Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
merk-1858936c.jpg

Törökország Merkel új Európája

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az a szó, hogy Törökország, eufemizmus arra, hogy Oszmán Birodalom. Görögországból a török megszállók az I. Világháború után vonultak ki hatszáz év után. Nem önként.

Az atatürki-kísérlet óta Törökország egy egyre jobban iszlamizálódó, demokratikusnak maszkírozott vallási és etnikai diktatúra, amelyben 1919 és 1923 között másfél millió keresztény örményt gyilkoltak meg. Jelenleg a kurd nemzet ellen folytatnak e nemes hagyomány jegyében népirtó háborút.

Ugyanakkor, minden etnikai, gazdasági, politikai problémája ellenére Törökország egy demográfiailag kiváló állapotban lévő ország, évente milliós számban képes hithű muszlimokat kibocsájtani Európa irányába. Törökország lakosságának 40% 24 év alatti. A demográfiai robbanás minden társadalomszerkezetet destabilizál és erre a jelenlegi és minden jövendőbeli török hatalomnak az expanzió, vagy ha arra nincs lehetőség, az ország környezetében fenntartott instabilitás lesz a válasza.

Erkölcsi értelemben, miután a jelenlegi török hatalom az erő pozíciójában van, sem a Kurd Munkáspártnál, sem az Asszad rezsimnél nem tekinthető jobb, emberibb rendszernek.

Törökországnak érdeke támogatni a káoszt Szíriában és Irakban, valamint csak katonailag képes megakadályoznia, hogy egy önálló kurd állam létrejöhessen. A törökök rémálma egy önálló Kurdisztán, hiszen az jelentős török területekre tarthatna igényt. 20 millió kurd él Törökországban, ami lakosságának egynegyede.

A törökök tehát azt a háborút tartják féken, amit jelentős részben ők robbantottak ki és tartanak forró állapotban.

Az, hogy Törökország az EU-nak tagja lehetne annyira abszurd felvetés, mint az, hogy kikeresztelkedett szír agysebészek bukkannak fel az Uzsoki Utcai Kórház sebészetén (hogy Aristo előtt is tisztelegjünk egyúttal) és terrorcselekményekben megsérült ortodox rabbikat gyógyítanak. Törökország nem Európa. Törökország egy folyamatosan változásban lévő, forrongó és növekedő katyvasz, végletesen nacionalista, iszlamista vezetőkkel, és amelyet pont annyira kell távol kell tartani Európától, mint az Iszlám Államot.

Putyin hozzájuk képest egy demokrata. Ritkábban is öl.

Erre Európa legerősebb államának vezetője (aki a közmegegyezés szerint nő, habár gyermeke nincs) az utóbbi időben egyetlen olyan tulajdonságát sem villogtatja, amiért a nőket szeretni szoktuk (realitásérzék, pragmatizmus, szerethetőség, kedvesség, józan paraszti ész). Úgy kuncsorog a török szultán követe előtt (mert nem is a fényességes padisah fáradt el Brüsszelbe tárgyalni, hanem csak a nagyvezír), ahogy a Népszavánál elképzelik Orbán látogatását Putyinnál, vagy ahogy egy vazallus állam öreg, özvegy királynéja esik térdre a Szultán előtt, hogy legalább a hatalma látszatát és természetesen az udvartartását ne vegyék el tőle.

Ha törökök vízummentességet kapnak, akkor azzal egyidejűleg az EU felbomlása is megtörténtnek tekinthető. Mert egyéb végeredménye nem képzelhető el annak, hogy minden mohamedán migránst, különösen a fiatal férfiakat, szabadon beengedünk az EU-ba. De a brüsszeli idiokrácia ezt csak akkor fogja észrevenni, amikor kimegy piát venni a parlamenttel szembe és a saría bíróság ezt meglincselésileg nehezményezi.

Az EU haldoklik, a reálpolitika pedig az, hogy túl kell élnünk a haldoklás folyamatát.

Közép-Európa elég erős hozzá, hogyha összefog, önálló hatalmi tényező lehessen – valamelyik nagyhatalommal szövetségben. Pár éve még úgy tűnt Németország lesz ez a felemelkedő régi-új hatalom, de eddig az Egyesült Államokra is lehetett számítani. Most ott elnökválasztás van és a két esélytelen republikánus jelölten (Cruz és Rubio) kívül mindenki elengedné a térségünket.

Az az ijesztő helyzet rajzolódik ki, hogy egyedül az intakt Oroszország (lesz) az az erő, ami valamiféle stabilitást tud szavatolni a környékünkön. De legalább – ahogy a viccben is szerepel – az amerikai hadifogság még mindig kellemesebb. Jobb az időjárás Guantánamói-öbölben, mint Szibériában.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Sport (729) Történelem (17) Tereb (146) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Életmód (1) Belföld (10) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Gazdaság (702) Vetítő (30) Kultúra (6) Mondom a magamét (7501) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>