Az előcsarnokban már félórával kezdés előtt nagy volt a nyüzsgés, a nagy érdeklődés miatt csak előzetes foglalással lehetett helyet szerezni a két, egymás utáni vetítésre. A moziterembe érkezve sokan nevetésben törtek ki, amikor meglátták a színpadon, a vászon előtt az Oscar-díjra hajazó élőszobrot, az aranyszínűre festett modellnek ráadásul a vetítés kezdésekor nem sikerült túl elegánsan távozni.

A szinte minden lehetséges díjat besöprő alkotás olyan nagy hatással volt a közönségre, hogy nemcsak a kezdés előtti csinnadratta, hanem a vetítést követő beszélgetés is erőltetettnek tűnt. Ezt Molnár Levente (képünkön) is elismerte, aki több nyelven köszöntötte a lassan-lassan felocsúdó hallgatóságot: a feliratok legördülése után, a fények felkapcsolása előtt több időt kellett volna hagyni a nézőknek, hogy megemésszék a látottakat. A filmben a Saulhoz legközelebb álló embert, Ábrahámot alakító kolozsvári színész szinkrontolmácsként is jól megállta a helyét, hol románról magyarra, hol magyarról románra fordította mondandóját.

Kiderült, a Saul fia egy, a legapróbb részletekig kidolgozott film, az alkotók száz százalékig tudták, mit akarnak, ezért is volt jó benne lenni a stábban, hiszen érezte, neki is maximálisan kell teljesíteni. A csupán 28 napig tartó forgatást hosszas és alapos próbafolyamat előzte meg, a jeleneteket legtöbb két-háromszor vették fel, ráadásul filmre forgattak, ami fokozta a feszültséget. Mint kiderült, a forgatás alatt nem is az volt a nehéz, hogy beleéljék magukat a halálgyár működtetésében részt vállaló sonderkommandósok szerepébe, hiszen ebben már a díszlet is sokat segített, sokkal inkább az, hogy ne kerüljenek túlságosan a hatása alá, „ne rogyjon meg a térdük”.

A „titkok tudóinak” robotszerűsége ugyanis az emberi természet reakciója ilyen helyzetben, ezért inkább arra kellett figyelni, hogy színészként tudjanak dolgozni. Nemes Jeles László rendező ugyanis a Budapest mellett, egy használaton kívüli kaszárnyában kialakított díszletnél – az egyik auschwitzi gázkamra és krematórium – is ragaszkodott a történelmi hűséghez, például az irányok megválasztásában.

Nagyon nem változtatta meg a film, hiszen nem ez döbbentette rá a holokauszt borzalmaira, hanem a jóval korábbi helytörténeti érdeklődése, vallotta be a nagybányai születésű Molnár Levente. A Saul fiában való közreműködés inkább azt a hitet erősítette benne, hogy a mindennapok zsúfoltságában is jobban oda kell figyelni egymásra. Ezzel is búcsúzott a közönségtől: „Ne felejtsetek el vigyázni egymásra!”