta a baloldali polgármestert a PDSZ. Most akkor kinek kellene bocsánatot kérnie?

A tegnapi nap folyamán Orbán Viktor válaszolt arra, hogy bocsánatot kér-e a kormány oktatáspolitikájáért. Ugyanis erre szólította fel őt és Áder Jánost Pukli István a baloldal március 15-ei tüntetésén. Orbán Viktor azt mondta, hogy ő azt hitte, hogy az egész csak tréfa és ő bizony nem fog sztrájkolni, hanem bejön dolgozni. Ezen a ponton pattanhatott el valami Mendrey Lászlóban, aki tinilányokat megszégyenítő hisztiben tört ki és papírra vetette 13 pontját, hogy miért is kell bocsánatot kérnie a két közjogi méltóságnak. A 13 pont közé azonban egy kis hiba csúszott.

A bűvös 13-as pont ugyanis úgy szól: „Mert nem utasítja rendre alelnökét, aki otromba ízléstelenséggel minősíti a pedagógus tiltakozás szimbólumává vált kockás inget, s nem szólítja fel lemondásra polgármesterét, aki beteg disznókhoz hasonlítja az általa „nem 100%-osnak” minősített gyerekeket.”

A szocialistákhoz mindig hűséges hvg még be is linkelte, hogy miről van szó. Történt ugyanis, hogy az eredetileg állatorvos szigetvári polgármester azt találta mondani, hogy „vicc az, hogy az egészséges gyerekeket és a hátrányos helyzetű és nem teljesen száz százalékos gyerekeket tulajdonképpen egy iskolában taníttatjuk. Ezt az állattartásban úgy csináljuk, sokkal humánusabb, hogy az egészséges malacokat értelemszerűen átvisszük az utónevelőbe. A gyengébbeket külön rakjuk, minőségibb kaját adunk nekik, és megpróbáljuk felhozni arra a szintre, hogy a jobbak közé kerülhessenek.” Tehát Mendrey szerint a szigetvári polgármester mondataiért is Orbán Viktornak kéne bocsánatot kérnie.

Azon talán most ne lamentáljunk, hogy a polgármesternek igaza van-e vagy sem. Ugyanis a történet nem itt bicsaklik meg. Hanem ott, hogy az említett úriember éppenséggel egyáltalán nem fideszes, tehát nem Orbán „polgármestere”. Vass Péter pont a baloldal közös támogatottjaként, hivatalosan függetlenként indulva győzte le fideszes ellenfelét.7010611_d961aa20a2adcd6d504ca333cf13fc98_wm.jpg

Azért így ezt végignézve, lehetséges, hogy mégis csak kéne az a pedagógusi minősítési rendszer. Talán mégsem volt olyan hülyeség bevezetni,ha Mendrey László és a PDSZ még egy közleményt sem tud úgy megírni, hogy ne legyen benne óriási tárgyi tévedés, esetleg hazugság.

Ilyen emberek akarják ma megmondani, hogy milyen legyen a magyar oktatás.

Közzétéve: 2016. március 17. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr728488922

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2016.03.18. 09:52:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása