Olvasónk írja:
Mintha misem történt volna… - Ezerrel megy tovább az „öregezés” a pintéri kéthetes rend országában.
2016. január 24. Budapest, VIII. kerület.
Vasárnap reggel 7.30-kor a 77 éves édesanyámat, ismeretlenek rejtett számról hívták fel telefonon, azzal a hírrel, hogy fia kocsival elütött egy 6 éves kislányt, aki élet-halál között fekszik a Bethesda utcai klinikán.
Elmondásuk szerint a balesetben a fia is megsérült, aki a Honvédkórházban fekszik agyrázkódással. Hamarosan megy CT-vizsgálatra. Anyám 20 percen keresztül hallgatta a baleset körülményeit, egyre sokkosabb állapotba került. Nem tudhatta, hogy a vonal másik végén csupán pénzéhes cigányok vannak azzal a szándékkal, hogy kihasználva egy idős ember tehetetlenségét, aggodalmát és szeretetét, milliókat húzzanak le róla.

A telefont már megtanulták használni
A rögtönzött előadás során anyám nem csak a baleset körülményeit hallgatta végig, hanem miután a telefonáló elkérte a mobilszámát, azon is felhívta egy másik cigány, aki egy egészségügyi gyorstalpaló előadást tartott arról, hogy amikor engem hazaengednek a kórházból, hogyan ápoljon, hogyan reszelje le a fájdalomcsillapító ampulla nyakát, hogyan adja be nekem annak tartalmát. A gyorstalpaló egészségügyi előadás után kért 1.700.000 Ft-ot a költségek fedezésére. Elmondása szerint a pénz az ellátásomon kívül a baleset során keletkezett károk enyhítésére szolgál. Elmondták, hogy édesanyámnak semmi más dolga nincs, csak adja oda a pénzt tartalmazó borítékot a kórház egy dolgozójának, aki a borítékot átveszi tőle és „letétbe helyezi” azt.
Folyamatosan beszéltek és beszéltették anyámat, többször elmondták, hogy maradjon vonalban, mert csak akkor tudnak „segíteni”, legyen együttműködő, legyen velük készséges, nyugtatták, hogy ők csak segíteni akarnak, és hogy édesanyám, amennyiben együttműködik velük, sokat segíthet a kialakult helyzeten.
Anyám természetesen nem tart otthon ekkora összeget készpénzben és a hatalmas összeg miatt még idegesebb lett, hiszen a bankban sincs annyi pénze, amennyit az élősködő cigányhorda követelt tőle. Elmondta, hogy mennyi készpénze van otthon, mire a cigányok vérszemet kapva kérdezték, hogy aranyat tart-e, mert ha igen, akkor azt is tegye bele nyugodtan a borítékba, jó lesz az is!
Családunkban sosem volt hagyomány az aranyékszerek viselete, édesanyám is csak minimális mennyiségű családi aranyékszerrel rendelkezik. Normál körülmények között minden embernek feltűnne, hogy aranyékszerrel nem lehet fizetni kórházi ellátásért, de édesanyámat előtte ravasz módon sokkos állapotba hozták fia balesetével. Egyetlen szerencséje volt: egészségügyi dolgozóként egész életét az egészségügyben töltötte, 40 évet dolgozott ápolóként, ezért kicsit jobban tudta, hogy hogyan kell ápolni egy beteget, mint a cigány, aki nyilván nem szakkönyveket olvasott az egészségügyről, hanem tapasztalatok útján jutott hozzá az édesanyámnak továbbadott egészségügyi információkhoz.
Édesanyámnak ekkor kezdett gyanús lenni, hogy egyszerre két telefon van a kezében és mindkettőn a pénz és az aranyékszerek átadásának körülményeit próbálták pontosítani, de ennél még jobban csodálta, hogy a pénzt egy kórházi dolgozó kezébe kell adnia, a saját otthonában, a megbeszélt időpontban.
Hiába fenyegették tehát, hogy én előzetesbe kerülök, ha nem adja át nekik a pénzt, anyám szerencsére hajthatatlan volt, átlátta, hogy épp trükkös cigányok ravasz próbálkozásának áldozata, ezért nem ment bele a mocskos játékukba.
Félóra győzködés, fenyegetőzés, hazudozás után kiderült a cigányok számára, hogy anyám nem adja át nekik a pénzt, a két telefonáló lerakta a telefont.
A 77 éves édesanyám ekkor utolsó erejéből felhívott telefonon, hamar megtudta, hogy kutya bajom nincs és ekkor egyértelmű lett számára, hogy majdnem a cigánybűnözés áldozata lett.
Megnyugtattam, kocsiba ültettem, együtt elmentünk a rendőrségre feljelentést tenni. A rendőrségen a nyomozó állítása szerint csak a VIII. kerületben heti 2-3 bejelentést kapnak „öregezés”-ről, ami mindenki számára legyen egyértelmű: a politikailag korrekt média által elhallgatott cigánybűnözés egy bevett formája.
Ezúton kérek mindenkit, hogy minden esetben tegyenek feljelentést, ha hasonló eset áldozatai lesznek, vagy tudomásukra jut, hogy valakit ugyanígy átvertek! A hatóság, ha elszánt és megvan a kellő akarat, le tudja kérdezni a rejtett számokat is, ezáltal be tudja azonosítani, hogy honnan érkezett a hívás! A későbbiekben le tudják hallgatni a figyelt számokat, ezáltal le tudják kapcsolni a bűnöző cigányokat! Gondoljanak arra, hogy ha önöket nem sikerült becsapni, a következő magyar testvérük biztosan a cigányok áldozata lesz!
Az idős édesanyám szeretetével aljas módon őt becsapni próbáló cigányoknak ezúton kívánok további hosszú és fájdalmas tapasztalatokat, felejthetetlen kínokat a magyar egészségügy legsötétebb bugyraiban!
Egy régi olvasó